Lehet hulladék képzés, szemetelés nélkül élni?

Baranyi Róberttel, egy ügyvédként praktizáló íróval beszélgetünk nemrég megjelent első könyvéről, melynek igen fura a címe: Hulladék nélkül gazdagabban.

Nemcsak a könyv címe fura, egyszerű laikusként azt mondhatnánk, a szerző hulladékról alkotott felfogása is egyedi. A kukába dobott háztartási szemét mellett ugyanis az író hulladéknak tekinti az elpazarolt energiát, a feleslegesen elköltött pénzt, a szekrényben vegetáló ruhadarabot éppúgy, mint a meddő vitára fordított időt is.

Kiknek szól ez a könyv? Nemcsak környezetvédőknek?

Nemcsak környezetvédőknek, tulajdonképpen nem is nekik, hisz mindenkinek szól ez a könyv. Olyan embereknek, akik szeretnék a hulladéktermelésüket minimalizálni és így pénzt megtakarítani, a napi vagy a havi kiadásokon faragni, tudatosan vásárolva ésszerűen beosztani a pénzt, hogy meg is maradjon belőle hó végére, stb. A hulladéktermelés csökkentése ugyanis mindig együtt jár az anyagiak megtakarításával, és bár ez egy olyan axióma, ami mindig igaz, mégis kevesen ismerik. Sokan hónapról hónapra élnek, gyakorlatilag úgy, hogy semmilyen megtakarítást nem tudnak elérni. Főleg nekik szól ez a könyv, de bárki másnak is, akit érdekel a téma. Mivel a könyv akcióban kapható, azaz aki egyet fizet, kettőt kap, sok vásárló ajándékba vette, tekintettel a karácsonyra.

Honnan jött az ötlet, hogy megírd a könyvet?

Régóta foglalkoztatott a kérdés, azonban nem pattant csak úgy ki a fejemből az ötlet. Már évekkel ezelőtt kedvenc időtöltésem volt tudományos csatornákon olyan dokumentumfilmek megtekintése, melyek környezetvédelemmel, azon belül esetenként hulladékgazdálkodással foglalkoztak. Ezek egy része azt mutatta be, hogyan lehet csökkenteni a mindennapokban a szemetet, ezzel kapcsolatban olyan életformát kialakítani, mely kedvez annak, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk. Persze ekkor még nem próbálkoztam meg a hulladék szinte teljes visszaszorításával, az egyébként is egy lehetetlen küldetés, de egyes elemeket már beépítettem az életembe.

Mondanál néhány példát?

Mint sokan mások, én is a hétköznapi fogyasztás csökkentésével kezdtem. Többé nem rendeltem olyan ételt, mely műanyag csomagolással volt ellátva, hanem megettem az ételt az étteremben, leszoktam az ásványvíz megvásárlásával, víztisztítót használtam ezentúl, hogy ne járuljak hozzá a környezet szennyezéséhez a petpalackkal, illetve elkezdtem termelői piacokon beszerezni az élelmezésemhez szükséges alapanyagokat, elhagyva így a szupermarketekben használatos műanyag zacskót és szatyrot. Életformám azonban még így sem volt teljesen tudatos, nem alapult egy olyan egységes koncepción, mely, mint most már visszatekintve, eleve szükséges lett volna. Csupán egy átlagos kezdő voltam a sok közül, olyan azonban, aki fejlődni és képezni akarta magát. Ugyanakkor meg kell említenem, már a kezdetekben evidensé vált, miszerint a hulladéktermelés visszaszorítása szükségszerűen együtt jár azzal, hogy az embernek több pénze maradjon. Úgy is fogalmazhatnánk, mint ahogy a gyógyszernek is van mellékhatása, a hulladék visszaszorításának is, ez pedig az egyre gyarapodó bankszámla. Elkezdtem újabb és újabb ötleteket beépíteni az életembe, sok pénzt spórolva ezzel, hisz az elfecsérelt pénz sem más, mint hulladék.

