Energetika

Az emberi gazdaság szerkezete a múltban és a jelenben – Bevezető

A város, mint rossz településforma (l. A város menüpont) kellően példázta azt, hogy mikor kezdődött el a környezet és az erőforrások módszeres pusztítása, azaz a jólét érdekében az emberi gazdaság – freudi elvétésként az emberi gazdagság – szükségszerű kialakítása. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy környezetünk kizsákmányolása tömeges méreteket csak az energiaéhség kialakulásával, azaz az ipari forradalomtól öltött, de természetesen nem ez a kezdet. Azért nem ez a kezdet, mert mióta az ember elkezdett eszközöket használni, egyfajta irányt is szabott magának. Ezt lefordíthatjuk úgy is, hogy minden fejben dőlt el, vagyis az emberi elméből indult, alakult ki minden való világunkban megjelenő objektivitás.

Ahogy az előző fejezetben írtuk, az ókor elején jelent meg az ember elméjében egy igen rossz gondolat, amely aztán meghatározta egész múltját, jelenét és jövőjét. E gondolat alárendelt, elpusztítható elemnek, egyfajta szolgálónak tekintette a környezetet. Ennek megfelelően alakította az ember saját környezetét, és alakult mindig és mindenkor az emberi gazdaság is. Sajnos a rossz gondolkodás a mai napig tart.

Ha csak rátekintünk Sanghaj ultramodern központjára, vagy az épülő felhőkarcolókra Dubaiban, mindjárt érzékelhető a probléma. Ezek a városrészek az amerikai és a nyugat-európai modellnek felelnek meg, azaz a rossz energiafelhasználásnak, és a mérhetetlen hulladékképzésnek. Méltán hívják ezért az emberiség évezredeit a „hülyeség korának”.

Hogy a hülyeség korából átlépjünk a környezettudatos gondolkodás évszázadaiba, alapvetően át kell alakítanunk szemléletünket. Ehhez, nem vitás, először is egységes egészben kell gondolkodnunk, és minden további gondolatot ehhez a kezdőponthoz kell viszonyítani. Vagyis az embernek nemcsak a csúszómászót kell egyenrangúnak tekintenie a bunda vagy a toll mögött húzódó emlőssel vagy madárral, hanem az élettelennel (pl. az ásvánnyal) is. A környezettudatos ember tehát eleve mindent úgy tervez, hogy abszolút tekintettel van a környezetre és annak minden egyes élő vagy élettelen elemére.

Nem véletlen, hogy ott, ahol a szemléletmód megváltozott, az egységes egészben való gondolkodás, azaz az integráció alapkövetelmény. Ilyen az Európai Unió is, ahol a tudományos gondolkodásmódnak megfelelően a környezetpolitika – többek között – a magas szintű környezetvédelemre, az elővigyázatosság és a „szennyező fizet” elvére, a partnerségre és nem utolsó sorban az integrációra épül.

Az EU környezetpolitikája ma már környezettudatosan tervezi a jövőt is. „A jövőnk a mi választásunk” szlogennel fémjelzett program így például konkrétan megjelöli az új energiaforrások arányának növelését ahhoz, hogy az éghajlati változásokat kiváltó okok mérséklődhessenek, valamint, hogy kialakítható legyen a fenntartható erőforrás-használat és hulladékgazdálkodás.

Hogy miért teszi ezt az Unió? Nemcsak azért, mert oly kiválóság lenne, hanem azért is, mert a „minden fejben dől el” elve mellett már a szükség törvény bont elve is egyre nagyobb teret nyer. A jövőnk került ugyanis veszélybe a jelenünkben – ha megfelelően értelmezzük a fent írtakat – ami kiegészül azzal is, hogy nem is annyira mi, hanem inkább a jövő nemzedéke került veszélybe szójátékként a jövőben. Ez azonban nem teljesen igaz. A jövő nemzedéke veszélyben van már most is, mint ahogy mi is. Ezért akár nemes zöld gondolatoktól vezérelve, akár szükségből, már most mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy gyermekeink jobb jövőt örököljenek tőlünk, amit mi csak kölcsön kaptunk tőlük a mindennapok jelenéhez.

A megváltozott gondolkodásmód egy új paradigma, a zöldgazdaság születését vonja maga után világszerte, hisz a fentebb vázolt cél csak úgy érhető el, ha a zöld gondolatiságot az eddig rosszul megtervezett és kivitelezett gazdálkodásunkba integráljuk. „De mi is az a zöldgazdaság? Milyen alkotóelemei vannak és hogyan fejlődött ki, hogy mára a fosszilis energiahordozókon nyugvó világunkban egy lehetséges váltómodellként emlegetik.”[1]

A kérdésre sokféle válasz adható. Azonban a választ leginkább a jelen nemzedékéhez képest a jövő nemzedéke fogja megadni az elkövetkezendő 40 éven belül annak ellenére, hogy a ma még iskolapadban ülő korosztályt nemigen foglalkoztatja a fenntartható fejlődés kulcsfogalmainak a megismerése. Ha azonban akár 5-10 éven belül olyan uniós jogi szabályozást örököl, miszerint csak elektromos autót vagy passzív házat vásárolhat, szükségszerű lesz a kérdéssel foglalkoznia. Nem árt tehát előre tekinteni. Miért is?

Mert anyagi előnyökkel járhat, és arra akár karrier is építhető.

