Skip to main content

kavezaccSzinte minden háztartásban megterem. Ha nem, akkor a családi, baráti körben biztosan akad valaki, akinél üzembiztosan „keletkezik”. Sokan automatikusan kidobják. És akadnak néhányan, akik felhasználják. Például a kertben.

Kávézacc és növény

 

A kávézacc a kertben igazán jól használható. Némiképp savasabbá tehető vele a föld, aminek az ilyen földet kedvelő növények örülnek igazán. (Hogy a hortenzia örömében kékül-e el, ha megváltozik körülötte a föld PH-értéke vagy bánatában, ezt nem tudni, az mindenesetre igaz, hogy az addig rózsaszín virágot hozó hortenzia egyszer csak kék virágokkal lepi meg tulajdonosát.)

Ha komposztot készítünk, akkor a kávézaccnak első lépésben a giliszták fognak örülni, aztán második lépésben majd a növényeink. Természetesen közbülső fokozat és öröm is létezhet, ez általában akkor következik be, ha a komposztkészítő időnként horgászatra adja a fejét, és e művelethez gilisztákra van szüksége.

A kávézacc általában a föld lazítására is alkalmas, a zaccot alkotó miniatűr szemcsék ugyanis a folyami homokhoz hasonlóan nem engedik összetapadni a nehéz, agyagos földet, úgyhogy ezek könnyítésére is alkalmas lehet. Persze nagy mennyiségben nem szerencsés használni, mert ha nem keverjük jól össze a földdel, könnyen penészessé válhat.

Tanácsok a kávézacc felhasználására:

1. A kávézaccot szétszórhatjuk a kertben a növények között, vagy a komposztba keverhetjük mint műtrágyát. Ugyanakkor a cserepes virágok földkeverékébe is tehetünk zaccot. Én műanyag szűrőt használok a kávéfőzőben, ugyanis a fehér filterek (és más, papírból készült filterek),szennyezik a környezetet. A műanyag filterrel a zaccot is könnyebb összegyűjteni. Ha nem használjuk fel azonnal, tároljuk üres kávésdobozban, vagy nagyobb tartályban. Ha a zaccot hűtőszekrénybe helyezzük, vászonzsákocskába csomagolva, akkor felszívja a nedvességet és megakadályozza a penészképződést.

2. Újrahasznosíthatjuk a feketekávé üledékét, ha szétszórjuk a kertben vagy a műtrágyába keverjük, hogy növeljük annak nitrogén tartalmát. A kávézacc tartalmaz foszfort, káliumot, kálciumot, magnéziumot és ként. Ugyanakkor távol tartja a kerti csigákat és táplálja a virágföld hasznos férgeit. Ha a talaj nagyon savanyú, a kávézacc segít a ph érték javításában.

3. Vízzel is hígíthatjuk, így nagyon jó műtrágya lesz belőle a növényeknek. Tegyünk egy 20 literes tartályba 250 g nedves zaccot, és hagyjuk ázni néhány napig mielőtt használnánk. Ezzel öntözzük a talajt, vagy permetezzük be a növényt.

4. Ha nem szoktunk kávét inni, vagy több zaccra lenne szükségünk a trágya készítéshez, ismerőseinket is megkérhetjük, hogy segítsenek, vagy a munkahelyen külön tartályba gyűjthetjük a kávézaccot.

Kávézacc és csiga

Manapság, amikor nagy szezonja van a csigák inváziójának, a kávézaccot többen a csigák elleni hadjárat első számú fegyvereként tartják számon. Az egyik elmélet szerint a csigák nem kedvelik sem a fűrészpor, sem a fahamu, sem a kávézacc közelségét, ezért riasztó hatásuk van. Egy másik elmélet szerint a kávézacc amolyan csali a csigáknak, merthogy igenis kedvelik a zaccot, úgyhogy egy zaccal megszórt ágyás mellett csak lesben kell állni, és máris lehet begyűjteni a csigákat.

Kávézacc mulcs helyett

Aztán vannak, akik a zöldséges ágyást felkereső macskák elleni fegyverként vetik be a kávézaccot. Akadnak, akik különféle ázalékot készítenek, csalánlevélből és gyógynövényekből, és a vízbe kávézaccot is áztatnak. Ha a zöldségeskertben a sorok közötti területeket rendszeresen takarjuk fűnyesedékkel vagy más levágott, letermett növényi részekkel, a kávézaccot amolyan mulcsréteg gyanánt szintén a földre vagy a már odaterített növényekre boríthatjuk.

Kávézacc-beszerzés – ha nem kávéztok

Ha nagyobb tétel zaccra lenne szükségünk, azt is megtehetjük, hogy megbeszéljük valamelyik kávézóval vagy cukrászdával, gyűjtsék össze nekünk a számukra kidobandó, hulladéknak minősülő kávézaccot, ami egy kertben kiválóan hasznosítható holmi.

Magam hónapokon keresztül voltam így zaccra járó vendége egy cukrászdának, kapcsolatunk a kölcsönös megelégedés szókapcsolattal volt leírható a legpontosabban. Nálunknál jobban alighanem csak a föld és a növények voltak megelégedve.

Kávézacc: sikálhatsz vele és megszépülhetsz tőlekavezacckanal

Ha valaki rendszeresen kávézik, semmiképpen ne dobja a szemétbe a kávéfőzés során keletkezett zaccot, ugyanis azt még többféleképpen felhasználhatjuk.

A kávézaccot legsokoldalúbban talán a háztartásban alkalmazhatjuk. (És még természetes is!) Zsíros, olajos, rozsdás felületek tisztítására kiválóan alkalmas. Nagyon zsíros felületeket (grillsütő, tűzhely, sütő, lábosok) érdemes száraz zaccal megszórni, pár percig állni hagyni, hogy a zacc magába szívja a zsírt, majd a felületet papírtörlővel átdörzsölni. Zsíroldó hatásán túl kiváló szagűző is. Az edényt, amely átvette az étel szagát, vízzel fel kell tölteni, kávézaccot hozzáadni, majd állni hagyni. A szag perceken belül távozik az edényből.

A kávéfőző kiürítésekor sokan egyenesen a lefolyóba öntik a zaccot, majd erős vízsugárral átöblítik, ugyanis zsíroldó hatásának köszönhetően remekül tisztítja a lefolyót. (Vigyázat, nagy mennyiségben épp ellenkező hatást érünk el és eltömíti a lefolyót!) A száraz kávézacc kiválóan élénkíti a szőnyegek színét. Csak rá kell szórni a felületre, majd pár perc múlva fel kell porszívózni.

A szépségápolás egyik fegyvere

A finomra őrölt kávézacc nemcsak a háztartásban, de a szépségápolásban is megállja a helyét, a narancsbőr átdörzsölésére, illetve bőrradírként is kiváló. Elég egy kevés olívaolajat vagy mézet adagolni hozzá, ezt követően a bőrre felhordani és bemasszírozni. Pár percig hagyjuk hatni, majd meleg szivaccsal, kendővel töröljük le (ne zuhanyozzuk, mert eltömítheti a lefolyót! Bár a kávézacc lefolyótisztításra is kiváló, de csak kis mennyiségben, és ha elég forró és elég erős vízsugárral tudjuk átöblíteni.)

Forrás: richpoi.com

TOP 5