Skip to main content

 

A nagysebességű helikoptereknek nem kell üzemanyagot habzsoló, hangos bestiáknak lenniük, megépíthetők környezettudatos, csöndes masinákként is.

Erre jó példa az Airbus tervezett légi járműve, amelyet a napokban mutattak be Párizsban.

hirdetés

Az új forgószárnyas repülőgép a tervezők szerint a 400 kilométer per órás sebességet is elérheti, miközben nem csap fülsüketítő zajt és nem szennyezi a környezetet – olvasható a Live Science tudományos portálon.

A"Racer" névre hallgató helikoptert az európai Clean Sky 2 (Tiszta Égbolt 2) program keretében tervezik, amelynek fő célja, hogy csökkentse a légi járművek által kibocsátott szén-dioxidot és halkabbá tegye a légi közlekedést.

A dobozszárnyas helikopter főrotorja az emelkedést teszi lehetővé, míg két kisebb rotorja előrehajtja a gépet – gyorsabban, mint a hagyományos forgószárnyas repülőknél.

A Német Űrrepülési Központ által tervezett rotorokat úgy alkotják meg, hogy azok minél hangtalanabbul működjenek.

Az elektronikusan vezérelt „öko móddal" repülés közben az egyik motor bármikor leállítható. Ez a lehetőség az üzemanyaggal való spórolást segíti, így a járművel jóval nagyobb távot lehet majd megtenni. Szintén a kisebb fogyasztást teszi lehetővé a helikopter könnyű váza.

Az első elkészült Racer várhatóan 2019-ben kerül bemutatásra, a tesztrepülést pedig a rá következő évben tervezik.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Kép: Airbus

TOP 5