Említenél még egy-egy példát?

Például napközben ezentúl nem vettem meg a 200 forintos félliteres ásványvizet a büfékben, mint az átlagfogyasztók, hanem vettem egy víztisztítót pár ezer forintért és elkezdtem a tisztított csapvizet inni, az éltető nedűt pedig magammal vinni oda, ahol épp a munkám végeztem. Leszoktam a kávé vagy a szendvics megvásárlásáról is, hisz ezeket is elkezdtem magammal vinni, önmagam elkészíteni. Az ételeimhez hétvégén megpróbáltam olcsóbban, vidéken beszerezni az alapanyagokat, lehetőleg közvetlenül a termelőktől, hogy ne a városi boltokban kelljen kb. ugyanazt megvennem drágábban. Csak egy példa, 1 kg selyemfűmézet 1.500 forintért tudtam anno megvenni egy vidéki utam során, ez a Lehel téri piacon akkor 2.200 forintba került. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy ami filléres termék, azért ki lehet fizetni a pénzt, hisz alapvetően nem drága. Ennek pont az ellenkezője igaz, ezekért fizetünk súlyos ezreket. Csak számoljunk utána, naponta kb. egy liter vizet ittam meg a büfékben, 400 forintért, így húsz munkanapot feltételezve egy hónapban 8.000 forintot nem fizettem ki ezentúl. És ez csak a víz. Ma már ott tartok, hogy amit tudok, a kiskertemben megtermelem, így nem ritka, hogy a vasárnapi ebéd csak 100 forintba kerül, hisz a rizsért csak fizetnem kell a boltban, a lecsóhoz azonban minden alapanyag „ingyen” van. Amikor különben az ember elkezd egyre több és több ötlettel előrukkolni, az agya mintegy önálló életre kel, és máshol is alkalmazni kezdi a bevált megoldásokat. Ennek kapcsán szükségszerű a tudatos vásárlás kialakítása, például hogy csak annyi ruhát vegyünk és tartsunk, ami feltétlenül szükséges, illetve számos kérdést is meg kell válaszolni, például hogy biztos szükség van-e az autóra.

Át kell tehát alakítani a szokásainkat és visszavenni a tempóból?

Igen, mindenféleképpen. A mértéktelen fogyasztás fenntarthatatlan.

Soha nincs vége a tanulásnak, az egyre jobb ötletek kitalálásának?

Soha, amire mindig akadnak példák. Nemrég jutott eszembe, hogy a mézért se kell pénzt kiadni akkor, ha megegyezem egy helyben élő termelővel és a kertembe tavasszal kiteszünk egy-két kaptárat. Én gazdag viráglegelővel látom el a szorgos méheket, cserébe egész évre lehet mézem, a felesleget ugyanakkor a méhész nyilván eladja. Most egyeztetünk a feltételekről. Persze a könyvben, mely ide kattintva érhető el, minden példát, tippet vagy ötletet nem lehet felsorolni, így a mű csak egy alaptudást ad, amit az olvasó megfelelően alkalmazhat, elsajátíthat, így kezdve bele a hulladék nélküli életbe és a bankszámlája gyarapításába.

Tanulmányokat is folytatni kellett ahhoz, hogy kialakíthasd a hulladékról alkotott furcsa felfogásod?

