Skip to main content

 

Németország megelégelte a menekültáradatot, és határellenőrzést vezetett be a bajor–osztrák határon. Ausztria külügyminisztere követné a németeket, és lezárná a magyar határt, de Faymann kancellár előbb nem akarta, tagadta, majd belügyminisztere bejelentette.

Eközben lassan a magyar–szerb határkerítés is elkészül, Simicskó István odatette magát. Közben a magyar rendőrséget a déli megyékben riadóztatták, mert a szerbek több tízezer menekültet próbálhatnak meg áttolni a határon hétfőn, azaz 

minden eddigi rekord megdőlhet, és akár 25-30 ezer menekült is átlépheti a határt. 

Ha már ma ekkora káosz van, mi lesz holnap, amikor a menekülteket büntető törvények hatályba lépnek? Elmagyarázzuk, mi van most.

hirdetés

Németország: határellenőrzés

  • Vasárnap délután a német és osztrák sajtó megszellőztette, majd egy kabinetülés után hivatalosan is bejelentették: Németország ideiglenesen határellenőrzést vezet be a bajor–osztrák határon, és csak ott. Rögtön 21 készenléti rendőrszázadot küldtek oda járművekkel, helikopterekkel.
  • Az intézkedés célja Thomas de Maziere német belügyminiszter szerint, hogy korlátozzák az országba irányuló menekültáradatot, és a menekültek befogadása rendezetté váljon. Csak szombaton 12 ezer menekült érkezett Münchenbe, a város túlterheltté vált. 
  • A határzárat nem meglepő módon az Angela Merkel menekültpolitikáját bíráló bajorországi keresztényszociális unió (CSU) kezdeményezte. Orbán Viktor szolidaritását fejezte ki: „Megértjük, hogy szükség volt erre a lépésre, hogy Németország és Európa alapvető értékeit megvédjük.″ Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint a menekültválság megoldásához szükség van Magyarországra, a schengeni határállamokat pedig segíteni kell, és nem démonizálni őket. A bajor belügyminiszter pedig arról beszélt, a migránsok közül sokan nem is valódi menekültek.
  • A schengeni megállapodás alapján a közrend vagy a belbiztonság súlyos veszélyeztetése vagy fenyegetése esetén ideiglenesen határellenőrzésre lehetőség van. Ez 30 napra korlátozódhat, vagy olyan hosszú időre, ameddig a fenyegetettség fennáll.
  • A német segítőkészséggel nem szabad visszaélni – mondta a német belügyminiszter, aki szerint a Dublin III. rendeletet továbbra is be kell tartani. 

Ausztria: tagadták, de jön a határellenőrzés 

  • A németek lépésére Faymann kancellár kabinetje válságülést tartott Bécsben, ami után a szociáldemokrata kancellár bejelentette, hogy ők nem vezetnek be határellenőrzést az osztrák–magyar határon. Faymannt az ellenzéki FPÖ azonnal bírálta, és a határ lezárását követelte.
  • A kancellárnak ellentmondva a néppárti külügyminiszter, Sebastian Kurz este az osztrák tévében a magyar határ lezárása mellett érvelt. Szerinte Ausztriának mindent Németországgal összhangban kell tennie, mivel a menekültek számára Ausztria „az utolsó vonzó ország” Németország előtt, és a német döntés vészhelyzetet idézett elő.
  • Legalább tízezer menekült rekedt Ausztriában, ahol az elmúlt napokban csak nagyon kevesen, 60-90-en nyújtottak csak be menedékkérelmet. Mindenki tovább akar utazni, több százan a bécsi Westbahnhofon éjszakáztak. A 3900 menekültszállási férőhely nagyjából negyede szabad még.
  • A német–osztrák vonatközlekedés is leállt vasárnap 17 órától, ami hétfő reggeltől újraindult, de a hatóságok ellenőrzik az utasok papírjait. Kurz este a vonatközlekedés leállásáról azt mondta, ezzel „visszatértek a középkorba”.
  • Hétfő reggel egy időre lezárták az M1-es határátkelőjét Hegyeshalom-Nickelsdorfnál az osztrákok, mert menekültek gyalogoltak az autópályán. 1500-an vártak reggel a nickelsdorfi gyűjtőpontnál buszokra, de a Szentgotthárdhoz közeli, dél-burgenlandi Heiligenkreuzban3000-en várakoztak a menekültek, és óránként újabb 500-an érkeztek buszokkal.
  • Hétfő délelőtt Faymann kancellár bejelentette, 2200 katonát is bevetnek a rendőrség segítésére. Fő feladatuk a humanitárius segítségnyújtás, de a határellenőrzésbe is besegítenek, a német és a magyar határon is. A határt azonban nem fogják lezárni, legalábbis a kancellár ezt állította ekkor továbbra is.
  • Nem sokkal később belügyminisztere mégis bejelentette: a németekhez hasonlóan ők is bevezetik a határellenőrzést

