Skip to main content

(Szerkesztő megjegyzése: Aki a jogi problematika lényegéről készült filmet meg szeretné tekinteni, kattintson ide: http://index.hu/video/?s=tag:piac)

Hiába fellebbezett a káptalantóti termelői piac bontásra kötelezése ellen az üzemeltető, a napokban megérkezett másodfokú végzés sem változtatta meg a korábbi ítéletet; a Liliomkert nevű piac ennek ellenére újra kinyitott vasárnap, és a jövőben sem kíván bezárni.

Erről Harmathy Ildikó, a termelői és kézműves piac ötletgazdája és működtetője számolt be vasárnap az MTI-nek. Mint kifejtette, a Liliomkert esete azt mutatja, hogy a termelői piacok tekintetében a jogszabály nincs összhangban az élettel. "Teljes nonszensz, ami ebben az ügyben történik" - fogalmazott. Hozzátette, a vasárnap délelőttönként ötödik éve működő, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, ma már 150 család megélhetését segítő káptalantóti piac modell értékű, az országban már több helyszínen próbálnak hasonló piacot létrehozni.

A Balaton-felvidéken, a Káli-medence festői részén működő piacot az illetékes hatóság korábbi, megfellebbezett határozata értelmében már tavaly november végén el kellett volna bontani, visszaállítva a falu határában lévő terület eredeti állapotát szántóként. A problémát az okozza, hogy sem a falunak, sem a terület tulajdonosának nem volt arra korábban több millió forintja, hogy a település rendezési tervének megfelelően kivonja a szántóként évtizedek óta nem funkcionáló területet a mezőgazdasági művelési ág alól, és vegyes területté nyilváníttassa azt.

Márpedig a jelenlegi jogszabályok értelmében piac nem kaphat működési engedélyt szántó-területen, és időközben a mezőgazdasági területek átminősíthetősége is szigorodott. A Liliomkert több mint egy piac; egyfajta programot és találkozóhelyet is teremtett a Balaton közelében, ahol a turisztikai szezonban művészek, zenészek is gyakran megfordulnak, és rendszeresen tartanak zenei előadásokat, gyerekprogramokat. A piacon a házi termelésű, készítésű élelmiszerek mellett kézműves és biotermékek sorát, régiségeket, használt könyveket is lehet vásárolni, itt-ott megpihenve, teát, kávét, forralt bort fogyasztani.

Papp Zoltán Tamás tapolcai főépítész az MTI-nek korábban azt nyilatkozta a káptalantóti piacról, hogy egy sikeres, modell értékű kezdeményezés, amit elkezdett "bedarálni" a bürokrácia, mert nem tud mit kezdeni vele a hatályos jogszabályok alapján. Tavaly a túlélésért küzdő piac termelőinek nagy része szövetkezetbe tömörülve kért segítséget Orbán Viktor miniszterelnöktől, valamint Ángyán József, azóta leköszönt államtitkártól. Az államtitkári válaszból akkor az derült ki, a Nemzeti Vidékstratégia Koncepció kulcsfontosságúnak ítéli a vidéki gazdaság szempontjából a helyi termelői piacok kialakítását.

Ehhez a káptalantóti piac egyfajta mintaként szolgál mások számára, ám ennek ellenére jogszerűen járt el az ügyben a bontást elrendelő hatóság, mivel nem kívánatos a termőföld művelésből való kivonásának gyakorlatában, hogy egyedi kivételekre legyen lehetőség. Az államtitkár ugyanakkor válaszában ígéretet tett arra is, hogy megkeresik a megoldást a piac fennmaradása érdekében. "Megoldás azóta sem született, a kormány és a jogalkotók nem hajlandóak tárgyalni velünk, pedig sokat segíthetnénk egy gazdaságos termelői piachálózat kialakításában, a jogalkalmazók viszont nem tehetnek mást az érvényes jogszabályok alapján, minthogy bontásra ítélték a piacot" - summázta a történteket Harmathy Ildikó.

Közölte azt is, ebben a helyzetben nem tehet mást, mint polgári engedetlenséget követ el, és nem zárja be a vasárnaponként tömegeket vonzó, turisztikai attrakcióvá vált piacot, és a kirótt - eddig 600 ezer forintra rúgó - bírságot sem fizeti be, hátha ezzel felhívja a jogalkotók figyelmét, hogy mielőbb keressenek megoldást az ügyben. "Szeretném elérni, hogy ne büntessenek egy olyan úttörő jellegű munkáért, amivel eddig kárt nem, csak jelentős értéket és hasznot sikerült teremteni minden érintett számára" - tette hozzá.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagaink:
Mi az, hogy nincs jonatán alma? – Fémzárasat vagy szabadat? (Kiváló film a Védegylettől)
Járj a piacra! - A Tudatos Vásárlók és a Zöld Pók filmje
Piacra ki – A HUMUSZ filmje – Az őstermelői piacok létjogosultsága a fenntartható fejlődés szemszögéből
Piacra ki – Az őstermelői piacok létjogosultsága II. rész – Alternatívák
A legkisebb piac is számít – Illegális piacok is? Hogy is van ez?

TOP 5