Fő tartalom átugrása

Hangos a szakmai közvélemény attól, hogy helyre kellene állítani a növénytermesztés és az állattenyésztés megbillent egyensúlyát a mezőgazdaságon belül. Pedig a kettő aránya hű tükre a gazdálkodási körülményeinkből adódó helyzetnek. A mezőgazdasági kibocsátásban egyre növekszik a növénytermesztés szerepe. A növénytermelés és a kertészet, illetve az állattenyésztés kibocsátásának százalékos aránya az előzetes kalkulációk szerint tavaly a 2010. évi 61,4–38,6-ről 65,8–34,2-re módosult.

Az állattenyésztés súlya Magyarországon a XIX. század óta sokkal kisebb, mint a szántóföldi növénytermelésé. A folyók szabályozásával, melynek eredményeként megnőtt a szántóterület, a hazai agrárgazdaságban a növénytermesztés vált meghatározóvá, ami egyébként meg is felel éghajlati és talajadottságainknak. 1971-től nem volt olyan év, hogy az állattenyésztés bővülése ne maradt volna el a növénytermesztésé mögött, arányának csökkenése tehát nem új dolog. Újdonság viszont, hogy a rendszerváltozás óta nem a növénytermelés növekedésétől való lemaradás, hanem az abszolút csökkenés vált az állattenyésztő ágazatok tartós jellemzőjévé. Ez a folyamat az EU-csatlakozást követően felgyorsult.

Mik az állattenyésztés mai versenyképességi problémáinak a fő okai? A korábbi évtizedek olcsó abrakkínálata „elkényelmesítette” a felhasználókat. A tejtermelésünket abrakra alapoztuk, a sertéshústermeléssel lényegében az olcsó gabonát exportáltuk. A baromfiágazatban is hasonló alapokon nyugodott a viszonylag korszerű biológiai és technikai bázison felépült, kifejezetten exportorientált vertikum.

A valódi verseny hiánya, a mindenáron való devizaszerzési kényszer, a tervgazdaság ellentmondásai elleplezték a tényleges helyzetet. Ennek felismerése a rendszerváltozás után sem történt meg.
Gyepterületeink minősége messze elmarad a konkurensekéi mögött, és ez jellemzi gyepgazdálkodási kultúránkat is. Elmaradtak a szükséges telepi beruházások, lényeges korszerűsítések. A húsipar privatizációja szakszerűtlenül történt, nem építették le időben a felesleges kapacitásokat. Korszerűtlen, alultőkésített üzemek működtek tovább jellemzően hazai tulajdonban, az esetek nagy részében szakszerűtlen vezetéssel. Nem véletlen, hogy ebben az ágazatban alacsony volt a külföldi működő tőke, mert nem látott perspektívát. A szakértelem helyét pedig átvették a pártpolitikai megnyilatkozások.

A megközelítés tehát, miszerint a „megbomlott egyensúlyt helyre kell állítani”, valószínűleg téves, ideális egyensúly ugyanis korábban sem volt.
Mit hoz a jövő? A sertéshústermelés tíz év alatt sem fogja megoldani alapvető problémáit, ha a gazdálkodási környezet nem javul érdemben, azaz – mindenekelőtt – nem sikerül a feketegazdaságot visszaszorítani. A kisüzemi termelés kiesését nem fogja ellensúlyozni néhány új, korszerű nagy telep építése. Az állatlétszám lényegesen nem nő, miközben – sajnos – mind az élő sertés, mind a hús importja nőni fog. Ezen úgy lehetne változtatni, ha megváltozna a külföldi vállalkozókkal szembeni magyar magatartás. Külföldi (holland, német, dán) tőkével, fajtákkal és technológiával fel lehetne gyorsítani az erős és versenyképes magyar sertéshústermelés kialakulását.

A gabonával, főleg kukoricával való takarmányozás miatt – versenytársaink sok mellékterméket és olcsó, tengerentúlról beszerezhető takarmányt etetnek – a magyar sertéshús élvezeti értéke jobb, de ezt márkázni kellene, el kellene fogadtatni az európai fogyasztóval. Eközben a növénytermesztés tovább fejlődik, és a mezőgazdaság GDP-n belüli aránya növekedhet. Óva intek mindenkit attól, hogy a – jövedelmezőbb – gabona- és olajosnövény-termelésben lássa a többi ágazat, az úgynevezett intenzív kultúrák, a hungarikumok, vagy az állattartás növekedésének gátját. Nincsen ilyen összefüggés, nem a gabonák veszik el a földet a többi ágazattól. Azok stagnálásának, visszafejlődésének más okai vannak.

Szerző: Tóth Péter, az Agrár Európa Kft. ügyvezetője

Forrás: http://www.vg.hu/velemeny/elemzes/a-magyar-serteshus-elvezeti-erteke-jobb-markazni-kene-385201

Kép forrása: http://www.underthehaystack.net/2242/pig-week-2/

TOP 5