Mivel a fenntartható fejlődés kulcsfogalmai ma még természettudományos tárgyakban lelhetők (vagy nem) fel, e segédlet is e tárgyakhoz próbál idomulni. Miért? Mert ma még szükségszerűnek mutatkozik. A XXI. század emberét nem annyira a hősiesség kell, hogy jellemezze, hanem a megváltozott gondolkodásmód részeként az optimális alkalmazkodóképesség. Ugyanis evidens, hogy csak az alkalmazkodni tudó élőlény képes túlélni. Ehhez pedig megreformált (zöld) gazdaság és zöld gondolkodásmód kell az emberi társadalmakban.

Legfőképpen az egyre növekvő energiaéhség csillapításához.

 

Az emberi gazdaság a globalizáció tükrében – az (olajra) energiaéhes világ

Ahhoz, hogy megértsük, miért is nő egyre jobban az energiaéhség a világon, röviden elemezni kell a globalizáció kialakulását, főbb gazdasági jellemzőit, mechanizmusát. Így legfőképpen a világ ipari központjaiban az autógyártásra, az elektronikai iparra (azaz az információs gazdaságra és társadalomra), az olajalapú energiatermelésre helyezzük a hangsúlyt.

Történelem és földrajztudományunk hosszasan elemzi azt a folyamatot, amely révén a kapitalizmus végérvényesen teret hódított a világon. Ugyan egy-egy szocialista ország a végsőkig kitartani látszik, hattyúdaluk nem kétséges. A kapitalista vagy tőkés országok és a szocialista blokk elkülönítése így ma már nem is érdekes, sokkal inkább a fejlett és a fejlődő országok differenciálása az, ami manapság – vagy az elmúlt harminc-negyven évet elemezve – figyelmet érdemel. Új országok törnek ugyanis világhatalmi pozíciók felé (pl. Kína, India, Brazília) vagy éppenséggel az (új) Oroszország.

Miért érdemelnek ezek a nemzetállamok figyelmet?

Kínában ötven évvel ezelőtt még éheztek az emberek,[2] ma pedig a világgazdaság „Sárkánya” lassan végleg letaszítva trónjáról az Egyesült Államokat.

Miért is következhetett be mindez? Egyszerű a válasz: a világgazdaság globalizálódik. Egyre jobban. A kapitalizmusban megismert árucsere gazdálkodás világméretűvé válik, de úgy is fogalmazhatunk, hogy a világ gazdaságában egyfajta jellegzetes korszakváltás következett be. Ma már ugyanis nem a régi jó monopolkapitalizmusban megszokott tömegáru-termelés szerint elégíthetők ki az ember igényei, hanem sokkal inkább a fogyasztói társadalom dönti el, mit is akar megvenni. A mindent a vevőért elv az új igényeknek megfelelően életre hívta a transznacionális vállalatokat (TNC) és a regionális integrációkat. Mindezt a pénzügyi (monetáris) piacgazdaság, azaz leginkább a tőke exportálása és a kommunikációs technikai forradalom segítette. És még valami. Az egyelőre még megvásárolható – leginkább szénhidrogénekre épülő – egyre drágább energia.

A termelés állandó optimalizálása több nagy múltú iparág, híres nagyvállalat komplett áttelepítését indukálta a „fejlődő” országokba, leginkább Ázsiába. A globalizáció negatív hatásaként így az Egyesült Államokban vagy Európában rozsdaövezetek jöttek létre.[3] Az áttelepülés sajátságos válfaja az a mobilitás, amit környezetvédelmi problémák predesztinálnak. Kínában a környezetvédelemmel kapcsolatos szabályozás jóval megengedőbb, mint például Európában, ugyanakkor alacsonyabbak a munkabérek, sőt, nem kötelező a munkaszerződés vagy a minimálbér sem. Mindezen körülmények kihagyhatatlan lehetőséget jelentenek a profitéhes vállalatoknak, így Európában igen könnyű környezettudatos vállalatnak lenni akkor, ha közben máshol lehet szennyezni a környezetet.[4]

A vállalatok milliárdokat költenek reklámra és marketingre, csak be kell kapcsolni a tévét, és annyi boldog embert, mint a reklámokban, sehol máshol nem látunk. De nemcsak a tévében, egész életterünkben jelen vannak a termék- és szolgáltatásajánlók, hisz a világ globalizált nagyvárosainak központjaiban annyi a hirdetés, hogy már alig látszik a falfelület.

Jó példa erre a Chanel Tokióban lévő épülete,[5] vagy Louis Vuitton római lépcsője.[6] Emellett igen szemléletes, mire képes ma már a technika. Látványos példa erre a víz effektekre építő interaktív padló.[7]

Mindez annak a stratégiának a része, mellyel a globalizált vállalatok „megmondják” a fogyasztónak, mit kell vásárolnia. A megetetett társadalom pedig eszi is, amit felkínálnak neki.[8]

Az ember próbál védekezni a globalizáció káros hatásaival szemben. Ez hívja életre például a tudatos vásárlás fogalmi rendszerét, saját élettere lokális termékeinek fogyasztását, vagy akár az egyéni aktivitást is. Ismertek globalizációellenes tüntetések, politikai mozgalmak, még ha ezeknek nem is csak jó oldaluk van.[9]

A probléma azonban ezzel nem oldódik meg, ennél jóval összetettebb, melyre jó példa lehet egy-egy ázsiai ország történelmének közel 50 éves áttekintés. A korábban fejlődő országoknak nevezett bármely ázsiai vagy dél-amerikai nemzet, mint a korábban már említett Kína, India, Brazília még csak most lép igazán a fogyasztók táborába, és most éli át a kapitalizmus „látszat örömeit”.[10] Elég csak az autógyártásukra, gépkocsi vásárlásaikra, vagy az elektronikai iparuk fejlődésére gondolnunk. A kínai és az indiai középréteg – másolva az amerikai vagy az európai életformát – autóvásárlási lázban ég, és ezzel egy olyan folyamatot indít, illetve tetéz várhatóan 2050-ig, amely könnyen a klímaválság visszafordíthatatlanságát eredményezheti, akkora ugyanis az új vásárlóerő energia iránti igénye, energiaéhsége.