Igen, mivel ügyvéd vagyok, adott volt az egyetemen egy környezetvédelemmel foglalkozó posztgraduális képzés, melyet elvégezve nemcsak azt ismertem meg, mi a hulladék jogilag, hanem mi annak az alapvető szakirodalma. Így tanultam meg például, hogy az a legjobb hulladék, ami létre se jött, vagy pl. azt, hogy a természetben nincs hulladék, hisz mindig minden tart valahová, csak az ember termel szemetet, mi a tervezett elavultság, stb. Sokat lógtam a neten is, hogy bővítsem a tudásomat, mások hogyan tudták csökkenteni otthon a hulladékot. Így találtam rá érdekes emberekre, akik vagy így, vagy úgy, de tudatos életvitelük során mind csökkentették a szemetet, akkor is, ha nem pont ez a cél vezérelte őket. Megemlíteném például a Dervaes családot, hogyan termesztenek a kertjükben évente kb. két tonna zöldséget és gyümölcsöt, miközben minden szerves hulladékot visszaforgatnak a földjükbe, miért 12 dollár csak az éves áramszámlájuk, mik Wellness Mama legjobb házilag készíthető kozmetikumai, hogyan hozta létre Bea Johnson nulla hulladék házát, miért nem vásárolt Sarah Lazarovic egy évig semmilyen ruhát, stb. Ezek mind színes és egyben nagyon érdekes élettörténetek, ki miért vágott bele a saját „hobbijába”, főleg ha azt nézzük, életmódjuk kialakításával hogyan csökkent vagy szűnt meg egyenesen a hulladéktermelésük. A tanulás így számomra inkább szórakozás volt, nem a száraz tananyag magolása.

Ekkor jött az ötlet, hogy elköltözz vidékre? És ha igen, mi volt ennek az oka?

Igen, a vizsgák letétele után jött az ötlet, hisz leginkább vidéken alakítható ki az a részben önellátásra épülő életmód, mely által a napi hulladéktermelés is jelentősen visszaszorítható. Ehhez azt a mintát kellett alapul venni, ahogy kb. 100 évvel ezelőtt éltek vidéken a nagy és a dédszüleink. Egy jól működő farmon szinte minden élelmiszert és háztartási eszközt megtermeltek az akkor élt emberek, kis túlzással azt állíthatjuk, boltba csak sóért és petróért jártak, másra nem is volt szükségük. Persze a mai világ teljesen más, van autónk, mosógépünk és fűnyírónk, mégis úgy éreztem, hogy csak a vidék lesz az, ahol a gyakorlatban is tanulmányozhatom, ők hogyan éltek és abból én mit építhetek be a saját életembe. Természetesen nem vagy nemcsak az hajtott, hogy kevesebb hulladékot termeljek, hanem más is. Például, hogy az élelmiszereim egy részét, főleg a zöldséget és gyümölcsöt magam termeljem meg, mégpedig bio minőségben, amit pedig nem tudok előállítani, azt helyben és így olcsóbban szerezzem be. Budapest, ahol éltem, természetesen lehetővé tette ezen élelmiszerek teljes körű beszerzését, csak nyilván drágábban, mivel ott meg kell fizetni a kereskedő hasznát. Az emberek manapság leginkább szupermarketekben vásárolnak, ahol a bio vagy a vegyszermentes termékek nyilván drágábbak, mintha azt közvetlenül a termelőktől szereznék be, de nemcsak ez a probléma. A szupermarketben való vásárlás rengeteg hulladék, zacskó, szatyor és egyéb csomagolóanyag felhalmozásával jár, ráadásul az emberek többsége olyan élelmiszereket vesz, mely tele van vegyszerrel, különböző adalékokkal, ízfokozókkal és tartósítószerekkel. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy vegyszert eszünk, majd ha betegek lettünk, akkor gyógyszert iszunk, ahogy írta anno az Index egy újságírója, így a szupermarketekben vásárolt élelmiszerek tekintélyes hányada az én értékrendem szerint nem más, mint hulladék. Olyan termékek, melyek nagy része 100 évvel ezelőtt még nem is létezett. Köszönöm, gondoltam, de ebből nem kérek, így evidenssé vált, hogy le kell válnom a városi életformáról, és ha egészséges, avagy életben akarok maradni, vidékre kell költöznöm és ott teljesen át kell szerveznem az életem. Persze aki továbbra is a városban kell, hogy éljen, az sincs elzárva teljesen a leválásról, erről is írok a könyvben.

