Ezt a cikkemet ajánlom annak, aki megkérdezte tőlem, hogy fenntarthatónak gondolom-e a (városi) életformánkat.

Ha már az előző cikkemben megbolygattam ezt az igen kényes fogalmat foglalkozzunk, most az ökológiai lábnyommal. Mint azt az előző cikkemben leírtam ez a szám azt mutatja, mekkora terület kéne ahhoz, hogy az életformánk fenntartható legyen. A kifejezés William Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológusok agyszüleménye.

A lábnyom számos tevékenységünk nagyságát mérheti. Van szénlábnyom, erdő lábnyom, halászati lábnyom, szántó lábnyom és így tovább.

Jelen esetben arra keresem a választ, hogy tényleg fenntarthatatlan-e a létformánk. Ehhez először is kiszámolom egy durva becslés alapján az egy főre jutó területet. Magának az egész Földnek a felülete 510 072 000 km², ennek 70,8 %-a víz, tehát 361 126 400 km² . Így, ha belegondolunk, tulajdonképpen csak 148 939 100 km² marad az emberiség elszállásolására, és ellátására – amennyiben eltekintünk az óceáni halászattól-.

De legyünk gavallérok, hiszen a tenger fenék alatt találhatunk olajat, a halakat és egyéb vízi élőlényeket meg tudjuk enni… Ha szörnyen nagyvonalúak vagyunk, beleszámolhatjuk. És miért ne lennénk? Jelenlegi normáink – egyes extrém kultúrköröket kivéve- úgysem az önsanyargatást támogatják.

Nem mellesleg laikus latolgatásomban felesleges is lenne belemenni a részletekbe, hiszen nem csak a vízfelszín nagysága befolyásolja az eltartó képességet, ott lenne még a termőterület eloszlása, az ásványkincsek elhelyezkedése, és mennyisége a különböző országokban, a fogyasztási kultúrák változatossága és egyéb, bonyolult, „egyszerű érdeklődőknek” nehezen számszerűsíthető változók, amelyek nagyban befolyásolnák az eredményemet. Hipotézisem szerint még elkeserítőbbé tennék azt.

Összefoglalva tehát: legyünk nagyvonalúak!

A világ népessége jelen pillanatban 2013. március 7-én 21:04:00-kor körülbelül 7, 102, 474, 000 fő volt. Ez azt jelenti, hogy egy embernek, ebben a pillanatban 0,0718 hektárnyi földterület jut, hogy kielégítse az összes szükségletét. Az általános nézetek (amikben megkülönböztehetik az említett változókat, a különböző korcsoportok eltérő fogyasztását…) ennél kicsit biztatóbban, az 1,8 ha-s fogyasztást tartják elfogadhatónak, a továbbiakban számoljunk, hát, ezzel.

Viszont ez az adat úgy, hogy nem ismerjük a saját ökológiai lábnyomunk nagyságát nem jelent túl sokat számunkra. Vegyük akkor sorra, hogy mitől is függ ez, és számoljuk ki:

Ez a szám az életvitelünk fenntarthatóságát tükrözi, tehát a fogyasztási és felhasználási szokásaink befolyásolják. Jelen kalkulátor, többek között, méri, hogy hányan élnek egy háztartásban, mivel fűtenek, hány vízcsap van a házban, heti hányszor eszik az ember húst (hiszen a hústermékek előállítása kevésbé fenntarthatóbb, mint a zöldségek megtermelése) vagy otthon készült ételt, energia takarékos gépeket használ-e, milyenek a hulladékkezelési szokásai…

Egy átlag középosztálybeli pesti ember fogyasztását számoltam ki először. Vegyünk egy értelmiségi családot, amely ugyan a környezetvédelmet a kényelem mögé helyezi, de mégis igyekszik figyelni. Éljen együtt anya, apa meg a két gyerek.

Lakjanak egy viszonylag kisebb, egy fürdőszoba- egybe wc-s, egy konyhás, két hálószobás, távfűtéses panellakásban. Legyen egy középkategóriás autójuk, amivel csak nagy távolságokra, például kirándulni járnak.

Azért adjunk nekik a luxusra is, hadd menjenek nyaralni. Mondjuk évi egyszer, belföldre. Ezen kívül teljesen átlagosan, nem esznek sem kirívóan sok húst, sem kirívóan keveset, nem szemetelnek mérhetetlenül sokat, sem feltűnően keveset… Egyszóval egy tipikus, fogyasztó, mindezek ellenére spórolni – például használjanak energia takarékos gépeket, és amikor épp eszükbe jut fogyasszanak olcsóbb hazai terméket- és környezet tudatosan élni próbáló családot nézzünk.

Az ő ökológiai lábnyomuk 6-7,8 ha. Rendben, tudjuk be átlagvárosiaknak. Nézzünk akkor most meg engem, mint nem egy átlag városit. Mi is panelban lakunk, de szinte soha nem használjuk a kisautónkat, mindenki a családban távolra tömegközlekedéssel, közelre amennyiben ideje engedi gyalog jár. Ehhez én még vega is vagyok, bár ugyan nem ortodox, de igyekszem kerülni a húsfogyasztást.

Tudatosan próbálok spórolni a vízzel, újrahasznosítani, és minél kevesebbet pazarolni, mégis az én nyomom is csak egy kicsit jobb 4-6 ha.

Ezzel szemben az általam kivitelezhetően legjobbnak titulált, családi házban lakó, ortodox vega, komposztáló, alig szemetelő, mindig csak otthonevő család lábnyoma is ugyanennyi volt, bár ehhez azt még hozzá kell tennem, hogy számításaimban ők öten laktak együtt.

Hogy még mondjak valami szörnyen felkavarót is: Egy szintén 3 gyerekes, de városi, beszűkült látókörű, pazarló családban ez a terület több, mint 10 ha, szemben az átlag magyarra jutó 3,7 ha nagyságú lábnyommal.

Tehát hazánkban a fogyasztás mértéke másfélszerese- kétszerese az ország területe által fenntarthatóan kitermelhető források mennyiségének. Ez a szám jelenleg az egész „fejlett” világban így van, csak egy-két elmaradott Afrikai vagy Ausztráliai terület nem „fogyasztja túl” magát.

Ahogyan a mellékelt becsléseim is mutatják, ezek alapján a városi életforma nem fenntartható, viszont ha mindenki külön költözik, a legkevésbé sem zsúfolódik, akkora élettérben él, ami a klasszikus nézetek szerint egészséges lenne, hol termelnénk meg az ételt?

Ezek szerint akkor nem csak a városi életforma, hanem az emberi életforma sem fenntartható? Szerintem így nem, de még remélem más szemlélettel igen!

Ennek a fejtegetésemnek a végén, így eljutottam az első cikkem konklúziójáig. Ezek szerint, szerintem – szubjektíven, sarkítva, leegyszerűsítve, kifordítva, egyetlen, pontatlan becslés alapján – túl sokan vagyunk, ilyen életmóddal, ezen a Földön egyszerre. Ha ez tényleg így van akkor három választásunk van vagy változunk, vagy csökkenünk, vagy kihalunk. Ez mindenkinek a saját döntése (bár ez másokra is kihathat), a saját felelőssége, csak azt ne felejtse el, hogy már az indiánok is úgy vélték:

„A földet nem az nagyszüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Forrás: http://www.felsofokon.hu/ktb/2013/03/08/okologiai-labnyom-avagy-hogyan-ne-tiporjuk-le-foldanyat
Kép forrása: http://www.uvm.edu/~inquiryb/webquest/fa08/sengelma/footprint3.jpg