Skip to main content

 

Az amerikai háztartások adóssága 12 960 milliárd dollár volt a harmadik negyedben – áll az amerikai jegybank szereplét betöltő Fed New York-i területi igazgatóságának jelentésében.

A dokumentum szerint az adósság 116 milliárd dollárral nőtt a második negyedévhez képest és 605 milliárd dollárral bővült a tavalyi harmadik negyedévvel összevetve.

hirdetés

Az idei harmadik negyedévben a jelzáloghitelek nagysága 0,6 százalékkal, a diákhiteleké 1 százalékkal, az autóvásárlási hiteleké 1,9 százalékkal, a hitelkártya tartozásoké pedig 3,1 százalékkal nőtt a második negyedévhez képest.

A szeptemberrel záródott három hónapban a jelzáloghitel 8740 milliárd dollár volt, 52 milliárd dollárral magasabb a második negyedévinél és 393 milliárd dollárral több a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva.

A második legnagyobb kategória a diákhitel. Ennek összege a harmadik negyedévben 1360 milliárd dollárt tett ki, negyedéves szinten 13 milliárd dollárral emelkedett, éves összevetésben a bővülés 78 milliárd dollár volt.

A 90 napon túli késedelmes hitelek aránya a teljes hitelállományon belül 2,4 százalék volt a harmadik negyedévben, ugyanúgy, mint a második negyedévben.

A késedelmes hitelek aránya a jelzáloghitelek esetében 1,2 százalék, a diákhiteleknél 9,6 százalék, az autóvásárlási hiteleknél 2,4 százalék, a hitelkártyák esetében 4,6 százalék volt a harmadik negyedévben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: PhotoAlto/Ale Ventura / Altopress/Ale Ventura

TOP 5