Míg az Európai Unióban vagy Japánban minden nagyvárosban bicikliutakat alakítanak ki, addig Kínában megszüntetik, pontosabban nem fejlesztik azokat, hisz mára helyüket 4-5 sávos autóutak vették át. Annak ellenére, hogy az utak megépítéséhez széles sávokat biztosítanak a kínai nagyvárosokban, egyáltalán nem ritkák a forgalmi dugók, annyira megduzzadt néhány év alatt a járműpark.

Ezért a (globalizált) fejlődés mozgatórugója a világ átalakulás alatt álló részeiben az egyik legenergiaéhesebb iparág, az autógyártás (és az eladás), hisz vitathatatlanul extraprofitot eredményező üzletág. Mára így kétségtelenül Kína a legnagyobb autóértékesítési piac megelőzve az USA-t.[11] Az autó mindennapi használata kétségkívül tovább fokozza az energia, azaz az olaj fogyasztását, mely ismét csak hozzájárul a szén-dioxid (CO₂) kibocsátáshoz. A kör ördögi. (Mindemellett érdekes tendenciaként értékelendő, hogy a környezetszennyező robogókat a feltörekvő kínaiak – jogszabályváltozás miatt – az igen népszerű elektromos biciklire cserélik.[12]

De nemcsak a közlekedés összpontosul a városokban, térségekben, hanem a transznacionális vállalatok kutató-fejlesztő (K+F) tevékenysége és a mikroelektronikai ipar is. Újabb és újabb K+F központok nyílnak a fejlett országok mellett (egyre inkább) a feltörekvőkben is, melyek szintén teret adnak a tudományos és innovatív fejlesztéseknek.[13]

Amerikai mintára épül fel például a kínai szilícium völgy Pekingben[14] vagy az indiai Bangaloréban, ahol a „Kövesd a Napot” szlogennel fémjelzett program Indiát a „világ háttérirodájává”, nem mellesleg vagyonossá teszi.[15]

Ezek az országok oktatásukat is új alapokra helyezik. Mindenhol támogatják új egyetemek, iskolák, oktatási központok létrehozását, gátolva ezzel a nemzetközi „agyelszívást”, hisz a ”brain drain” mindenhol probléma a világon.[16]

A pozitív folyamatok mögött a nemzetközi tőkekivitel áll, hisz mai globalizált világunkat látszólag politikai értelemben vett nagyhatalmak irányítják, a színfalak mögött azonban a pénz, a működő tőke, és a mögötte álló bankok, tőzsdék „dirigálnak”.

E folyamat révén jöhet létre Magyarországon is a „kínai szilícium völgy”.[17]

Kína ugyanis hazánkban építhet ki hídfőállást, ha innen szeretne magának piacot szerezni Európában.[18]

A globalizációnak a ”fejlődés” ellenére (konkrét) árnyoldalai is lehetnek. Az (önálló) nemzetgazdaságok hazai vállalatai konfliktusba kerülhetnek a TNC-kel, mely konfliktus sokszor az erőfölénnyel bíró multik javára dől el. Ez történt Japánban, amikor is sok más elektronikai céggel egyetemben a Sony 2003-ban kitelepítette gyártása nagy részét Kínába, munkahelyek ezrei megszűnését eredményezve ezzel a Felkelő Nap országában.[19] A példa nem egyedi, hazánkban is volt hasonló eset. A Philips Szombathelyről CRT monitorainak a gyártását helyezte át¹⁷ Kínába, mivel ott jóval több profit érhető el, mint Európában.[20]

A hasonló gazdasággal és kultúrával bíró nemzetek érdekérvényesítésük céljából egymással regionális gazdasági integrációba tömörülnek. A regionális integrációnak több típusa létezik, Európában legismertebb – politikai szervezetként is – az Európai Unió, míg a világon ismert a NAFTA, az EFTA és a CEFTA is. A világ működése elképzelhetetlen nemzetközi szervezetek nélkül, melyre a legjobb példa – segédletünk szempontjából – az ENSZ[21] és annak társszervei, az UNICEF, a FAO, a WHO és az UNESCO.

Az ENSZ különböző nemzetközi konferenciáin sok olyan dokumentum került elfogadásra, melyek előmozdították a környezetvédelem ügyét, míg a társzervek tanulmányaik, jelentéseik miatt fontosak. Kiemelést érdemel még a természetvédelem emblematikus állatát, a pandát[22] szimbólumként felhasználó Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Greenpeace is.

