
A kép csak illusztráció (Forrás: Unsplash)
Az amerikai tini édesanyját már csak a halál beálltáról értesíthették a mentősök, a történet ezután váratlan fordulatot vett, írt erről az alább látható Twitter bejegyzésbe a Daily Star.
Sammy Breko falmászás közben lett rosszul, elájult és lezuhant, mint később kiderült, infarktust kapott.
A helyszínre kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani és közölni a szomorú hírt a szintén a helyszínen tartózkodó édesanyával.
Ekkor csoda történt
Egyszerűen nincs az esetre magyarázat, a szomorú hír közlése után 5 perccel ugyanis Sammy megmozdult és lélegezni kezdett. Egyértelműen életjeleket mutatott.
Mindenki döbbenten, majd boldogan értékelte a jelenséget, mindannyian csodát emlegettek. A mentősök nem találkoztak még hasonló esettel.
Olyan sokáig volt ugyanakkor oxigénhiányos állapotban a fiú, hogy az orvosok attól tartottak, az agya maradandó károsodást szenvedhetett, ezt el is mondták a kórházban a szülőknek, ahová a beteget szállították.
A tinédzser azonban, mikor magához tért, nem mutatta e jegyeket, és bár azóta sem emlékszik a baleset napjára, - tehát rövid távú memóriavesztésben szenved -, szinte teljesen egészségesen hagyta el egy hónap elteltével a kórházat, ahol a zuhanás következtében beállt gerincsérülésével is kezelték.
'Miracle' teen defied odds after dying for two hours and coming back to life https://t.co/b3bNWzHyh9
— Daily Star (@dailystar) April 17, 2023
Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat!
Kapcsolódó anyagok:
Visszatértek a halálból: 3 túlélő megdöbbentő története
Forrás - A nyitókép csak illusztrció, forrás: Photo by Olga Kononenko on Unsplash