Vidéken a nyári tojásfelesleg egyik lehetséges eltüntetési módja a tésztakészítés. A tyúkok a napsütés és a bőséges növényi táplálék eredményeként ontják az extra minőségű tojásokat, amit egy idő után már nehezen lehet értékesíteni. A melegben a tészta szépen szárad. Egyszóval minden adott a tésztakészítéshez csak a vevőnek és a készítőnek egymásra kell találnia.
Ma már mindent készen kapunk és szinte minden, akár éjszaka vagy munkaszüneti napon is megvásárolható. Egyáltalán nem szokás egy másik embert keresni, akivel egyezkedni kell, meg kell beszélni, hogy miként készítsen el valamit. Ez a fajta emberi kapcsolat, ami egykor teljesen közönséges volt, kiveszőben van. Pedig szép és érdekes is.
Ha sikerül megtalálnunk azt az asszonyt, aki elvállalja, hogy nekünk is gyúr tésztát, saját kapirgálós tyúkjainak friss tojásából és meg is bízunk benne, akkor egész évre is megvásárolhatjuk tésztaszükségletünket, méghozzá a legcsodálatosabb minőségben. A most mintegy 1600 – 2000 Ft/kilogramm áron beszerezhető házi tészta nem olcsó, de ha tényleg azt kapjuk, amit megrendeltünk, akkor biztosan nem fogunk csalódni.
Nagymama házi jellegű tésztája
A bolti tészták esetében a „házi jellegű” legföljebb annyit jelent, hogy több tojást használtak fel hozzá, de az is gépi készítésű és a felhasznált tojás is nagyüzemi előállítású. A nagymama neve csak becsapás, hiszen az ő idejében még kézzel és friss házi tojásból készült a tészta.
A liszthez annyi tojást szokás adni, amennyit az felvesz, azaz egy kilóhoz 10-11 darabot. Ezek a tojások tökéletesen frissek, legtöbb esetben szinte bio minőségűek, mivel a tyúkok a kertben kapirgálnak, hozzájutnak zöldhöz, fogdoshatnak rovarokat, viszont nem kapnak mesterséges tápszereket.
A tésztát nem géppel szárítják, hanem abroszon, szabad levegőn, ami hosszabb időt vesz igénybe. Általános tapasztalat, hogy a kézi előállítású, ezért lassabban készülő ételek, más minőséget eredményeznek, mintha géppel készülnének. A hosszabb előállítási idő alatt és a kíméletesebb feldolgozás következményeként másfajta ízek jönnek létre, az alapanyagok feldolgozottsága, átalakulása tökéletesebb lesz.
Aki evett már házi tésztát, az tudja, hogy az szinte egy önálló, teljes értékű étel, aminek önmagában is van becsülete. Nem fő szét és megfelelő tárolás mellett másnap vagy harmadnap is fogyasztható. A házi készítésű tészta a főzés során több vizet vesz fel, jobban képes megdagadni. Nem kell hozzá sok feltét, mert teljes mértékben egyenrangú partner az elkészített ételben, amit érdemes érvényesülni hagyni.
Megrendelőként olyan egyedi kívánságaink lehetnek, amelyek a gyári tésztánál fel sem merülhetnek. Megmondhatjuk, hogy melyik gyártó lisztjéből készüljön. Például a Szabó Hengermaloméból, amely majd százéves technológiával, hazai kistermelők búzáját dolgozza fel. Megbeszélhetjük a metélt szélességét, a tarhonya vagy lebbencs nagyságát.
Hasznos tudnivalók a tésztakészíttetéshez
Tésztakészítőt vidéki ismerőseink, rokonaink révén találhatunk. Ha rendszeresen vásárolunk valamely falusi gazdaságból, akkor ott is biztosan szívesen segítenek nekünk a megfelelő személy megtalálásában.
Állapodjunk meg a felhasznált liszt fajtájában és abban, hogy csak friss, saját tojást adnak a liszthez.
Beszéljük meg részletesen tészták fajtáját, mennyiségét, szélesség, nagyságát, méretét.
Tisztázzuk a lehető legrészletesebben, hogy az elkészült tésztát, hogyan tárolják: hűvös, tökéletesen száraz, lehetőleg jól szellőző helyen, ahol nincs semmi olyan anyag, étel a közelében, amitől szagot kaphat.
A tárolásra tiszta papírdobozt használjanak, ami gondosan ki van bélelve például szalvétával.
Lehetőleg minél hamarabb vigyük el az elkészült árut és otthon rakjuk jól zárható dobozokba.
Metélt paradicsommártással és zöld fűszerekkel
Friss, jól érett paradicsomot mossunk meg és távolítsuk el a csumáját. Vágjuk jó apróra, sózzuk ízlés szerint és egy kis olíva olajon fedő alatt pároljuk, majd sűrítsük addig, amíg mártás sűrűségű nem lesz. A paradicsommártásnak nem kell egyneműnek lenni, az a jó, ha egy kicsit darabos.
Kerti zöld növényeket és fűszereket vágjunk jó apróra. A következő növények jöhetnek leginkább szóba: bazsalikom, zsálya, kakukkfű, oregánó, rukkola, metélőhagyma vagy hagyma zöld szára, valamint még fokhagyma is, amit szintén a lehető legapróbb darabokra vágjunk. Lehetőleg egyik növény se domináljon, mert az elviheti az ízeket.
A megfőtt házi tésztát csurgassuk le és adjuk hozzá a forró paradicsommártás, valamint keverjük bele a zöld fűszerek egy részét. Tálaláskor a kiszedett tésztahalom tetejére rakjunk egy kis adag reszelt sajtot, amire - ha díszíteni szeretnénk - egy kevés zöld fűszert helyezünk.
Hozzávalók:
érett paradicsom
bazsalikom
zsálya
kakukkfű
oregánó
rukkola
hagyma zöld szára
fokhagyma
só
házi metélt
olíva olaj
reszelt sajt
Forrás: http://www.ezmagyar.hu/fooldali-hirek/hazi-teszta-vasarlas-videkrol.html