Mint ahogy a Föld bármely térsége, az EU is az ”energia fogságában” szenved. A vén Európa energiafüggősége ugyanis 2006 óta köztudott. Az orosz multinacionális vállalat, a Gazprom vitája Ukrajnával minden uniós tagország számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Nagy Testvér bármikor ”elzárhatja a (földgáz) csapot”. Ezért Brüsszel nemcsak új alapokra kívánja helyezni viszonyát a keleti szomszéddal, hanem elkezdte kialakítani azt a programját is, amely révén az EU az elkövetkezendő 40 éven belül fokozatosan átállhat az alternatív energiákra, avagy egy független energiatermelésre. Ez már jól látható Németország példáján, mely nemzet látva a fukusimai erőműben bekövetkezett baleset hatásait, felgyorsította hazájában a zöld energiákra való átállást és atomerőművei bezárását. Nagy kitörést jelenthet a Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor (ITER) programja is, azaz a fúzióra épülő energia gyakorlati alkalmazása is, amely ha beválik, teljes megoldást jelenthet nemcsak Európa, hanem az egész világ számára is. Amíg el nem dől, hogy a szénhidrogének helyett mely energiahordozó használható fel akár már 15-20 éven belül is, az EU fejlesztéspolitikája hatékonyabb, lehetőleg zöld energiák felhasználására és takarékoskodásra ösztönöz. Mindezekről átfogóan az Európai Unió ún. zöld könyveiben lehet olvasni.[23]

De hogy is kezdődött mindez, és hogy jutottunk el idáig?

Az ipari, a tudományos-technikai, az infokommunikációs, valamint a zöld forradalom

Találóan úgy is lehetne fogalmazni, hogy minden az emberi és állati erő megtöbbszörözésére képes szénre épülő gőzgépekkel indult, mint amilyen a Spinning Jenny is volt. Természetesen a kérdés megítélése nem ilyen egyszerű. Hogy mi is kellett a tőkés társadalom kialakulásához?

Anglia fejlődése kapcsán elég csak néhány kulcsfogalomra utalni:

• az eredeti tőkefelhalmozás a XVI-XVII. században lezajlott, kialakult a szabad munkaerő és felhalmozódott a tőke,
• az óriási gyarmatbirodalom biztosította a nagy mennyiségű, olcsó nyersanyagot és jó piaci lehetőség volt,
• fejlett hitelszervezet alakult ki: bankok, takarékpénztárak jöttek létre (pl. Angol Bank 1694-től),
• fejlett kereskedelmi hálózat épült ki,
• a manufaktúraiparban kialakult a munkamegosztás - a részfolyamatokat könnyen lehetett gépesíteni,
• gazdag vas- és szénlelőhelyekkel rendelkezett,
• szigetország – lehetővé vált az olcsó part menti hajózás,
• a polgári forradalom korai győzelme (1640) elhárított minden akadályt a polgári (tőkés) fejlődés elől,
• a mezőgazdaság tőkés fejlődése már a forradalom előtt megkezdődött, így a csökkenő mezőgazdasági népesség is el tudott látni növekvő városi népességet; a mezőgazdasági termelés gyorsabban nőtt, mint a lakosság,
• kialakult a tőkés gondolkodásmód, amely mindent a haszon, a profitszerzés szempontjából ítélt meg (tudati feltétel).[24]

Mai szemmel nézve nemcsak a szénhidrogénekre, mint új energiaforrásokra való átállás okozta a legfőbb problémát, hanem a profitszerzésre épülő új gondolkodásmód elterjedése is. A haszonra való gátlástalan törekvés a természet javainak bármi áron történő megszerzését jelentette, mely folyamatban a természet vagy a környezet másodlagos szereplővé degradálódott. A folyamat – átlépve az ipari forradalom második hullámán, a tudományos-technikai, valamint az infokommunikációs forradalmon – ma is tart, hisz a gondolkodásmód alig változott valamit akár csak az elmúlt néhány évtizedben is, nemhogy az elmúlt 300 évben. Ma azonban a klímaválság már olyan szükségként (is) értelmezhető, mely kétségtelenné teszi az ember előtt, hogy gondolkodásán teljes mértékben változtatni kell. Ez a változás magával hozza természetesen azt is, hogy a másodlagossá degradált természet vagy környezet elsődlegessé lépjen elő. Tehát a sorban legvégül szükségszerűen következő zöld forradalomnak, vagy zöldgazdaságnak végleg meg kell oldania a felsorolt problémákat.

 

A zöldgazdaság számokban, mutatókban – ismét egy kis közgazdaságtan

A fenntartható fejlődés fogalmi meghatározásánál a környezet monetáris értékelése kapcsán megértettük, hogy a kapitalista társadalomban mindennek ára van, vagyis mindent az érték és az ár határoz meg. Megértettük azt is, hogy a zöldgazdaság elveinek megfelelően a környezeti elemeket, alkalomadtán akármilyen nehéz is, egyfajta ár-érték szerint kell meghatározni, így ha például elő akarunk állítani egy terméket, és az csak környezetszennyezés révén valósulhat meg, ennek ellenértékét be kell kalkulálni az árba, ha meg akarjuk szüntetni a szennyezést. Természetesen ez csökkenti, vagy esetleg teljesen annulálja is a profitot, de ha a létünk a tét meg kell tennünk, akár azon az áron is, hogy leállítjuk az eddigi termelést. Hogy ez mekkora problémát okoz és miért olyan nehéz átállni a zöldgazdaságra, e helyen nem szorulna bővebb magyarázatra – mégis elengedhetetlen.

