Skip to main content

A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)

Felhördülhetnek a rovarvédő egyesületek, de sajnos a világszerte jelentkező élelmiszerhiány miatt el kell kezdenünk fogyasztani a rovarokat is. 

Japánban már két, ehető rovarokat kínáló automata is áll Nagano prefektúrában.

hirdetés

A rovarok tökéletes fehérje-, vitamin-, rost- és ásványianyag-forrást jelentenek és egyelőre még sok van belőlük, úgyhogy kézenfekvő megoldást nyújthatnak, mikor újfajta táplálékforrás után kutatnak az élelmiszertudósok. Az automaták Osawa Asami fiatal vállalkozó nevéhez fűződnek, aki most Takamori városában állíttatta fel a második rovarkiadót, illetve azt mondta, bízik abban, hogy az emberek nyitottak lesznek az újdonságra, és ha nem is táplálkozási céllal, de legalább emlékbe hazaviszik a szárított rovarokat.

Csokis szöcske jól átsütve

A menü 18-féle, olajban jól átsütött állatot kínál különböző ízekben. Van például sós vagy csokiízű tücsök, lárva és szöcske, az árak pedig 6 és 19 euró, azaz körülbelül 2300 és 7500 forint között mozognak. Nem ez az első rovarautomata, ugyanis májusban Osawa már beüzemelt egy másikat Achi faluban, ami olyan népszerű volt, hogy több rovar készlete kiürült. Mind a két masina Nagano prefektúrában található, ami megkönnyítette az automaták népszerűvé válását, ugyanis az országnak ezen a részén egyébként is van tradíciója a rovarevésnek.

Rovarvajas gofri

A Föld növekvő népessége, az éghajlatváltozás miatt romló gazdasági termelés rákényszeríti a tudósokat, hogy új élelmiszerforrások után nézzenek. Lehetnek ezek a metaanyagokból készült új táplálékok vagy az állat- és növényvilág eddig még ki nem próbált lakói. A rovarok amellett, hogy egészségesek, kevésbé ártalmasak a környezetre, mint például a marhák vagy a sertések. Világszerte 130 országban 2 milliárd ember eszik rendszeresen rovarokat, de ehhez nem csak a japánok járulnak hozzá, belga kutatók kifejlesztették a rovaralapú zsírt is, ami egészségesebb alternatívája a vajnak. Daylan Tzompa-Sosának, a Genti Egyetem kutatójának kezdeményezésére a gofri tésztájába keverték a sült/főtt rovarrészeket, rovarzsírt és egyetemistákat kértek arra, hogy teszteljék a sima és a rovaros gofrit. A diákok nem tudtak különbséget tenni és nem is érezték undorítónak az ízeltlábú ételt.

Tőzsdére mehet a tücsök

Az ENSZ élelmiszer-szakértői már évek óta szorgalmazzák a rovarevést, környezetvédelmi (mivel ökológiai lábnyomuk kisebb, mint a többi tányérra kerülő állatnak) és egészségügyi szempontokra hivatkozva is. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, az UN FAO előrejelzése szerint 2050-re az élelmiszertermelésnek 70 százalékkal kellene növekednie, hogy kielégítse a globális igényeket. A Barclays befektetési bank szerint az ehető rovarok piaca fellendülés előtt áll, a prognózisok alapján az iparág tőkéje 2030-ra 6,7 milliárd euróra nő, szemben a 2019-es 850 millió euróval. Úgyhogy aki jó befektetést keres, fektessen a szöcskerészvényekbe

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: RODNAE Productions - pexels

TOP 5