Szerb határ: elkészül a kerítés, lezárul a határ 

  • A magyar határ keddi lezárulása előtt tetőzik a menekültáradat: a rendőrség legfrissebb adatai szerint vasárnap 5809 menekült jött át Szerbia felől a határon. Ez magasan az eddigi rekord. A hétvégén tiltott határátlépés miatt összesen 13 162 embert fogtak el a rendőrök.
  • Keddtől lépnek életbe azok a törvények, melyek a menekültek Szerbiába toloncolását nagy mértékben felgyorsítják, ezért sietnek most a menekültek. Három új tényállást vezetnek be keddtől: a határzár tiltott átlépését, a megrongálását és az építés akadályozását. A rongálás büntetése egy évről indulna, de a kerítésen átmászásért is lehetne akár 3 évet is kapni. Bevezetnek egy új jogi kategóriát, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet is.
  • A korábbi tervektől eltérően tranzitzóna nem lesz, a röszkei vasutat, ahol most a legtöbb menekült jön, lezárjuk, mégpedig egy vagonnal, amiről itt látható a kémfotónk. Hogy mi lesz ezután, az kiszámíthatatlan, a tömeg várhatóan a szerb oldalon reked.
  • Úgy tudjuk, az ország több részéből szervezik a bírókat, hogy azoknak az ügyét, akik illegálisan mégis átjutnak a határon, a gyorsított menekülteljárásokat majd konténerbíróságokon zavarják le. Az ügyeket soron kívül, Szegeden bírálnák el, de sem a kiskorúakra nem vonatkoznának speciális eljárási szabályok, sem a periratok fordítása nem lenne kötelező
  • A déli kerítésépítés nagy fejetlenséggel indult, és ezt nem csak Hende Csaba leváltására értjük. A katonákat ugyanis szervezetlenül küldték le, anyagellátási, élelem- és szállásproblémákkal szembesültek, ahogy cikkünkben írtuk. A kicsit több mint 5000 ténylegesen is hadra fogható katonából már 4300 építi a kerítést, éjszaka pedig nekiálltak a Röszkénél belépő vasúti sínt lezáró kapu befejezésének is.
  • Nem csak a katonák, a rendőrök ellátásában is fennakadások vannak, többen étel, ital és megfelelő szállás nélkül maradtak. Az ő megsegítésükre alakult Zsaruellátó Facebook-csoport tegnap egy konvojjal érkezett a határhoz, étellel, itallal megpakolva.
  • Röszkéről a gyűjtőpontokról az éjszaka nagyobb szünetekkel szállították csak el a menekülteket, az éjszaka közepén azonban mindenkit felébresztettek és buszokra pakolták őket. Hajnalra ki is ürült teljesen a gyűjtőpont egy időre. Akik reggel jöttek, azokat a rendőrök azonnal buszokra ültették, senkinek nem engedték meg, hogy lepihenjen vagy fölverje a sátrát.
  • Vasárnap hat megyében riadókészültséget rendeltek el a rendőrségnél, ez azt jelenti, hogy két órán belül készen kell állniuk a bevetésre a rendőröknek. Úgy tudjuk, a magyar hatóságokhoz az az információ szivárgott át Szerbiából, hogy hétfőn a szerb rendőrök megpróbálják a náluk tartózkodó menekültek nagy részét az utolsó pillanatban „átnyomni” Magyarországra, és buszokkal fogják szállítani az embereket a gyorsítás érdekében.
  • Rendőri körökben arra számítanak, hogy hétfőn minden eddigi rekord megdőlhet, és akár 25-30 ezer menekült is átlépheti a határt. 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás

Kép: Huszti István / Index

TOP 5