Ahhoz, hogy a gazdaság szerkezete, azon belül például a termelés eredményei számszerűleg is modellezhetők legyenek éves szinten, nyilvánvalóan viszonyszámok szükségesek. Közgazdászaink és politikusaink előszeretettel használják a GDP (gross domestic product) és a GNP (gross national product) makrogazdasági mutatókat annak ellenére, hogy „a nemzeti jövedelemből, ahogy azt a GDP kifejezi, egy nemzet jóléte aligha állapítható meg”. Márpedig az egyén szempontjából élete során nyilvánvalóan semmi más nem annyira fontos, mint jól léte, hiszen a társadalom értelemszerűen akkor jóléti, ha abban (közel) minden ember jól él.[25]

Feloldandó az ellentétet, a közgazdászok jóléti mutatókat kezdtek el meghatározni a XX. század vége felé, így pl. a HDI-t (Human Development Index), a GNEI-t (Global New E-Economy Index) és az EIU-t (Economist Intelligence Unit). Az ellentét feloldása azonban nem volt teljesen sikeres, mivel a politikusok továbbra is a GDP-t és a GNP-t használják. Meggyőzni pedig őket kell, hisz a társadalom szempontjából az alapvető döntéseket ők hozzák, így ha például egy projekt elindítását kérik az EU-n belül, a kérelem alapját képező gazdasági számítás minden bizonnyal a régi viszonyszámokkal (is) kell, hogy operáljon.

Viszonyszámok kialakítása céljából más gondolatoktól vezéreltetve más tudósok is próbálkoztak. „Bill Rees-t az „ökológiai lábnyom” koncepció kidolgozása tette ismertté: olyan elemzési eszközt dolgozott ki, amellyel lemérhető, hogy egy közösséget hány hektár terület képes ellátni az adott színvonalon energiával és nyersanyagokkal. Rees végzettsége szerint bioökológus, 1994 és 1999 között a British Columbia Egyetem Közösségi és Regionális Tervezési Intézetének igazgatója volt.” Érdekes, ahogy elmondja, miért is vágott bele új viszonyszám kialakításába: „Az egyetemi évek alatt mindvégig azt kerestem, amiről úgy véltem, hogy a legtermészetesebbnek kellene lennie – valami olyat, amit humánökológiának hívnak, ami az emberi lényeket, mint az élőlények egy faját tanulmányozza. De ilyet sehol nem találtam. Megdöbbentett, hogy a tudós ökológusok és az ökológiai szakma egyáltalán nem foglalkozik az emberrel – teljesen az emberen kívüli fajokra összpontosítanak. Kudarccal végződött minden arra irányuló próbálkozásom, hogy olyan kurzust találjak az egyetemen, mely az embert az élőlények egy fajaként vizsgálja. Akkoriban még éppen csak a kezdetén jártunk annak, hogy környezeti tanulmányokról és hasonló dolgokról gondolkodjunk, de ez nem humánökológia, ez valójában hatásökológia. A hetvenes években a Tervezési Intézetben kezdtem kidolgozni az ökológiai lábnyom elemzésének koncepcióját. Azóta továbbfejlesztettem, és öt évvel ezelőtt megjelent az erről szóló könyv is” (1996).[26]

Rees folytatva a gondolatmenetet, kollektív vállalkozásként írja le a fenntartható fejlődést, amikor felteszi a kérdést.

Mit tehet egy átlagember a fenntarthatóságért?

Tudomásul kell vennünk, hogy a fenntarthatóság vagy a fenntartható fejlődés kollektív vállalkozás. Fel kell ismernünk, hogy egyénileg ez nem valósítható meg. Nem használhatok például tömegközlekedést, ha ilyen nem áll rendelkezésre. Észre kell vennünk, hogy a megvalósítandó elvek nagy része a közjót, a közérdeket szolgálja. A fenntarthatóság egyértelműen a legfontosabb kérdés. Úgy gondolom, naivitás azt képzelni, hogy önmagában a piac működése képes a fenntarthatóságot biztosítani, különösen, ha belegondolunk abba, hogy a piac minden egyént – hogy a közgazdászok kifejezését használjam – önérdek által motivált, korlátlan anyagi igényekkel rendelkező, hasznosság-maximalizáló szereplőnek tekint. Nos, ha a bolygónkon mindenki így cselekszik, akkor biztos, hogy a teljes pusztulásba vezető úton járunk.”[27]

De mire is jó az ökológiai lábnyom számítás?

A számítással meghatározhatunk egy olyan termőterületet, mely képes eltartani az adott egyént. Vagyis azzal az erőforrással (pl. élelemmel, árammal, vízzel) kalkulál, amelyet az egyén – a terméken vagy szolgáltatáson keresztül – elfogyaszt, illetve kalkulál azzal a hulladékkal is, amelyet a társadalomnak kezelnie kell. Bár a számításhoz egyre finomabb és finomabb módszereket alkalmaznak, előnyei mellett a lábnyomnak negatívumai is vannak. Ennek ellenére ez a számítási módszer egyre elterjedtebb, hisz igen szemléletesen érzékelteti bármely átlagembernek, hogyan is javíthat életfeltételein úgy, hogy a környezetet is (minél jobban) kímélje.

A számítási módszer jelentősége abban áll, hogy kimutatja azokat az életviteli szokásokat is, melyeken javítva mind az egyén, mind a környezet jobban jár. Ha például autó helyett tömegközlekedést használok, ezután tömegközlekedés helyett biciklit, csökkentve az olajfelhasználást és a CO₂ kibocsátást, javítom nemcsak a saját környezetem, hanem az egész bolygó állapotát. Vagy például ha nem eszem annyi húst, csak hetente kétszer a napi többszöri helyett, szintén csökkentem az olajfelhasználást, a vizet, stb., amik az állati termékek előállításához szükségesek. Jó példa az is, hogy – változtatva korábbi szokásaimon – vásárláskor viszek magammal bevásárlószatyrot, és nem használok olyan műanyag szatyrot, amely, ha hulladékként kikerül a környezetbe, csak több száz év alatt bomlik le.

