Fő tartalom átugrása

Ezzel a kezdeményezéssel most már anélkül juthatunk friss és házias termékekhez, hogy hosszú utat kelljen bejárnunk, míg megtaláljuk a kedvünkre való élelmiszereket.

Országosan 40 városban, összesen 57 MOL kúton érhetőek el a magyar gazdák termékei a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. (MIKSZ) és a MOL között létrejött megállapodásnak köszönhetően.

A kutakon egy külön polc áll a magyar termékek rendelkezésére, ahova első körben 25 féle áru került. A MIKSZ adatai szerint a Choko Pannonia csokijai, a Méhes-Mézes szörpjei és a Fruit de Bereg szilvalekvárjai fogynak a legjobban a MOL-kutakon. A megállapodás része a MIKSZ stratégiai tervének, amelynek célja, hogy a magyar gazdákat és termékeiket minden lehetséges eszközzel népszerűsítse, segítse.

A magyar gazdák termékeire felépített Kézműves Magyar Ízek Vására és a Budavári Libamájfesztivál mellett a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. egy stratégiai megállapodással segíti a magyar gazdákat és a magyar élelmiszeripart. A MIKSZ ugyanis hosszútávú megállapodást kötött a MOL-lal, amelynek köszönhetően 40 városban, 57 kúton érhetőek el magyar gazdák termékei. Az együttműködésnek köszönhetően 2012. augusztus eleje óta 15 magyar termelő árucikke között válogathatnak a MOL-kutakon vásárlók.

"Egyre fontosabb a magyar fogyasztóknak, hogy kizárólag magyar termékekből készült élelmiszer kerüljön az asztalra. Ezt a törekvést erősíti a MIKSZ és a MOL közös programja is. A MIKSZ számára a megállapodás stratégiai fontosságú, hiszen célunk a magyar termelők és termékeik népszerűsítése. Első körben olyan árukat vittünk a kutakra, amelyek ugyan kevésbé ismertek, de minőségüknek és különlegességüknek köszönhetően gyorsan népszerűek lehetnek a fogyasztók körében" - mondta el Pap Krisztián, a MIKSZ vezérigazgatója.

A MIKSZ alakulása óta a saját márkaboltja mellett már több fórumon, így a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Budavári Libamájfesztiválon, és a Kézműves Magyar Ízek Vásárán is segítette a magyar termékek ügyét.

"Az a célunk, hogy Magyarország újra Európa éléskamrája legyen. Sajnos annak ellenére, hogy népességünk 2%-kal csökkent, élelmiszer importunk 10%-kal nőtt. Mind szarvasmarhából, mind sertésből radikálisan kevesebb van az országban, paradicsomból, hagymából és cukorból is jelentős behozatlara szorulunk. Ezért fontos számunkra minden olyan kezdeményezés, együttműködés, összefogás, amely a magyar termékeket, gazdákat és a magyar élelmiszeripart segíti" - tette hozzá a vezérigazgató.

A MIKSZ "Éléskamra" programjának célja, hogy folytassa a Kézműves Magyar Ízek által elindított kezdeményezést, megfelelő alapot biztosítson a minőségi magyar élelmiszerek minél szélesebb körű bemutatására. Az "Éléskamra" stratégia következő lépéseként a MIKSZ hamarosan megnyitja saját webshopját is, ahol már 80 magyar gazda termékei között válogathatunk. A MIKSZ tervei között szerepel még további márkaboltok nyitása és a külföldi vásárokon való hangsúlyos részvétel.

A MIKSZ-ről

A 85 millió forintos tőkével bejegyeztett új társaság, a MIKSZ célja, hogy folytassa a Kézműves Magyar Ízek által elindított kezdeményezést és további eszközöket, forrásokat biztosítson a magyar termékek népszerűsítéséhez. A félmilliárdos árbevétellel kalkuláló cég egyik tulajdonosa a már három sikeres gasztrofesztivált maga mögött tudó Kézműves Magyar Ízek Kft., a másik pedig Varga Mihály, a 30 éves KÉSZ Csoport tulajdonosa.

