Ehető kanál, kés, villa és evőpálcika – a hulladékgazdálkodás új dimenziója?

Az OzoneNetwork a heti Egyenlítő című adásában az Ökovölgy alapítvány egy cikke került beolvasásra, miszerint evőpálcika gyártás céljából Kínában naponta száz hektár erdőt tarolnak le. Ez olyan mérvű pazarláshoz vezetett, hogy az egyik tartományban már be is tiltották az egyszer használatos pálcikák gyártását.

Megdöbbentő, hogy mennyi erőforrást kell mindehhez felhasználni, de megdöbbentő az is, hogy a gyorséttermi, catering vagy áruházi készételek értékesítésekor szerte a világon mennyi olajat használnak fel ahhoz, hogy az eldobható kanalakat, villákat, késeket műanyagból gyártsák.

Ezek az eszközök aztán vígan tovább élnek, mint mi, jelentősen szennyezve a környezetet, arról nem is beszélve, hogy mekkora szeméthegyeket képeznek.

Ez a probléma adta az ötletet egy indiai üzletembernek 2010-ben ahhoz, hogy ezeket az eszközöket ehetővé kellene tenni, és az étkezés végeztével egyszerűen elfogyasztani. Egy nap uis azt tapasztalta repülőútja során, hogy a személyzet több zsák szemetet gyűjt össze az ebéd után, melyet megszorozva a napi repülőutak számával, elszörnyedt, mennyi felesleges hulladék kerül a környezetünkbe.

A gondolatot elhatározás, majd tett követte, Peesapati Narayana kilépett munkahelyéről és saját vállalkozásba kezdett. Ehető evőeszközöket kezdett készíteni cirokból, mégpedig többféle színben, kizárólag természetes alkotóelemeket felhasználva. Bár az ötlet remeknek tűnt, sokáig kellett befektetők után kutatnia, annyira új volt az elgondolás.

Végülis a vállalkozás beindult, így az üzletemberré átvedlett mérnök már 2010-ben ehető evőpálcikákat kezdett el Japánba exportálni, hisz a cirokból nemcsak kanál vagy villa gyártható. Sajnos az Ökovölgy hírei szerint a kínai piacot egyelőre nem sikerült meghódítania.

A hulladékgazdálkodás azonban nem egyszerű tevékenység, nem könnyű uis megfelelni a Bölcsőtől a bölcsőig elvének. Ez körülbelül azt jelenti, hogy akkor optimális a hulladékgazdálkodás, ha nem is termelődik szemét. Vagy ha már igen, akkor azt körforgásszerűen be kell kapcsolni abba a folyamatba, amit a természet is követ. Mit is követ a természet? A ”Minden tart valahova” elvét, vagyis azt, hogy maga a természet sohasem képez hulladékot, mindent újra és újra beépít valami másba, hisz pl. az elhalt növényből komposzt lesz, és abból újra merítenek más magok.

A példa azonban mégis jó arra, hogy modellezhessük eme ideális körforgást. Ezt kell uis minden folyamatban érvényesítenünk ahhoz, hogy a már nem is olyan soká bekövetkező jövőben, azaz kb. 20-30 éven belül pl. megőrizhessük erőforrásainkat a jövő nemzedékének, jelen esetben a termőföldet.

Miért is?

Mert az ehető kanálból emberi ürülék lesz, az pedig, ha nem kapcsolható vissza a komposztgyártásba, nem felel meg valójában a hulladékgazdálkodás fenti elveinek, és így folyamatosan fogy a termőföld, ami egyszer elér ahhoz a ponthoz, amikor már föld hiányában nem lesz fenntartható az élelmiszertermelés.

Ha azonban olyan gyártási technológiákat fog az ember rendszerbe állítani, mellyel a körforgás biztosítható lesz, az ehető kanál is ”kimegy a divatból”. Átveszi helyét a rövid időn belül lebomló más eszköz, melyre már van példa egyes csomagolóanyagok tekintetében. 

Béer - Forrás: The world on his plate, India Today, 2010. április 13.