Az ökolábnyom tehát a hétköznapok emberének szól, könnyen és egyszerűen illusztrálja a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos mindennapos problémákat, ugyanakkor bonyolult összefüggések, tudományos fejtegetések nélkül is képes arra sarkallni bármelyikünket, hogy változtassunk szokásainkon. A szokások megváltoztatásáról és a takarékoskodásról Tippjeinkben olvashat! (pl. áramfogyasztásunk akár 30%-kal is csökkenthető)

 

Az olajalapú társadalmak problematikája

Világtendencia, hogy a vidéki lakosság a nagyvárosokba költözik. Ez az emberáradat, különösen a feltörekvő országokban, így pl. Kínában,[28] Indiában, Brazíliában, Mexikóban és Oroszországban egyre több energiát használ fel, így az emberiség energiaéhsége az állandó csillapíthatatlanság állapotában van.

Az ipari forradalom előtt az ember részben megújuló erőforrásokat használt, így legfőképpen fát, az állatok erejét, esetleg a víz vagy a szél energiáját. Sajnos már ez a folyamat is károsította a környezetet – leginkább az erdőket –, de a környezet szisztematikus és egyre fokozódó pusztítása az ipari forradalom beköszöntével, a kőszén debütálásával kezdődött el. A XX. században megjelent mellette a kőolaj is, mely meghatározó energiahordozóvá vált a közlekedésben, de nem maradt le a „versengésben” az áram előállításához előszeretettel használt földgáz sem.

A fosszilis energiahordozók felhasználása kettős problémát eredményezett. Egyrészt a meglévő készletek kezdenek végérvényesen kimerülni, másrészt a CO₂ kibocsátás miatt a Föld atmoszférája és így maga a bolygó is melegszik.

Utóbbi kérdéskörről – hazai vonatkozásban - a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadója, Ságodi Attila a cég 2011-es Energetikai Évkönyvében így fogalmaz:

„A 2000-es évek elején vált elfogadottá mind tudományos, mind politikai körökben a globális felmelegedés elmélete. Azóta, bár sokan kritizálták a felmelegedés valóságtartalmát, tényként kell szembesülnünk azzal, hogy az elmúlt évszázadokban megszokott földi klíma valóban változáson megy keresztül. A szén-dioxid-koncentráció növekedése megdöbbentő léptékben történik, ez a környezetvédelem és az energiaszektor számára sem figyelmen kívül hagyható folyamat. A Nemzetközi Klímaváltozásért Felelős Szervezet (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) legutóbbi jelentése szerint a 450-es érték (jelenleg 380 milliomodrész, ppm) alatt szükséges stabilizálni a CO₂-koncentrációt, hogy a földi átlaghőmérséklet 2 °C-nál nagyobb mértékben ne emelkedhessen.

A megállapított határértéket a jelenlegi növekedési rátával (2 ppm/év) a fosszilis-alapú gazdaságok 20-30 éven belül meghaladhatják.

Napjainkban az energiaszektor negatív értelemben véve kiemelkedő az üvegházhatású-gázok kibocsátásának terén. Az energetikához kapcsolódó kibocsátások adják az EU27 szén­-dioxid-emissziójának 38,2 százalékát. Ezen felül minden egyéb szektorban jelentős energia-, illetve üzemanyag-­felhasználás történik. Ha ezeket, mint az energetikához kapcsolódó kibocsátásokat vesszük figyelembe, akkor az energiafelhasználáshoz köthető szén-dioxid-kibocsátás a teljes kibocsátás 80 százalékát is meghaladja.”[29]

Ezt az idézetet olvasva bárkiben azonnali igény fogalmazódhat meg, miszerint sürgősen át kell állni a zöldenergiákra, hisz ez tűnik logikusnak. Ez azonban, illetve ennek a kialakítása egyáltalán nem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Ahogy Fürjes Balázs és Zarándy Péter szakértők a hivatkozott évkönyvben fogalmaznak: „Még jó ideig a hagyományos energiahordozókra lehet és kell építeni”, ami rögvest kiegészül egy további gondolattal: „A megújuló energia fontos, de még jó ideig csak kiegészítő jellegű lehet. Vállalt kötelezettségeink teljesítése támogatással jár, de ezek terheit a minimális szinten kell tartani. Sem mennyiségi túlteljesítést, sem technológiai „előrerohanást” nem tud a gazdaság elviselni.”

Mi akkor a megoldás? Az évszázadokon keresztül nem jellemző tudatos tervezés és a célnak mindenben megfelelő, tömegtermelésen alapuló zöld technológiák alkalmazása, bevárása. Ahogy folytatják a szakértők a gondolatmenetet: „A hagyományos és a „zöldenergiák” közötti választás során az ország külső kötelezettségeinek és a belső lehetőségeknek a figyelembevételével kell dönteni. A külső kötelezettségek adottak, 2020-ig 14,6 százalékos részarányt kell elérni a megújuló energiának az ország végső energiafelhasználásában. A külső kötelezettségnél gyorsabb ütemű megújuló termelés növekedés esetén hazánk nagy árat fizetne. A zöldenergia ma – a gyorsan emelkedő olajárak ellenére is – drágább a hagyományos energiahordozóknál, így erőltetett ütemű felhasználása további fogyasztói ár­növekedést okoz. A magyarországi fogyasztók számára az energiaárak már ma is magasak, azok további emelése végzetes hatású lenne.”[30]

Németország ugyan régóta élenjár a zöldenergiák széleskörű elterjesztésében, amit a 2011 tavaszán történ fukusimai katasztrófa felgyorsított. Ennek ellenére sokan mégis élesen kritizálták a kormány döntését, miszerint az átállás az atomenergetika kizárásával túl sok és felesleges költséget eredményez.[31] (Eredetileg az volt a terv, hogy a zöldenergiákra való teljes átállásig a fosszilis energiákat az atomenergetika pótolja.)

