Skip to main content

A század, amelyben élünk nem lesz senkié. Nem lesz az amerikaiaké vagy az európaiaké, mert a Nyugat olyan gazdasági és politikai hanyatlásnak indult, amely megfosztja attól a felsőbbségtől, amelyet a reneszánsz óta élvez. De nem lesz a kínaiaké, az oroszoké, az indiaiaké vagy a braziloké sem, mert a fejlődő országok közül egyik sem képes uralkodó hatalommá válni. (Aiolus News)

Ez a század szabadabb lesz abban az értelemben, hogy fejlődhet a neki tetsző modell szerint, de bonyolultabb is lesz, mert nem lesz olyan központ, amely garantálni tudja a stabilitást, az egyetemes értékektől a szereplők nem beszélnek azonos nyelven.

Ez a vízió bontakozik ki Charles Kupchan, a Georgetown University professzorának, a Council on Foreign Relations kutatójának No One,s World című könyvéből, amely kötelező olvasmány az amerikai külpolitikai körökben.

A professzor szerint a Nyugat e felsőbbsége, paradox módon, a politikai gyengeségből született. A születő burzsoázia elutasította az olyan hagyományos erős hatalmakat, mint az egyház, a monarchia, a nemesség és korlátozta befolyásukat. Modern struktúrát hozott létre, amely a vallási pluralizmuson, az alkotmányon,a világi nevelésen, a tudományos kutatáson, a bankrendszeren alapul, amely finanszírozta a kontinens fejlődését.

Mindez megteremtette az ipari forradalom alapjait, amely a gyarmatosítással világszintű hatalmat adott Európának. Sok évszázad után azonban ez a modell ma már nem működik, alapvetően a globalizáció miatt, amely lehetővé tette a lemaradt kontinenseknek, hogy visszaszerezzék az elveszett területet.

 „Most, hogy a fejlődő országok gazdasági téren magukhoz térnek, nem követik okvetlenül a mi liberális demokrácia és kapitalista modellünket - mondja a professzor – A Közel-Keleten az iszlamisták csaknem mindenhol hasznot húznak az arab tavaszból Egyiptomtól Tunéziáig, Irántól, Iraktól egészen Törökországig, amely pedig a szekularizmus bástyája volt. Kínában autokrata rendszer van piacgazdasággal, míg India és Brazília a szegények nagy tömegének hátterével a nyugati álláspontoktól gyakran erősen eltérő baloldali populizmus felé csúszik. Szövetségeseket egyre nehezebb találni.

Fukuyama víziója volt, hogy a demokrácia és az emberi jogok, mint egyetemes értékek, mindenhol meg fognak erősödni. De kiderült, hogy ez veszélyes illúzió. Ha továbbra is azt hisszük, hogy mások is a mi elképzeléseinket követik, elveszítjük a lehetőséget, hogy kezelni tudjuk a hatalomnak a fejlődő országokhoz való átkerülésének folyamatát. Nem kizárt ugyan, hogy a fejlődő országok, például, Kína átveszik a mi szabadság jogainkat, de, feltételezve, hogy ez megtörténik, csak végtelenül sok idő múlva. A hatalom átkerülése a fejlődő országokhoz sokkal előbb megtörténik, mint társadalmaik demokratikus fejlődése.

Kínának sincs gazdasági, katonai kulturális ereje ahhoz, hogy domináns hatalommá váljon, különben történelmileg is mindig az ázsiai régiókra vetítette ki ambícióit. A globális színpadon azonban jelen lesz.

Mindig nehezebb lesz egyetértést, szövetségeseket találnunk. A hetvenes években a G7-ek uralták a világgazdaságot, most ehhez a G20-ak sem elegek. Az Ensz Biztonsági Tanácsát kibővítik és a regionális szervezetek, az Asean, az Apec, az Öbölmenti Együttműködés Tanács, a Mercosur, az Afrikai Unió egyre nagyobb súlyt fognak képviselni.

Ahhoz, hogy a Nyugat fennmaradjon a senki világában, újjá kell építeni a gazdasági erejét és a politikai egységét. Az utóbbi évek válsága a nacionalizmus és a jobboldali populizmus veszélyes visszatérését eredményezte, mind Európában, mind az USA-ban. Olyan mozgalmak, mint az Északi Liga Olaszországban és a Tea Party az USA-ban, nagyon hasonlítanak egymásra, a középosztály aggodalma hívta ezeket életre, mert eltűnni látja gazdasági és szociális biztonságát. Ezt az elsiklást azonban meg kell akadályozni, mert még

jobban meggyengíti a Nyugatot. A kormányoknak olyan növekedési politika mellett kell elkötelezniük magukat, amely középpontjában a középosztály áll a nagy hatalommal rendelkező kis csoportok speciális érdekei helyett. Európának aztán szüksége van egy olyan vezetésre, amely képes újra elindítani egy egységes programot, mert egyedül egyetlen ország sem tud Európában versenyezni és győzni a globális színpadon.

Ha a Nyugat megerősödik, vezetheti a párbeszédet a feljövő hatalmakkal azoknak az új értékeknek a meghatározásában, amelyekre alapozni lehet a globális egyensúlyt. A Nyugat arra nem törekedhet, hogy előírja a legitimitás és a nemzetközi közösséghez való tartozás feltételeként a liberális demokráciához való csatlakozást. De ez a feltétel lehet a szuverenitásnak a hagyományos formája, és a felelősségteljes kormányzás, azaz az elkötelezettség a stabilitás mellett, amit igényelni lehet a nem demokratikus országoktól is.”

Forrás: energiacentrum / (Aiolus News)

TOP 5