Skip to main content

Egy egyezménytervezet szerint legkésőbb 2016 novemberében kezdődik el a verespataki arany kitermelése. Becslések szerint Verespatakon és környékén 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst rejlik a földben, amelyet ciántechnológia alkalmazásával hoznának felszínre.

A ciántechnológia okozta várható környezeti károk miatt azonban Romániában és Magyarországon is sokan ellenzik a vitatott beruházást.

Az aggodalomra az ad okot, hogy 2000. január 30-án a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le.

Az OzoneNetwork Egyenlítő c. műsorának pénteki vendége Kajner Tibor, a Szövetség az Élő Tiszáért elnöke szerint a román parlament elé került törvénytervezet a törvények felettivé nyilvánítaná az arany kitermelését végző beruházót a várható profit érdekében. Kiemelte továbbá, hogy a rendelet nem csak környezetvédelmi, de eljárási és demokratikus normákat, jogszabályokat is sért a jövőnket illetően.

A műsor felvétele óta 2 esemény is bekövetkezett Verespatak kapcsán. Az egyik az, hogy a tervekkel ellentétben a parlament szeptemberben nem tárgyalta, és így nem is fogadhatta el azt a törvénytervezetet, mely zöld utat adott volna a beruházónak (http://www.origo.hu/nagyvilag/20130902-nepszavazas-lehet-a-verespataki-aranybanyarol.html), míg a másik az, hogy Romániában továbbra is tüntetnek a bányanyitás ellen (http://www.origo.hu/nagyvilag/20130916-tizezrek-tuntettek-a-verespataki-aranybanya-megnyitasa-ellen-romaniaban.html). Bár e két eseményről nem esik szó a filmben, mégis érdemes megtekinteni, hisz csak így tudható meg pontosan, mik is azok a másfél évtizedre visszavezethető okok, melyek idáig vezettek.

Ha nem tudja este megtekinteni a filmet, megnézheti itt a neten is: http://videa.hu/videok/nagyvilag/2013.09.20.-a-verespataki-aranybanya-xMF9YQxdtgpsOqCc

TOP 5