Fő tartalom átugrása

Évszázadok óta tartják számon a fokhagyma egészségre kifejtett jótékony hatását, és most a Connecticuti Egyetem kutatói tudományos bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a nyers fokhagyma jobb hatású, mint a szárított.

A Journal of Agricultural and Food Chemistry folyóiratban megjelenő kutatásban patkányok két csoportját etették nyers, illetve feldolgozott fokhagymával 30 napon át, majd a szív gyógyulási folyamatait vizsgálták szívinfarktus előidézése után.

Azt mutatták ki, hogy mindkét csoport oxigénhiány okozta károsodása csökkent, de a frissen préselt fokhagyma szignifikánsan jobb hatású volt az aortában folyó véráramlás, és a bal kamra nyomásviszonyainak helyreállítása szempontjából.

Az eddigi hiedelmekkel ellentétben nem a magas antioxidáns-tartalom, hanem a fokhagyma felvágásakor vagy préselésekor keletkező hidrogén-szulfid eredményezi a jótékony hatást.

"Bár ugyanez az anyag felelős a záptojás elviselhetetlen szagáért, az emberi szervezetben az erek kitágítása révén a vér jobb áramlását teszi lehetővé" - mondja Dipak Das kutató.

"A feldolgozott és megfőzött fokhagyma azonban elveszíti a képességét, hogy hidrogén-szulfidot állítson elő". A kutató szerint az eredményeket az teszi jelentőssé, hogy a szívbetegek érdeklődése megnőtt a természetes gyógymódok iránt. A felmérések szerint minden harmadik amerikai felnőtt használ valamilyen természetgyógyászati módszert. "Eredményeink rámutatnak, hogy friss fokhagyma fogyasztásával a szív-érrendszeri betegek sokat tehetnek a gyógyulásukért" - mondja.

Forrás: http://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek/ne_hasznaljon_szaritott_fokhagymat_nincs_jotekony_hatasa/20090805000202?HPID=D099A285-CB813083-2D8E1EBB-EBAE70AE

TOP 5