Skip to main content

Squid Game milliárdos csalás kriptovaluta 

A népszerű dél-koreai sorozat, a Squid Game által ihletett kriptovaluta értéke a hét elején beszakadt, kevesebb mint két héttel azután, hogy a befektetők elkezdhették a tokenek megvásárlását.

A rövid életű kriptovaluta több mint 310 ezer százalékos ugrás után kis idővel szinte minden értékét el is vesztette. Mire a befektetők számára is kiderült, hogy a Squid csupán egy átverés, addigra már a tokenekhez tartozó közösségi oldalak és a vásárlásra buzdító média-kampány sem volt látható.

hirdetés

Míg rengeteg ügyfél az összes pénzét elvesztette, addig a rug pullt (szőnyegkihúzás) végrehajtó csalók nagyjából 3,38 millió dollárral (megközelítőleg 1 milliárd forint) lettek gazdagabbak.

Közvetlenül az összeomlása előtt a Squid árfolyama már 2856 dollár (890 ezer forint) is volt.

AZ ALKOTÓK OKTÓBER 20-ÁN BOCSÁTOTTÁK KI AZZAL AZ ÖTLETTEL, HOGY A „PLAY-TO-EARN" KRIPTOVALUTA TOKEN LENNE EGY ONLINE JÁTÉKHOZ, AMELYET A SQUID GAME IHLETETT, ÉS AMELYBEN A RÉSZT VEVŐ JÁTÉKOSOK MAJD TOVÁBB SZAPORÍTHATJÁK A TOKENJEIK SZÁMÁT, AMELYET KÉSŐBB FIZETŐESZKÖZRE VÁLTHATNAK VISSZA.

Az említett játék novemberben indult volna, és a széleskörű promóciónak köszönhetően a kriptovaluta hatalmas érdeklődésre tett szert, mindezt annak ellenére, hogy számos szakértő figyelmeztetett egy esetleges csalás lehetőségére.

Az ilyen mémen alapuló érmék gyorsan megragadják a befektetők tetszését, ami az értékpapírok vad száguldásához vezet, azonban sokszor a naiv lakossági befektetők, akik ilyen spekulatív üzletbe keverednek, jelentős veszteségek kockázatával néznek szembe."

– mondta el Eswar Prasad, a Cornell Egyetem közgazdásza.

A mára már gyakorlatilag eladhatatlan valuták értéke mostanra 99,99 százalékot zuhant. 

Az ügy kapcsán több pénzügyi szakember is újból felhívta a figyelmet rá, hogy a befektetőknek igen tudatosnak kell lenniük a kriptovaluták vásárlásakor, mivel ezek esetében szinte nincs semmilyen szabályozói felügyelet.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: AFP/TIMOTHY A. CLARY

TOP 5