Skip to main content

 

Ha máshonnan nem is, a Facebook-filmből, A közösségi hálóból ismerős lehet a Winklevoss ikrek neve.

Ők azok, akiktől Mark Zuckerberg ellopta a Facebook ötletét, hogy aztán a Harvardon tanuló ikreket kisemmizve a világ egyik leggazdagabb embere legyen (a Forbes 2017-es becslése szerint 70 milliárd dollár a vagyona).

Cameron és Tyler Winklevoss 65 millió dollárt kapott a Zuckerberg ellen indított kártérítési per végén,ebből fektettek be 11 milliót 2013-ban bitcoinba.

Mivel a kriptovaluta árfolyama a múlt héten soha nem látott magasságokba szökött, Winklevossék – akik elég jó evezősök voltak, az Oxfordot képviselve indultak Oxford–Cambridge-evezősversenyen, de ott voltak a pekingi olimpián is, párosban hatodik helyen végeztek, ezzel pontszerző helyet hozva Amerikának.

Akkoriban még egy bitcoinjuk sem volt, mostanra viszont rettenetesen sok lett nekik, olyannyira, hogy

az ikrek lettek az elsők a világon, akik egymilliárd dollár értékű bitcoinhaszonra tettek szert.

Amikor megvették, akkor nagyjából 120 dollár volt a valuta árfolyama, most 11 100 dollárt ér egy bitcoin.

Telegraph cikke szerint ugyan van több olyan ember is, aki egymilliárd dollár értékű bitcoin tulajdonosa, olyan viszont nincs, aki tisztán egymilliárdot keresett a kriptovalután.

Persze mi 1 milliárd dollár 70 milliárdhoz képest.

Hogy mik is a kriptovaluták, nagyjából hogyan működnek, és miért ekkora őrület ez az egész, azt itt próbáltuk meg elmagyarázni.

Forrás -  Nyitókép: A Winklevoss ikrek egy 2017-es New York-i gálaeseményen // Getty Images Hungary

TOP 5