Skip to main content

Az amerikai Tufts egyetem kutatói kimutatták, hogy az erdei gyümölcsök jó hatással vannak az agyra, megelőzik a memória gyengülését és az új ismeretek szerzésének nehézségeit, amelyek az évek múlásával jelentkeznek az embereknél. (Aiolus News)

Barbara Shukitt-Hale doktornő és kollégája Marshall G. Miller az ACS Journal of Agricultural and Food Chemistry-ben publikálták munkájuk eredményeit, amiből kitűnik, hogy a memória gyengülésének megelőzése nemcsak minőségibb életet biztosit, hanem pozitív hatással van az egészségügyi kiadásokra is, amelyeket egyre jobban megterhel olyan patológiák növekedése, mint a szellemi hanyatlás és az Alzheimer kór.
A két kutató rengeteg olyan korábbi kísérletet elemzett, amelyek az erdei gyümölcsök hatásaival foglalkoztak és kísérleti alanyaik állatok, emberek voltak.

Ezeknek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az erdei gyümölcsök különböző módokon segítenek az agynak abban, hogy egészséges maradjon. Például,úgy, hogy sok antioxidánst visznek be a szervezetbe, ami véd a szabad gyökök támadásától és az egészség más ellenségeitől. Pozitív hatást fejtenek ki a gyulladások ellen a bennük lévő anyagokon keresztül, megvédik a károsodástól a neuronokat is, mert jótékonyan hatnak az agynak a mozgást és a megismerést szabályozó részére. Kutatásaik következő szakaszában arra keresnek választ, hogy ezek a pozitív hatások olyan anyagoktól származnak-e, amelyek minden erdei gyümölcsben megtalálhatók, vagy ezeknek a kombinációitól. Az is céljuk,hogy megtudják, hogy a hatásuk szerint vannak-e különbségek az egyes erdei gyümölcsök között

Forrás: http://www.energiacentrum.com/news/az_erdei_gyumolcsok_eletenergiaja.html

TOP 5