Jól érzékelteti a kialakult helyzetet Ságodi Attila, amikor véleményt formál: „El kell kerülni, hogy az atomenergiáról szóló diskurzust rövid távú érzelmi szempontok befolyásolják. Fel lehet és fel is kell mérni, hogy az elfogadható kockázati szintet milyen műszaki megoldásokkal lehet elérni, és az egyrészt mekkora költséggel jár, másrészt milyen pozitív vagy negatív környezeti hatásokat jelent. Javaslatokat megfogalmazni és döntést hozni „pl. a politikusoknak pedig ezután célszerű.”[32]

Az olaj jelenléte mindennapi életükben

Sokan úgy gondolják, hogy az olaj túlnyomórészt csak a közlekedésben kerül felhasználásra, így csak az abból készülő üzemanyagért kell fizetni, ha autónkat tankoljuk a benzinkúton. Természetesen ez nem így van, így egy-egy összefüggéssel érzékeltetjük, mire is használható a kőolaj, és így milyen mély is az olajalapú társadalmak problémája.

Hogy mihez is kell a hagyományos energiahordozó?

Az intenzív mezőgazdasághoz használt gépekhez, szállító járművekhez, műtrágyához és rovarirtóhoz éppúgy, mint a hétköznapi vagy a csomagolóeszközökhöz. Vagyis végső soron az olaj az élelmiszertermelés (egyik) alapja.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy az állandóan emelkedő olajár emeli az élelmiszerek árát is. Ki lehet ugyanis számolni, hogy egy-egy mezőgazdasági terményhez vagy termékhez mennyi olaj szükséges. Egy tíz dkg-os sertésszelet előállításához valamivel több, mint féldeci olaj szükséges, míg egy paradicsomhoz kb. 3 dl.

Joggal merül fel a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha elfogy az olaj. Megszűnik az élelmiszertermelés? A nagyüzemi, vagy intenzív mezőgazdaság mindenképpen. Mint ahogy erre volt is példa Kubában, amikor a Szovjetunió összeomlásával megszűnt a szigetország kőolajjal való „táplálása”. (Erről részletesebben a Város menüponton belül A város élelmiszer ellátásából adódó problémák c. részben olvashat.) Az egyik alapvető axióma tehát az, hogy az élelmiszertermelés alapja az olaj.

Joggal merül fel a kérdés abban a vonatkozásban is, hogy mi fogja hajtani járműveinket, ha nem lesz több üzemanyag, hisz a közlekedésben felhasznált energia 98%-ban a fekete aranyból származik. Vagy mi lesz az egyes engedetlen országokat alkalmanként eddig megbüntető Amerikai Egyesült Államokkal, ha például hadihajóit vagy repülőgépeit nem tudja ide-oda irányítani a világban?

Nemrégen született egy elképzelés erről, melyet olduvai elméletként ismerünk.[33] Az elmélet lényege jól összefoglalható egyetlen ábrában:

"Bizony, az energia ellenőrzésének képessége, legyen szó a tűzgyújtásról, vagy erőművek építéséről, a civilizáció előfeltétele." /Isaac Asimov, 1991/

Vagyis az ember, miután a barlangból eljutott a Holdra, ismét visszatér a kőkorszakba. Hogy ez ne következhessen be, nyilván olajhelyettesítőkre van/lesz szükség.

Olajhelyettesítők?

Hogy ez az első olvasatra képtelen világ ne következhessen be, a tudósok lázasan dolgoznak a megoldáson. Egyelőre kevés sikerrel.

Ugyan biodízellel helyettesíthető az üzemanyag, de igen kérdéses, hogy az alapellátásához szükséges földterület száma meddig növelhető az élelmiszertermeléshez szükséges földterületek rovására, melyek már amúgy is fogyóban és kimerülőben vannak. Ráadásul ez komolyan veszélyezteti a biodiverzitást is.

AZ EU vonatkozásában Gyulai Iván így ír a problematikáról: „Nem csoda tehát, hogy az emberiség szó szerint fűhöz-fához kapkod, és a biomassza felhasználásában sokan a megoldást látják korunk fokozódó energetikai és környezeti gondjaira. A javaslat ráadásul már vagy jó két évtizede a környezetvédőktől indult, akik környezetbarát, megújuló erőforrást láttak a biomasszában. Ám a globális történéseket figyelve jól látható, hogy az Európai Unió megújuló erőforrásokra vonatkozó szabályozása – főleg a bioüzemanyagok esetében – nem kívánt társadalmi és környezeti hatásokat hozott létre. Furcsa ellentmondás, hogy míg a Közösség nemzetközi szinten élharcosa a biológiai sokféleség megőrzésének, addig egy másik cél, nevezetesen az üvegházhatású gázok csökkentésének érdekében olyan szabályozást vezetett be, amely még az eddigieknél is jobban fenyegeti a biológiai sokféleség megőrzését. Az persze ugyancsak fontos kérdés, hogy a javasolt megoldás elvezet-e a kívánt csökkentés eléréséhez, vagy épp ellenkezőleg, globálisan még több terhet jelent majd a légkör számára.