Az új vállalkozás a Kézműves Magyar Ízek Kft.-ből és a Kézműves Magyar Ízek Vásárokból nőtte ki magát. Ahhoz azonban, hogy a magyar termékekben rejlő potenciál kiteljesedhessen, nemcsak tőkére, hanem egy cégépítésben és cégmenedzselésben évtizedes tapasztalattal rendelkező hattérre is szükség volt. A Kézműves Magyar Ízek csapata és Varga Mihály, a 30 éves KÉSZ Csoport tulajdonosa 2012 májusában megalapíották a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt-t. A MIKSZ hoszzútávú célja egy, a magyar termékekre támaszkodó élelmiszerlánc kialakítása, ahol csak minőségi magyar élelmiszer kapható. További információ: www.mikszcsoport.hu

A MOL kezdeményezéséről

Gyakran csak hétvégi utazások alkalmával találkozunk kézműves ételekkel, vagy csak akkor vesszük észre ezeket a termékeket, ha meglátjuk fesztiválok vagy élelmiszerboltok standjain. Ez az elmúlt hetekben megváltozott, ugyanis idén nyáron helyi termékek és kézműves élelmiszerek kerültek a MOL töltőállomások polcaira.

Már tavaly is olyan idényjellegű friss zöldségeket és gyümölcsöket, lekvárokat, mézet és egyéb tartós élelmiszereket vásárolhattunk a töltőállomásokon, amelyekkel korábban csak ritkán találkozhattunk. A nagy sikerre való tekintettel idén is széles választék várta a kútra betérőket, ahol akár egy füst alatt elintézhetjük a tankolást és a bevásárlást. Augusztus első hetétől 57 MOL-kúton (a töltőállomások listája megtalálható a www.mol.hu oldalon) folyamatosan megtalálhatóak a helyi termelők termékei, amelyekkel különlegesebbé tehetünk egy-egy étkezést, anélkül, hogy külön bevásárló "utakat" kellene tennünk. Ráadásul, hamisítatlan, házias ízekhez juthatunk.

A Shopon belül "helyi termék" polcokat találhatunk, ahol a töltőállomás 50 km-es körzetéből származó tartós élelmiszerekből (mézekből, lekvárokból, szörpökből), valamint az ország távolabbi részeiből beszállított, hagyományos kézműves technológiával előállított, magyar termékekből válogathatunk. A körzetben élő és dolgozó kistermelők élelmiszerének vásárlásával egyben hozzájárulunk ahhoz is, hogy megerősödjön a helyi közösségi és gazdasági élet.

A kistermelők portékái a mai világban nehezen tudják felvenni a versenyt a piacra nagy mennyiségben előállított élelmiszerekkel, ugyanakkor minőségükben gyakran felülmúlják ezeket az árukat. Így ezzel a kezdeményezéssel most már anélkül juthatunk friss és házias termékekhez, hogy hosszú utat kelljen bejárnunk, míg megtaláljuk a kedvünkre való élelmiszereket.

A Kézműves Magyar Ízek Vásárról

A magyar gazdák termékeire felépített vásárt eddig három alkalommal rendezték meg a budapesti Millenárison. A 4500 négyzetméteren elterülő vásárokon alkalmanként 120 termelő mutatkozik be, és közel 5 ezer ízt kóstolhatnak végig a látogatók. A három vásáron eddig több mint 45 ezer látogató vett részt, akik vásáronként közel 100 millió Ft-ot költöttek magyar termékekre. A vásár egyik kiemelt partnere a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A következő vásárt novemberben rendezik a megszokott helyszínen, a budapesti Millenáris B épületében. További információ: www.kezmuvesmagyarizekvasara.hu

A Kézműves Magyar Ízek Márkaboltról

2011 októberében megnyitott az első Kézműves Magyar Ízek Márkabolt is, amely 65 magyar - közöttük határon túliak is - termelő 800 termékét forgalmazza, napról napra. A Márkabolt egy olyan egyedülálló üzlet, amely az egyszerű háziasszonytól kezdve a kis- és nagykereskedelem igényeit is kiszolgálja. A márkaboltban bárki vásárolhat bármilyen tételben - legyen szó akár egy üveg vagy egy raklapnyi lekvárról. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 10-12 tonnás folyamatos raktárkészlet. További információ: http://www.kezmuvesmagyarizek.hu/markabolt

Forrás: http://go4info.hu/cikk/go4info.php/3360

TOP 5