Skip to main content

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Az elmúlt 70 évben körülbelül 100 csillag tűnt el az égről, rejtély, hova lettek, írja az IFLScience

Egyszer mindennek vége lesz, ami alól a csillagok se képeznek kivételt, eddigi tudásunk szerint azonban a csillagok először halványodni kezdenek, majd szupernóva robbanás révén végzik be az életüket.

hirdetés

Lehetséges magyarázatok

A csillagászok csak találgatják, mi lehet a furcsa jelenség oka.

Az egyik verzió szerint nem következik be a végső robbanás, ennek azonban kicsi, gyakorlatilag elhanyagolható az esélye, hogy mind a 100 csillag esetében bekövetkezhetett volna.

Egy másik verzió szerint aszteroidák takarják el a csillagokat, és ezért nem láthatók, míg akad olyan vélemény, ötlet is, melynek kiagyalói arra a következtetésre jutottak, hogy idegen civilizáció, azaz a Dyson-gömb teszi láthatatlanná az addig észlelhető objektumokat.

Az utóbbi elmélet hívei szerint a Dyson-gömb egy olyan napkollektorszerű szerkezet, mely az űrben fogja fel a fényt, azaz így jutnak energiához az idegenek. Természetesen ezen harmadik elméletre semmilyen bizonyíték nincs.

Más kérdés, hogy a tudósok szerint oly mérvű lesz 20 éven belül a Földön a fényszennyezés, hogy egy csillag se lesz látható az égen. Minderről alább lehet olvasni. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Elég 20 év, és nem látjuk többé a csillagokat az égen

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Peace,love,happiness képe a Pixabay -en. 

TOP 5