Kedvezett e szándék kialakításában a digitális forradalom is?

Igen, ez nyilvánvaló. Ha sarkosan akarok fogalmazni, egy védőügyvéd munkájának az ellátáshoz, mivel egyébként is egy „magányos farkas”, elég egy okostelefon és egy laptop, nagy irodákra, mint a közelmúltban, már nincs szükség. Az egyre inkább kibontakozó digitális forradalom, vagy ahogy manapság mondják, az IoT világában különben milliók fogják elveszteni a munkájukat, nekik nem árt több lábra állva kialakítani részbeni önellátásukat, hogyha beköszönt egy, a 2008-as világválsághoz hasonló elbocsátási hullám, túl tudjanak élni, míg nem lesz újból keresetük. A jövőkutatók szerint én is elveszíthetem a munkámat, hisz lehet, hogy egy algoritmus képes lesz engem mint ügyvédet részben leváltani akár már 5-10 év múlva, páromat szintén, aki egy bankban dolgozik ügyintézőként, olyat változott, változik a világ néhány év, egy évtized alatt. A cél azonban az, hogy amíg lehet, az eredeti szakmánkban dolgozzunk, ha pedig jön a váltás, képezzük át magunkat, mint ahogy mások is teszik majd, és dolgozzunk új munkakörben. Eközben persze mehet az önellátásunk is, illetve ha távmunkában fogunk például dolgozni, folytathatjuk azt, hisz az otthon végzett munka eleve kedvez az önellátásnak. Minderről elég részletesen írok a könyvben, hisz sokan még nem is hallottak a digitális forradalomról vagy az IoT-ról.

Jól érzem, hogy az elmondottak közt szerényen meghúzódik a jóléti társadalmak kritikája is?

Igen, abszolút. Csendes környezetvédő vagyok azonban, inkább arra buzdítom az embereket, hogyha tehetik, inkább alkalmazkodjanak, álljanak több lábon, és akkor könnyebben védekezhetnek a nem várt tendenciákkal szemben. Majd 10 éve volt az egyik legnagyobb pénzügyi válság a világon, sokakban él a félelem, mi lesz akkor, ha bekövetkezik egy újabb. Sokakat váratlanul ért a krízis, ma azonban már bárki felkészülhet erre, ha belevág önellátása megszervezésébe, takarékra vált és elkezdi a spórolás révén a bankszámláját gyarapítani.

A kritika különben a válság nélkül is rendkívül egyszerűen meghatározható. A városban most is mindenért fizetni kell, az egyre dráguló ingatlanokért, az ugyanígy dráguló élelmiszerért, a banknak a hitelért, stb. Függő helyzetbe, csapdába kerülsz, sohasem magadnak, hanem mindig másnak termeled a pénzt, ráadásul szinte az egész életedben. Mi ez, ha nem a modernkori rabszolgaság?

A szerencse is közrejátszott abban, hogy pont Debrecen, az ország második legnagyobb városa mellé költöztél?

Csak az egyetem és a karrier miatt költöztem Budapestre, és bár a fővárosban születtem, Debrecenben nőttem fel, itt él az édesanyám, az apám már sajnos meghalt, itt élnek a barátaim is, így evidens volt, hogy közel az ötvenhez ide költözöm, már csak azért is, mert a város környékén jók a mezőgazdasági lehetőségek, és relatíve olcsón lehet venni a várostól nem messze kertes házat. Ráadásul a közelben fekszik egy hatalmas erdő, ez is szempont volt a helyszín kiválasztásakor, de sok minden más is. Nevetséges, hogy a városban egy 50 négyzetméteres ingatlan árához képest egy majdnem ugyanilyen árban lévő 90 négyzetméteres házat lehet venni a várostól alig 10 kilométerre, de ez van. Persze szerencsések is voltunk a ház megvételével, ahogy megjelent a hirdetés az interneten, szinte azonnal megvettük, olyan jó paraméterekkel rendelkezett, és nemcsak hulladéktermelésünk szempontjából.

