A grillezés eddig nem volt kifejezetten környezetbarát tevékenység, akár a faszenes, akár a gázgrillek pártján álltunk, hiszen valamilyen szinten mindegyik szennyezi a levegőt. A napenergiával működő grill azonban egyáltalán nem bocsát ki káros anyagokat.
A korábbi szolárgrill koncepcióknál az okozta a legnagyobb dilemmát, hogy a kerti sütögetés olyan műfaj, amit főleg naplemente után űznek az emberek, így választani kellett a környezettudatosság vagy a hangulat között.
David Wilson legújabb alternatív energiával működő grillje azonban éjjel is használható, mivel a nap hőjét akár 25 órán át is képes tárolni a Fresnel-lencséknek és a lítium-nitrát hőtároló képességének köszönhetően.
A feltaláló egyébként nigériai tartózkodása idején határozta el, hogy olyan alternatív megoldást talál, amelynek köszönhetően nem lesz szükség az ételkészítéshez fára. A fatüzelés ugyanis nemcsak az erdők kiirtásához és légúti betegségekhez vezet, a nőket rengeteg erőszakos támadás éri, amíg fát gyűjtenek az erdőben.
A grill persze nemcsak a harmadik világban lesz hasznos, már fejlesztik az egyesült államokbeli piacokra szánt változatot is, amely gázzal és napenergiával is működik majd.
Kapcsolódó cikkek
Porsche a hátsó kertben: így grilleznek a macsók
Forrás: http://4szoba.hu/cikk/sutofozolapok/2818-grillezz-ejjel-is-napenergiaval