Skip to main content

kínai technológiai cégek mesterséges intelligencia 

A mesterséges intelligenciának nem csupán lesz, hanem jelenleg is nagy szerepe van a geopolitikában és annak alakulásában – mondta Abishur Prakash, a mesterséges intelligencia kanadai kutatója a Kossuth rádió vasárnapi reggeli műsorában.

A kutató szerint a világpolitikában a mesterséges intelligencia már át is vette az olaj szerepét.

hirdetés

Prakash úgy látja, hogy a kínai technológiai cégek felemelkedése valóban veszélyt jelent a nyugat számára, ezért is vezettek be szankciókat a Huaweijel szemben. Ahogy fogalmazott,

a nemzetközi intézményrendszert Amerika hozta létre. Az IMF, az ENSZ, a Világbank valójában amerikai szervezetek. 

A kutató szerint most értünk a végére azoknak az időknek, amikor egyetlen szuperhatalom volt. Mostantól több nemzet fog küzdeni a nagyhatalmi státuszért, köztük Kína vagy India.

Briliáns lépés volt Kínától, hogy az Európa-bajnokságon az ő techcégeinek a hirdetései voltak túlnyomó többségben – mutatott rá a szakértő. Hozzátette:

Ez egy üzenet. Betilthatjátok a szolgáltatásainkat, de mi itt vagyunk.

Prakash szerint a mesterséges intelligencia a politikában is egyre nagyobb szerepet fog kapni.

Tokió polgármesteri székéért egy mesterséges intelligencia is indult, és harmadik lett.

De itt még tele vagyunk gyakorlati és etikai kérdésekkel. Milyen törvényeket fog írni egy mesterséges intelligencia? És mit jelent az, hogy megelőző bűnüldözés? – sorolta a kérdéseket.

És természetesen mindennek nagyon komoly geopolitikai hatásai is vannak, hiszen az az ország, amelynek a rendszerét valahol máshol használják, dominánssá válik – magyarázta Abishur Prakash.

Példának azt hozta fel, hogy Kuala Lumpur teljes városi közlekedését egy kínai rendszer irányítja.

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Ryutaro Tsukata fotója a Pexels oldaláról

TOP 5