Skip to main content

Giró-Szász András kormányszóvivő közölte: új típusú szociális szövetkezetek létrehozásának támogatásáról döntött a kabinet.

A részleteket Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó ismertette a sajtótájékoztatón, aki elmondta: a rendszer kialakításának első lépése az ország 47 leghátrányosabb kistérségének 800 olyan települését érinti, ahol ötezernél kevesebben élnek, és a "normál pályázati rendszerben" nem tudnak előrelépni, mert egy fillérjük sincs pályázatírásra. A szociális szövetkezetek az ezeken a helyeken élőknek adnának lehetőséget arra, hogy például különféle mezőgazdasági munkákkal, állattenyésztéssel, gyümölcsszedéssel vagy gyógynövénytermesztéssel, megteremtsék az önfenntartás feltételeit.

Az induló szociális szövetkezetek ötmillió forintos támogatást kaphatnának, amelyre május 1-jétől lehet majd pályázni, mégpedig úgy - fogalmazott -, hogy gyakorlatilag "semmit nem kell tenniük". A tagság önkéntes lesz. A szövetkezetek létrehozására idén ötmilliárd forint áll rendelkezésre - részletezte a szociológus, hozzátéve, hogy pályázni mind önkormányzatoknak, mind magánszemélyekből álló csoportoknak lesz lehetőségük. A kisebb településeken a pályázó kötelessége lesz, hogy minden halmozottan hátrányos helyzetű családot próbáljon meg bevonni a szövetkezetbe. Annak, aki a szövetkezetben nem teljesíti a vállalt feladatait, 30 nap után felfüggeszthetnék a tagságát.

A tervek szerint egy vagy két év után lenne mód átlépni a rendszer második szintjére, ahol 15 millió forintra lehetne pályázni, a harmadik szinten pedig 50 millió forintra, amikor a közös tevékenységet már kisipari üzemekkel lehetne folytatni - közölte Hegedűs Zsuzsa.

Kitért arra is: "amikor azt mondjuk, hogy ki kell törni a szociális segélyen élésből, az nem azt jelenti, hogy a kormány spórolni akar, hanem azt, hogy abból a pénzből csak nyomorogni lehet. (...) Negyvenhétezer forintból nem lehet megélni. (...) De nagyon remélem, 2014-re elérjük, hogy valóban a minimálbért kapja meg a közfoglalkoztatott, mert az jár neki".

A kormányszóvivő a tájékoztatón hangsúlyozta: a kabinet célja annak elérése, hogy az egészséges felnőtt emberek munkából, ne pedig az állami újraelosztási rendszerből éljenek meg.

Forrás: ma.hu

Kapcsolódó anyagok:
Orbán minisztere lesz? - http://hetivalasz.hu/itthon/utanuk-az-ozonviz-25473/

TOP 5