Fő tartalom átugrása

Már nem is emlékszünk, mikor ettünk utoljára otthon készített kakaós csigát. Hát még arra, mikor vettünk igazi pékségben túróstáskát. A gyorséttermek mellett a gyorspékségek is rohanós mindennapjainkat szolgálják. Kérdés, megéri-e? Pékség-körkép.

Tészták, újítások

Városszerte egyre több az ínycsiklandó illattal, magazinba illő külsővel csábító pékség, amely
fagyasztott termékekből készült pékárukat árusít. A „frissensültek” a hagyományos sütőipari termékek mellett küzdenek fogyasztóikért - aluljáróban, végállomáson vagy akár a körúton.

Az előre lefagyasztott pékáruk nagy mennyiségben, olcsón gyárthatóak. A kisebb boltokban lévő készáru így pillanatok alatt pótolható, így a süti nap végén is a polcokon illatozhat. A hagyományos kenyértészta elkészítése azonban jóval több, mint három-négy órás művelet. Mivel a kelesztésen múlik a legtöbb, egy jó kenyérre minimum egy fél napot várni kell.

A logisztikai megtakarítás azonban nem biztos, hogy a fogyasztóknak is megtérül. Ha friss-meleg barackos táskát szeretnénk, meg is kell fizetnünk az árát. Önkéntes kóstolóink szerint a baj ott kezdődik, hogy a látványos és illatos csokiscsiga két nagy falat után elfogy. Egy csiga tehát nem elég az éhség csillapításához. A reggel megvett finomság ráadásul délutánra kihűlve, már csöppet sem kívánatos.

A hagyományos módszerrel dolgozó helyi pékségek a gyorspékségek gyenge pontján támadnak. Laktató pékárukat gyártanak, némelyikük még az adalékanyagokat is mellőzi. Termékeik ezért nem csak addig puhák, míg leérünk a mozgólépcső aljára. A pékárukat kemencében sütik, mindenféle gyorsító eljárás nélkül. Az így készült sütik nem az egyformaságtól, hanem természetes szabálytalanságuktól szépek - tudtuk meg egy híres pékség üzletvezetőjétől. 

Pékségek, termékek

A tömegközlekedéssel utazóknak amilyen könnyű látványpékségre, annyira nehéz hagyományos pékségre akadniuk. A legtöbb helyen Fornetti, Cortesi, Idesüss!, a Prima Pék valamint a Princess boltjai hívogatnak. Tapasztalt aprósütemény fogyasztóink szerint az ár nem minden, hiszen a péksütik mérete mindenütt más és más. Legtöbb kóstolónk úgy érzi, egy-egy ilyen darab a fél fogára sem elég. Ha pedig kettőt-hármat vesz a pizza-taskából vagy sajtos croissant-ból, máris hétszáz forintra rúg a számla. Még egy félliteres üdítő és máris egy ezres bánja a menetelve elfogyasztott ebédet.

Tény, hogy a mini csokistekercs vagy pizzáscsiga fogyasztóknak lelkes tábora van. Könnyen rákaphatunk, mivel elég finomak. Mindössze az ár-érték arányt szerettük volna érzékeltetni. A dietetikus szakember véleménye szerint sincs okunk arra, hogy a gyorsfagyasztott termékek kérlelhetetlen ellenségei legyünk. A tésztákban ugyanis kevés a vitamin, vagy az olyan tápanyag, ami gyorsfagyasztáskor elillanna. A mélyhűtött termékek kalóriatartalma pedig öt-tíz kalóriával tér el a hagyományos módon készítettekétől. Nagyon is számít azonban, hogy milyen minőségű kakaópor vagy lekvár kerül a tésztákba, ahogyan az is, hogy mitől fúvódnak fel, majd esnek össze. És akkor nem is szóltunk a jellegzetes illatról, ami az éhes gyomrot a szűk aluljárókba vonzza.

Frissen sült pékáruk fogyasztását követően többen panaszkodnak hasfájásra. Ha hajlamosak vagyunk erre, jobb ha olyan pékséget választunk, ahol mesterséges tartósítószereket nem, vagy csak nagyon kis mértékben használnak.Tartósítószer, vagy állagjavítás ugyanakkor a hagyományos pékárukban is előfordulhat, úgyhogy mindenképpen legyünk résen!

Ha otthon is szeretnénk gyorsfagyasztott aprósüteményeket készíteni, csak épp nem tudjuk mikor, éppen nekünk való az egy évig is eltartható minisütemény pakk. Sokan az előresütött zsömlékre esküsznek. Igaz a reggel sütöttek ebédre már nem hatnak frissnek, de a sütőből kivéve nagyon finomak. Előnyük, hogy nem kell őket hidegen tartani, mégis elállnak - a csomagolás szerint védőgázaiknak köszönhetően. A védőgáz valójában levegő, amelynek nitrogéntartalma azonban magasabb, mint normális esetben.

A hatalmas, többkilós parasztkenyerek, kakaóscsigák és briósok világa, talán a retró-őrületnek köszönhetően egyre inkább visszatér. Ha az íz bejön, mindegy, milyen divatnak köszönhetjük az élményt. Az emberi has már csak ilyen.

Forrás: http://www.fogyasztok.hu/cikk/20090206/fogyasztovedelem_peksutemeny_minoseg_ar_es_korkep

TOP 5