Skip to main content

szellentés fing bírság 

Nem kevés, 500 eurós bírságot szabott ki a hatóság azzal az osztrák férfivel szemben, aki hangosan szellentett egyet, miközben a rendőrök intézekdtek vele szemben, adta hírül a Guardian.

Az eset még a nyár elején történt, a rendőrség pedig kénytelen volt közleményt kiadni.

hirdetés

Bár a közlemény elég szűkszavú volt, annyi kiderült, hogy a hír igaz, a rendőrség tényleg intézkedés alá vont egy szeméyt Ausztriában, majd közszeméremsértés miatt feljelentést tett, így került sor a birság kiszabására.

Az esetet azonnal felkapta a bulvármédia, így a hatóság nyilatkozatot tett közzé a Twitteren.

Eszerint a férfi egyáltalán nem volt együttműködő, sőt, az intézkedés közben felállt a padról, amin addig ült, majd egy látványos mozdulatot téve egy hangosat szellentett. Azaz provokatívan viselkedett.

Akár meg is nyugodhatunk, a bírságot nem a környezet megterhelése miatt szabták ki, bár sokan erre is gondolhattak, mikor a hírt olvasták, hisz

a bélgáznak, igaz kicsivel más összefüggésben, de komoly szakirodalma van a környezetvédelemben, ahogy azt az alábbi cikkek is igazolják.

Sajnos arról már nem írt az osztrák bulvársajtó, fellebbezett-e a "terhelt" a bírságot tartalmazó határozat ellen, pedig sok olvasót érdekelt volna.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5