Itt közbeszólnék, hisz tudatosan vásároltatok házat, illetve eleve figyelembe vettél olyan szempontokat, melyek rávilágítanak arra, milyen egyedi a felfogásod a hulladékról.

Valóban egyedi a felfogásom. A hulladék termelése valahol mindig a vége a gazdasági vagy az emberi folyamatoknak, mintegy tükörképe annak, hogyan élünk. De nézzük ezt a családi házunk esetében. Az épületnek nagyon jó volt a szigetelése, így eleve kevesebbet kell fűteni, nem úgy, mint azokban a házakban vagy lakásokban, melyek a szigetelés hiánya miatt az utcát is melegítik. Télen egy rossz épületben akár az energia 40 százaléka is elveszhet, vagyis e körben a tulajdonosok nem termelnek mást, mint hulladékot. És még fizetnek is érte. A házunk, bár alkalmas a gázzal való fűtésre, rendelkezik egy örökölt kályhával is, így fával fűtünk, számításaink szerint ezzel megfelezve azt a fűtésköltséget, amit Budapesten kellett minden évben állni az ottani jóval kisebb lakás gázfűtéséért. De itt még nincs vége a történetnek, az eladótól örökölt kályhát jövőre le fogjuk cserélni egy skandinávra, mely takarékosan, kb. kétszer olyan hatékonyan működik, mint a mostani. Ha kész lesz, csak akkor mondhatjuk el, hogy a lehető legminimálisabbra szorítottuk a hulladéktermelést a fűtés tekintetében, addig azonban nem. De akad más példa is. Mivel már az első évben tudtunk zöldségeket termeszteni, jórészt teljesen el tudtuk magunkat látni, ezért semmit sem kellett fizetnünk, ami így természetesen aktívum a városi életünk kiadásaihoz képest. Mindezek alapján az utóbbi kiadásokat csak úgy értékelhetem, hogy az nem volt más a városban, mint passzívum, vagyis hulladék. Ráadásul a zöldség feldolgozása után, ami hulladék maradt, mehetett a komposztra, így éppúgy nem termelünk hulladékot, ahogy nem termeltek az őseink se. Persze a kép nem mindig olyan idilli, mint szeretnénk. Alma és körtefáink például nincsenek, így ezen gyümölcsöket továbbra is meg kell vennünk, de tervbe vettük, hogy ezeket zöldségekre fogjuk cserélni, így a kiadásaink ezáltal is csökkenthetők lesznek. Kérdés, sikerül-e. Tejterméket, tojást és húst vagy akár csak rizst, kakaót és banánt azonban továbbra is vásárolnunk kell, az első két terméket azonban helyben is be tudjuk szerezni őstermelőtől, így nyilván sokkal olcsóbban, mint a városban. Hamar megtanultuk, hogy a sok kicsi sokra megy, ezen alapelv mellett szervezzük ma már az életünket. Hülyeségekre, hétköznapi kacatokra, amiknek semmilyen funkciója nincs a háztartásban, egyáltalán nem költünk, ruhadarabjainkat is mind használjuk, persze nincs is több így kb. fejenként 40 darabnál. Ami a képen látható ing rajtam, például 800 forintért került megvásárlásra egy turkálóban, valószínűleg csak egyszer használta a korábbi tulajdonosa, és már el is dobta. Ez a pazarlás jellemzi a fogyasztói társadalmat, és ezen sokaknak nehéz változtatni. Mindemellett csak annyi háztartási eszközt tartunk vagy vásárolunk, amire feltétlenül szükségünk van, de azt is legalább háromszor átgondoljuk, kell-e valójában, ha úgy döntünk, veszünk valamit. Ha nem így gondolkodnánk, a házunk hamar lomtárrá válna, a pénztárcánk pedig vékonyabbá.

