Skip to main content

A GJ 357 d a csillagával  

A szuperföldeken, azaz a Földnél nem sokkal nagyobb bolygókon már elképzelhető az élet jelenléte. A szuperföldekből egyre többet fedeznek fel, már a lakható zónában is találtak ilyen bolygókat.

A Földünkhöz hasonló összetételű, de valamivel nagyobb tömegű exobolygókat (azaz Naprendszeren kívüli bolygókat) szuperföldeknek nevezték el a csillagászok. Maximálisan 10 földtömegű planétákat sorolnak ebbe a kategóriába.

hirdetés

Milyen egy szuperföld belseje?

A szuperföldek belső szerkezete a jelenlegi modellek alapján többféle lehet. Az egyik lehetőség a Földéhez hasonló szerkezet, ebben az esetben a szuperföld anyagát is sok vas és különféle kőzetek alkotják. Vagyis olyan, mint a mi bolygónk, csak felnagyított változatban. Sokkal furcsábbak lehetnek az óceánbolygók, amelyeknek kifejezetten magas a víztartalmuk. Megfelelő viszonyok esetén folyékony víz boríthatja őket, azonban elképzelhető, hogy az egész vízburok fagyott állapotban van.

Az is előfordulhat, hogy vízjég teszi ki az égitest tömegének jelentős részét. Ezek kis sűrűségű, részben jég vagy folyadék anyagú bolygók lehetnek - talán az Uránuszra és a Neptunuszra emlékeztetnek. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy igen magas a hidrogén és a hélium aránya az ilyen égitestekben, és korábban sokkal nagyobb tömegről fogytak le mai állapotukra.

A jelenlegi mérések segítségével nehéz eldönteni, hogy egy-egy szuperföldnek milyen lehet az összetétele és a belső szerkezete. További fontos kérdés, hogy működik-e rajta lemeztektonika, amely jelentős tényező a globális anyagkörforgás és az élet kialakulása szempontjából.

Van-e folyékony víz?

A hőmérséklet és a légnyomás egyaránt kritikus tényező a felszíni víz előfordulása szempontjából. Ha túl ritka a légkör, és kicsi a felszíni légnyomás, akkor a forráspont nagyon alacsony lesz, ezért a jég megolvadása után nem sokkal már fel is forr a víz (hasonló a helyzet a Marson, ahol 0 Celsius-fokon olvad a jég és +4 Celsius-fokon már forr a víz.)

A szuperföldeknél is érdekesebb exobolygók a Földhöz méretben és tömegben már valóban hasonló égitestek. Az első ilyen planéták felfedezését 2011. december 20-án jelentette be a NASA: két olyan bolygót (Kepler-20e és f) fedeztek fel, amely már valóban Föld méretű. Ezek a bolygók azonban túl közel keringenek csillagukhoz, így az élet gyakorlatilag kizárható rajtuk.

Egyre több szuperföldet fedeznek fel a lakhatósági zónában

Az egyik ilyen szuperföldet, amelyen valószínűleg folyékony víz található és alkalmas lehet az életre 2019 közepén fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport.

A Hydra csillagképben lévő exobolygójára a NASA úgynevezett TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) műholdjával bukkantak. Az égitest nagyjából 31 fényévnyire (2,9328264465 × 1014 kilométernyire) van a Földtől.

Az exobolygó a GJ 357 d nevet kapta, és úgy vélik átmérője nagyjából a kétszerese a Földének, a tömege pedig hatszorosa. Az anyacsillagának külső, lakhatósági zónájában foglal helyet,

így a kutatók szerint víz és talán élet is lehet rajta.

Az egyik legújabb exobolygó-észlelés 2020 októberében történt, amikor két exobolygót fedeztek fel svájci csillagászok a Mexikóban lévő SAINT-EX obszervatórium segítségével.

A TOI-1266 jelű vörös törpe körül keringő exobolygók, vagyis Naprendszeren kívüli planéták felfedezése "fontos lépés a lehetséges lakható világok utáni kutatásban" - írták a Berni és a Genfi Egyetem kutatói az Astronomy and Astrophysics című tudományos lapban megjelent összefoglalójukban.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép forrás:a  A GJ 357 d a csillagával - JACK MADDEN/CORNELL UNIVERSITY

TOP 5