Fő tartalom átugrása

Sokunk kedvence a boltokban kapható kókuszgolyó, azonban ha tudnánk, miből is készül valójában, sokan elvetnék a gondolatot, hogy ismét belekóstoljanak e retró édességbe. A "termék" uis iparilag előregyártott kekszmorzsából készül, vagy ha cukrászdákban vásároljuk, hát az ott fennmaradt hulladékokból is. Ugyan utóbbiról még akár azt is mondhatnánk, hogy környezetvédelmi szempontból üdvözlendő, ha nem a szeméttelepeket gazdagítja bármi is, de ha az "iparilag" előállított golóbisokat összehasonlítjuk az otthon készülttel, nyilvánvaló, hogy ég és föld a különbség.

További probléma a bolti, vagy a cukrászdai termékkel, hogy olcsó margarinokat használ, hisz az előállítás költségeiből minden gyártó csökkenteni igyekszik, így a végeredmény egy silány, alig ehető valami, ugyanakkor igazán édes a benne lévő, szintén iparilag előállított kristálycukortól. Tehát a cukorfüggővé vált, az élelmezésével semmit sem törődő vásárlóközönségnek abszolút jól eladható ez a termék, holott igazi gagyi.

Gagyi annak ellenére, hogy az édesség jó kezek között igazi csemegévé válhat, ehhez azonban az kell, hogy otthon "gyártsák". Mégpedig egészségre nem (vagy jóval kevésbé) káros alapanyagokból, így pl. kristálycukor helyett bio barnából, margarin helyett pedig bio (vagy kizárólag hazai őstermelői) vajból, stb. Szerencsére a házi változat hamar elkészül, és igazán kedvelt csemegévé válhat, ha valaki belekóstol abba a kókusztekercsbe, mely a Piszkei Öko bioboltjában vásárolható meg Budapesten a Nyugati téren, és azt próbálja pl. otthon elkészíteni.

Addig is, míg valaki nem kóstolja meg a bio kókusztekercset, remek recepteket vadászhat le a netről, melyek közül most e helyt csak kettőre utalunk, azonban bárki kereshet magának kedvére valót, ha szeretne, és pl. meggyel kívánja megtölteni az édesség közepét. Az elsőt (http://www.nosalty.hu/recept/kokuszgolyo-keksz-nelkul-kokuszgolyo-5) tehát azért preferáljuk, mert vajjal készül, e mellett kekszet nem tartalmaz. Ajánljuk még azért is, mert - a kókusz kivételével - az alapanyagok bármely termelői piacról beszerezhetők, de megvásárolhatók bioboltokban is, ha csak organikus összetevőket kívánunk felhasználni. Mivel kedveljük a pikáns ízeket, az ínyenceknek ajánljuk a második weboldalon lévő receptet is, hisz ez a szintén gluténmentes változat még fehérrumot is tartalmaz. (http://gasztro.rubineszter.com/2012/05/kokuszgolyo-deluxe-gluten-free.html) 

A Nosalty receptje a következő:

Hozzávalók 4 főre:

Elkészítés:

 

  1. A tejet a cukorral egy lábasban lassú tűzön, sűrű kevergetés mellett összefőzzük. A cukor olvadása után, 2-3 percig főzzük az alapanyagot.
  2. Hozzáadjuk a kakaót, és további 2-3 percig főzzük.
  3. A masszához keverjük a 10 dkg kókuszreszeléket és a 10 dkg vajat. Kevergetjük, amíg a vaj el nem olvad, majd levesszük a tűzről. Pár percig hűlni hagyjuk.
  4. További 15 dkg kókuszreszeléket és 10 dkg vajat adunk hozzá, és jól elkeverjük a masszát.
  5. A teljesen kihűlt masszát golyó alakú formákra gyúrjuk, és kókuszreszelékbe hempergetjük.

 

Jó Étvágyat!

Béer

Kép forrása: http://gasztro.rubineszter.com/2012/05/kokuszgolyo-deluxe-gluten-free.html

TOP 5