A kocsitokat miért adtátok el?

Ennek több oka is van. A legfőbb oka azonban az, hogy rájöttünk, meg lehet nélküle élni. Egy autó fenntartása sokba kerül, egyrészt meg kell venni, fizetni kell bele az üzemanyagot, szervizelni és biztosítani kell, szóval sok olyan kiadással jár, amire nincs szükség akkor, ha úgy tudsz életteret választani, és ahova kell, eljutni, hogy az megoldható legyen tömegközlekedéssel is. Amikor megvettük a házat, az energetikai feltételek vizsgálata mellett a közlekedés volt az, ami az egyik legmeghatározóbb tényezővé vált, hova is helyezzük az új életteret. Busszal Debrecen félóra alatt érhető el 300 forintért, ha a munkám a fővárosba szólít, vonattal mindez két és fél óra 7.000 forintért, hisz minden évben kiváltom az 50 százalékos kedvezményre jogosító kártyát. A vonaton ráadásul lehet lap-topon dolgozni, így az időt maradéktalanul ki tudom használni, vagyis e körben se termelek passzívumot, hulladékot. Ki kell azonban emelni, hogy az autó nélküli életünk nem lehet minta mindenki számára, van, akinek a jármű munkaeszköz például. A közlekedésben egyébként is alapvető változások lesznek az elkövetkezendő néhány éven, évtizeden belül, itt is rendet vág a megosztáson alapuló gazdaság, sofőr nélküli taxikkal fogunk furikázni, vagy egyenesen röpködni a levegőben. A technika részben már ma is adott, csak a gyakorlatba kell átültetni az új fejlesztéseket, ez pedig sokakat elgondolkodtat majd, kell-e egyáltalán a saját jármű.

Kanyarodjunk egy kicsit vissza az okokhoz, miért jött létre a könyv. Mielőtt vidékre költöztél, szereztél tapasztalatokat a gyakorlatban is?

Igen, ez szerintem enélkül nem is megy. Nagy meggondolatlanság csak úgy belevágni egy ilyen projektbe, mert ha bárki rájön fél vagy egy év után, hogy ez mégse neki való, akkor már nehéz megtalálni a visszautat. Főleg akkor, ha ez már anyagilag se finanszírozható. Akkor az ember csapdába kerülhet, önnön maga csapdájába. Ez pedig nem más, mint egyfajta hulladéktermelés, az életünk értelmetlenné, hulladékká válhat. Én, bár biztos voltam abban, hogy ez nekem menni fog, elmentem olyan non-profit szervezetek által lefolytatott többnapos programokra, melyek elméleti órák mellett a gyakorlatban is bemutatták, milyen a bio zöldségtermesztés, milyen az állattartás, milyen általában a fenntartható életvitel, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk, stb. Emlékszem, egyszer egy napig csak állati ürülékkel vegyes szalmát hordtunk ki a kecskék óljaiból Gömörszőlősön, így a ruházatunk alaposan be is piszkolódott, de ez senkit sem érdekelt, jól éreztük magunkat. Ezek az összejövetelek arra is alkalmasak voltak, hogy jó barátokra tegyen szert az embert, olyanokra, akik tanácsokkal, vagy tényleges segítséggel is, pl. egy-egy ellenállóbb, a kereskedelmi forgalomban nem kapható növény magjának az elküldésével, rendkívül hasznosak lehetnek a számomra. Megszaporodtak természetesen az én környezetemben is az olyanok, akik vagy így, vagy úgy, de belevágtak az önfenntartás részbeni kialakításába, akkor is, ha továbbra is a városban éltek.

Ezen utóbbi kijelentés érdekes hangzik. Mire gondolsz?

