Skip to main content

 

Barack Obama és Vlagyimir Putyin készek tenni azért, hogy visszaszorítsák országaik károsanyag-kibocsátását.

„A világ egyik legnagyobb szennyezőjének a vezetőjeként jöttem ide. Készen állok azonban arra, hogy tegyek ez ellen” – mondta Barack Obama amerikai elnök az ENSZ-értekezleten tartott beszédében.

hirdetés

Nincs helye kifogásoknak

Az amerikai elnök szerint saját szemünkkel láthatjuk a környezetszennyezés következményeit. Néhány szigetet például az eltűnés fenyeget. A globális felmelegedés a 21. század legnagyobb veszélye, amivel szembe kell néznünk.

Nincs idő kifogásokra, eljött az ideje a cselekvésnek. Itt és most.”

Egy hajóban eveznek

Obama és Putyin mostanában nemcsak a terrorizmus elleni harcban képesek a közös fellépésre, de a károsanyag-kibocsátás visszaszorításában is hasonló véleményt osztanak. Az orosz elnök egyetért kollégájával, hogy

a 21.század legnagyobb fenyegetése a globális felmelegedés.

„Oroszország eddig is vezető szerepet vállalt az energiafelhasználás visszaszorításában” – mondta Putyin. Az orosz elnök szerint 1991 és 2012 között 40 milliárd tonnával kevesebb szén-dioxidot engedett a légkörbe. „Remélem, együttesen képesek leszünk olyan megegyezésre jutni, ami a Kiotói Egyezmény helyébe léphet” – tette hozzá.

A globális felmelegedésért 80 százalékban az emberiszén-dioxid-kibocsátásokolható.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5