Skip to main content

 

Brit kutatók grafén, vagyis egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával olyan szűrőt alkottak, ami eltávolíthatja a sót a tengervízből – írja az MTI. 

A Manchesteri Egyetem kutatóinak fejlesztése több millió emberen tudna segíteni, akiknek nem jutnak tiszta ivóvízhez. 

A grafén-oxid-membránokról korábban már bebizonyosodott, hogy kiszűrhetik a nanorészecskéket, szerves molekulákat és nagyobb sószemcséket. Mostanáig viszont nem lehetett őket felhasználni az egészen apró pórusokat igénylő tengeri só kiszűrésére.

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy vízbe merítéskor a grafén-oxid-membránok enyhén megduzzadnak, az ilyenkor kitáguló pórusok pedig átengedik a kisebb sószemcséket a vízmolekulákkal együtt. 

A Rahul Nair vezette kutatócsoport a bevonatok és ragasztóanyagok összetevőjeként használt epoxigyantával vonta be a grafén-oxid-membránok mindkét oldalát. Így azok nem duzzadtak meg, amikor víz érte őket, csak a vízmolekulákat engedték át.

Az ENSZ szerint 2025-re a világ népességének 14 százaléka fog vízhiánnyal küzdeni.

Mivel a klímaváltozás negatív hatásai a városok ivóvízellátását is egyre jobban veszélyeztetik, a gazdag országok is sótalanító technológiák kifejlesztésébe kezdtek.

Következő lépésként a szakemberek a már létező, polimeralapú sótalanító membránokkal fogják összevetni a grafén-oxid-szűrőt.

Forrás, A kp csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5