Városként Hévíz, faluként Csopak nyerte el az idén a fődíjat a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen, amelyre ezúttal országszerte 298 település nevezett. A hévízi díjkiosztó gálát megelőző sajtótájékoztatón Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese elmondta: mindkét fődíjas település fontos helyet tölt be a nemzetközi idegenforgalomban, amely 2020-ra a világ első számú gazdasági ágazatává válhat.
Hangsúlyozta, hogy egy-egy település képe a vendégek közérzetét, benyomásait jelentősen befolyásolja, de ugyancsak fontosnak tartják a környezetüket is ápoló vendéglátóhelyek elismerését, számukra idén is kiosztották kilenc régióban a Rozmaring-díjat.
Prutkay János, a Virágos Magyarországért szervezőbizottságának elnöke arról beszélt, hogy a sorrendben 19. versenyre 298 település jelentkezett, a legtöbb, szám szerint 37 Baranyából. A jelentkezők közül csaknem 120-at díjaztak.
A települések értékelésében három fő szempontot vettek figyelembe: a zöldfelületek, növénytársítások gondozottságát és harmóniáját, a közösségek, civilek, vállalkozások részvételét a településszépítésben, valamint az általános településképet, vagyis a tisztaságot, a meghatározó épületek és a környezet rendezettségét. Kunczené Fellegi Katalin, a Virágos Magyarországért verseny fővédnöke arról beszélt, hogy az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyben 12 nemzet vesz részt, s a versengésben 1990 óta jelen lévő Magyarországot a következő évben is a két mostani fődíjas képviseli majd.
Papp Gábor, a fődíjas város, Hévíz polgármestere úgy fogalmazott, hogy az itt élő szakembereken, intézményvezetőkön kívül a város lakossága, az ide látogató hazai és külföldi vendégek is hozzájárulnak a sikerhez, hiszen valamilyen szinten, akár csak kritika vagy javaslat formájában is, de mindannyian "építik" a városképet. Ambrus Tibor, Csopak polgármestere arról tett említést, hogy a szőlész-borász település megújítása nem kevés konfliktussal is járt, de jelentős lépésnek értékelte, hogy az országban egyedüliként helyi védelem alá helyezték a szőlőültetvényeket és szigorú borkódexet hoztak létre, három éve pedig teljes közterület-rehabilitációs programot kezdtek.
A díjazottak
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Hévíznek, falu kategóriában Csopaknak ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést Magyarország képviseletére a 2013. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében.
A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés három bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki.
Magyarország miniszterelnöke hagyományosan két települést jutalmaz különdíjjal. A miniszterelnök díjait Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége adta át Egernek és Hidvégardónak. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága Kaposvárt és Újszilvást jutalmazta, az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága pedig Sátoraljaújhely város önkormányzatának munkáját ismerte el. Először nyújtott át díjat az Országgyűlés Sport és turizmusbizottsága Szarvast és Szennát jutalmazva.
A Belügyminisztérium Sárospataknak, Fenyőfőnek, Zalaegerszegnek, Hercegkútnak, Székesfehérvárnak és Zalaszentgyörgynek nyújtott át díjat, a személyi elismerést Molnár Mihályné, Százhalombatta Város Önkormányzatának aljegyző asszonya kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Százhalombatta a 2012. évi európai versenyben ezüstérmet szerzett.
A hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért a Vidékfejlesztési Minisztérium Cigánd és Rigács önkormányzatának a munkáját ismerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális díját Gyula kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért öt óvoda munkáját emelték ki. A Magyar Turizmus Zrt. díjait Denéné Tóth Marianna vezérigazgató asszony nyújtotta át Győr és Alcsútdoboz képviselőinek. Budapest főváros díját, melyet dr. György István főpolgármester-helyettes adott át, az V. kerület - Belváros-Lipótváros nyerte el.
Harmadszor került átadásra a ”Magyarország legszebb főtere” díj, melyet a Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. közösen alapított. A 2012. évi nyertes, Gödöllő városa lett. Budapest Főváros Önkormányzata a „Budapest legszebb főutcája” díjat a X. kerületnek, Kőbányának ítélte oda.
A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat Nagykőrös, Nyíregyháza, Makó, Paloznak, Varsány, Harkány és Mosonmagyaróvár kapta. Ezt a díjat régiónként csak az az egy település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.
A 2012. évi felhívásra 298 település jelentkezett, legtöbben Baranya megyéből (37), második helyre Pest megye (27), a harmadik helyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye (24) került. Budapestről tíz kerület nevezett be a versenybe. A hévízi díjkiosztó ünnepségen összesen több mint száztíz települést jutalmaztak a kiírók vagy szponzorok felajánlásaiból. Többek között itt osztották ki a 2012. évi Rozmaring-díjakat azoknak az éttermeknek, amelyeknek mind gasztronómiai kínálata, mind pedig környezete kimagaslóan igényes.
A versenyről
A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan megmérettetés, amely évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.
A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.
2012-ben jelentős magyar siker született: Százhalombatta város kategóriában, Lövő pedig falu kategóriában szerzett ezüstérmet. Jövőre Hévíz és Csopak indul Magyarország képviseletében az Entente Florale Europe elnevezésű európai környezetszépítő versenyben.
Videó helye: http://richpoi.com/cikkek/hazai/heviz-es-csopak-lett-a-legviragosabb-magyar-varos.html
Arany Rózsa-díjat nyert Nyíregyháza
Arany Rózsa-díjat nyert Nyíregyháza a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyben; a város Nagykőrössel, Makóval, Harkánnyal, Paloznakkal, Varsánnyal és Mosonmagyaróvárral együtt vehette át az elismerő címet az idén. Parillák Gabriella, a nyíregyházi polgármesteri hivatal sajtófőnöke hétfőn az MTI-nek elmondta: a környezetszépítő verseny legmagasabb díját régiónként egy település kaphatja meg, az, amelyik évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújt a virágosításban.
A versenyt öt minisztérium, három országgyűlési bizottság, Budapest önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt. és több civil szervezet együttesen írta ki. Az idei felhívásra összesen 298 település jelentkezett, és a díjakat november 9-én, Hévízen adták át a nyertes hét településnek.
Nyíregyházán mintegy kétmillió négyzetméter zöldterület található és a gondozott parkok karbantartására, folyamatos megújítására évente 65 millió forintot költ a 120 ezres nagyváros önkormányzati cége, a helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. A zöld területből 2500 négyzetméternyi a virágos rész, amelyre évente 6,5 millió forint értékben ültetnek ki tavasszal, nyáron és késő ősszel virágzó növényeket.
A nyíregyházi közterületi virágoskertekbe október hónapban például összesen 1,5 millió forint értékű, huszonhétezer kétnyári árvácskát és negyvenhétezer hagymás virágot ültette ki. A különböző szirmú árvácskák a fagyok beálltáig díszítik parkokat, út menti ágyásokat, míg a hagymás virágok, főként tulipánok, kora tavasztól pompáznak majd a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
A közterületek mellett a nyíregyházi magánporták előtt, illetve az udvarokban is sok helyen vannak szépen gondozott virágos részek, valamint tavasztól, őszig, a házak ablakaiban lévő cserepekben, az erkélyek ládáiban is virítanak a szebbnél szebb virágok.
Forrás: http://richpoi.com/cikkek/hazai/heviz-es-csopak-lett-a-legviragosabb-magyar-varos.html