Aki a városban kell, hogy éljen, élelmiszer-beszerzését például kitelepítheti vidékre. A közösségi mezőgazdaság révén a zöldségeket és a gyümölcsöket megrendelheti a közösségtől, akár dolgozhat is köztük hétvégenként, hisz a közösségi mezőgazdaságnak számos válfaja ismert, de tagja lehet egy, a közelben lévő városi kertészetnek is. Szintén eladhatja az autóját, ha jó a tömegközlekedés a városban, apróbb trükkökkel javíthat a lakása energiafelhasználásán, építhet a hátsó kertbe farmbotot a zöld gyep helyére, ha van neki pár négyzetmétere, stb. Ahol lehet tehát, kiutat kereshet a város strukturális fogságából.

A hulladéktermelés visszaszorítása ezek szerint egy hosszabb, életünk végéig tartó folyamat?

Életünk végéig csiszoljuk a megszerzett tudásunkat, olyan szinte nincs, hogy valami tökéletes. Rám is még számos feladat vár, napelemet kell például telepítenem a háztetőre. E célból azonban meg fogom várni az Elon Musk féle legutóbbi tetőcserép modellt, hogy elterjedjen a gyakorlatban, vélhetően az fog működni ugyanis a legoptimálisabban az áramtermelők közül, vagyis várnom kell még egy-két évet, melyik termékre voksolok. Nem vásárolnék felelőtlenül, egy gyenge eredményt produkáló napelem ugyanis nem termel kellő energiát, pontosabban minőségileg jobb társához képest inkább hulladékot állít elő, persze hogy melyik termék a jobb, az sok mindentől függ. Vannak természetesen más célok, feladatok is, most kezdem el megtervezni például a növényegyüttest a kertemben, amit tavasszal kezdek el ültetni, hogy jobban védekezni tudjak a betegségekkel szemben, mint eddig.

Létezik-e a teljesen hulladék nélküli otthon, hulladék nélküli életvitel?

Ezt a kérdést már sokan feltették nekem. Szerintem nem, mert akadnak olyan élethelyzetek, amikor mégis csak termelünk hulladékot. Például ha ajándékot kapunk, a csomagolóanyag tartalmazhat műanyag zacskót, így az már hulladék. A cél így az, hogy a lehető legminimálisabbra szorítsuk a hulladéktermelésünket. Ha ez minden embernél megvalósulna, már az is jelentős eredmény lenne. Ez azonban azt feltételezné, hogy ne legyen fogyasztás. Ez pedig lehetetlen, hisz ezért hívják a társadalmunkat fogyasztóinak.

Mennyit kell tanulni mindahhoz, hogy bárki belevágjon a vidékre költözésbe és ott önellátásba kezdjen?

Nekem ez 2-3 évembe került, de nincs egységes recept. A könyv is azért készült, hogy aki bele akar vágni, vagy csak érdekli a téma, az megspórolva ezt a 2-3 évet, elsajátíthassa az alapvető tudást. Általában az ember egy mellékvágányról kapcsolódik be különben a folyamatba, mert érdekli például a kenyérsütés, aztán egy idő után azon veszi észre magát, hogy már csak bio zöldségeket vásárol, elkezdi tudatosan tervezni a heti étrendjét, hogy fogyókúrázzon vagy tartsa a súlyát, ezután pedig már magától is rájön arra, hogy érdemes vidékre költöznie, ha mindezzel a hasznos tevékenységgel párhuzamosan még pénzt is, pontosabban még több pénzt is meg akar spórolni. E folyamatban természetesen az internetet is böngészi, így elolvashat olyan könyveket is, mint amit én írtam.

Vagyis minél kevesebb a hulladék, annál több a pénz és boldogabb az életünk? Így lehet összefoglalni a lényeget?

Így van, ezért is viseli a könyv azt a címet, hogy Hulladék nélkül gazdagabban. Bárki kipróbálhatja, jobban, és meg merem kockáztatni, boldogan is fog élni.

A kép csak illusztráció, forrás: pixabay