Skip to main content
Jill Kanto tiny house

A kép forrása: Facebook

A történet még évekkel ezelőtt kezdődött. 

Jill Kanto a válópere után nehéz anyagi helyzetbe került, hisz ki kellett költöznie abból a marylandi lakásból, ahol addig a férjével élt, írja a The Sun.

hirdetés
Álomalak online? Fittiam edzéstár!

A problémát azonban nem csak ez okozta, hanem az is, hogy gyakorlatilag egy fillérje se maradt, ráadásul a gyermekeit is el kellett tartania.

Édesanyja sietett a segítségére, aki 25.000 dollárt tudott neki kölcsönözni, a mai ingatlanárak mellett azonban ez se volt akkora összeg, melynek elköltésével új otthonba költözhettek volna.

Ezért az az ötlete támadt a Tiny House Nation című tévéműsor megtekintése után, hogy épít, nem építtet magának egy olyan 23 négyzetméteres kis házat, mely a szükségleteiknek megfelel, és bár a ház kicsi, minden négyzetmétere kihasználásra kerül.

A cél érdekében egyeztetett egy ismerősével, - aki szakmáját tekintve asztalos -, hogy tanítsa meg az építésre, így pár hetet a szakinál eltöltve, cserébe dolgozva nála, elsajátíthatta az alapvető technológiát.

Végül már csak a helyet kellett megtalálnia, hova építkezhet.

Böngészés közben akadt a nextdoor.com nevű weboldalra, ahol farmerek hirdetve a földjeiket, adnak bérbe akkora területet, melyen felépíthető a tiny house, és még gazdálkodni is lehet.

Az építés 13 hónapon át tartott. Jill betartotta az összes, házak építésére vonatkozó szabályt, egyes szakmunkákat, pl. a villanyszerelést azonban szakemberrel végeztette, végeztethette csak el.

Élete egyik legjobb döntésének bizonyult az építés

Mint a családanya elmondta, élete egyik legjobb döntésének bizonyult a ház felépítése, illetve a kisebb farmon a permakultúrás kertészkedés és állattartás kialakítása, az önellátás részbeni megszervezése, így nagyon jól érzik magukat az új életterükben.

Az alábbi videón betekintést nyerhetünk az amerikai nő mindennapjaiba, illetve bővebben is megismerhetjük a történetét. A-tól Z-ig.

Érdekes történet azé a férfié is, aki - lakás helyett - éveken át lakókocsikban lakott, majd az így megspórolt pénzből vett magának mobilházat, miközben a korábban keletkezett adósságait is rendezte. Vele is készült videó.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Hajléktalan volt a brit nő, azonban nem adta fel, ma már milliomos

Évekig lakókocsikban élt, az így spórolt pénzből vett mobilházat egy férfi

Mivel nem volt elég pénze, you tube videók alapján épített házat egy családanya

Forrás - A nyitókép forrása: Facebook 

TOP 5