Mindezekre a veszélyekre utalva Stavros Dimas, az EU környezvédelmi biztosa, a következőket nyilatkozta a BBC-nek, az EU 2007 márciusában meghirdetett bioüzemanyag felhasználásra vonatkozó programját követően: A bioüzemanyagok által okozott környezeti és szociális problémák nagyobbak, mint gondoltuk. A kijelölt célokat meg kell változtatni, mert még mindig jobb, ha az EU nem teljesíti az eredeti célokat, mint környezeti károkat okozni és a szegényebb rétegeket veszélybe sodorni. (Makay György, 2008)”[34]

Pedig a gyártás a világ bármely részén bizonyíthatóan a szegényebb rétegek veszélyeztetéséhez vezethet, ha az élelmiszertermelésbe befogott területek csökkennek, és így emelkednek az egyes alapvető élelmiszerek helyi árai is. Ez történt például Mexikóban, amikor a kukorica ára 2007-ben hirtelen megemelkedett.[35] (Az Index cikke a „tortilla-lázadás” kapcsán jól körbejárja a problémakört és világosan, viszonyszámokkal is modellezve adja meg, hogy a biomassza óriásprojektek sehol sem tarhatók fenn a világon.)

A fentebb vázolt problémák miatt az amerikai hadsereg is lemondott az alternatív üzemanyagról,[36] bár a hírek alkalmanként abszolút ellentmondásosak, és jól jelképezik, hogy a bioüzemanyag hogyan léphet be a politikai és gazdasági nyomásgyakorlás eszközrendszerébe.[37]

Mint az idézett második cikkből látható, a hadsereg kipróbálta az algából készíthető üzemanyagot is. Jelentős áttörés azonban a szorgos zöld élőlényektől sem várható, hisz a tömegtermelés nehezen oldható meg. Az algának ugyanis állandó hőmérséklet és háborítatlan vízfelület kell ahhoz, hogy optimálisan fejlődhessen. További probléma, hogy „az alga termesztése nagy ökológiai lábnyomot hagy maga után”, hisz „növesztése sok természetes erőforrást igényel.”[38] Ennek ellenére több nagy olajvállalat (és természetesen az amerikai hadsereg is) kísérletezik az apró kis energiaforrással.[39] Muszáj!

A biomasszából azonban nemcsak üzemanyag készíthető, hisz a massza felhasználható tüzelésre és így hőenergia nyerésére is. Jól mutatja ezt az Energiaklub által hagyományosan, a Napkorona Bajnokság mellett szervezett Biomassza Bajnokság is. 2011-ben „Örményes a helyi általános iskolát és óvodát fűtő, helyi mezőgazdasági hulladékot felhasználó 120 kW-os biomassza kazánnal lett bajnok. Ezzel a beruházással, valamint épület hőszigeteléssel és nyílászáró cserével sikerült az említett közintézmények fűtési költségeit a felére csökkenteni. A pellet tüzelésű magyar carborobot kazánokhoz a tüzelőanyagot az Önkormányzat a környéken rendelkezésre álló mezőgazdasági területekről kívánja beszerezni, ahol élelmiszer alapanyag előállítása folyik. Ezeknek a növényeknek a melléktermékeiből jó minőségű agripellet állítható elő.”[40] Helyi közösségek tehát jól hasznosíthatják az így előállított alternatív energiát.

A további olajkitermelés

A fenntartható fejlődésért és a globális energiaválság ellen harcoló Jeremy Leggett környezetvédelmi aktivista elhíresült mondása ellenére, (miszerint az olaj „fele már elfogyott”),[41] a multinacionális vállalatok tovább folytatják a kitermelést. Teszik ezt azért, mert időnként egy-egy olajmezőre bukkannak a kutatók, illetve teszik ezt azért is, mert ma még, annak ellenére, hogy a kitermelés költségei folyamatosan emelkednek, és így egyre nehezebb a bányászat, még mindig megéri az olajat a felszínre hozni. Főleg ha ez látványos változást eredményezhet egy-egy szegény ország életében.

Brazília nemrég akadt újabb lelőhely nyomára. A brazil „energiaipart szabályozó állami szerv közleménye szerint a "Libra" névre keresztelt kőolajmező a legvalószínűbb számítások szerint 7,9 milliárd hordónyi fekete arany-tartalékkal gazdagítja a latin-amerikai országot. Fontos kiemelni, hogy a "Libra" a jelenleg igazolt olajvagyonnál is nagyobb kitermelhető mennyiséget rejthet magában", állítja a szervezet hivatalos közleménye.

Amennyiben a legoptimistább becslések beigazolódnak, Brazília teljes vagyona a 29 milliárd hordót is elérheti. Ezáltal az utóbbi évek egyik leglátványosabb gazdasági fejlődését teljesítő országot nemzeti olajkészlet tekintetében a világ élvonalába helyezné, és olyan államokat tudhatna maga mögött, mint Katar vagy az Egyesült Államok.”[42] Mindezen fejlemények megváltoztathatják az USA importját is. „Az „előrejelzés szerint a brazil olajmezők feltárása az ország Közel-Keletről történő kivonulását jósolja, helyébe várhatóan Kína és India léphet fő importőrként.”[43] Ha a jóslat beigazolódik, a Közel-Kelet sem tétlenkedhet, eddig fel nem tárt olajmezői kitermeléséhez kell kezdenie.

Válaszlépésként így „Szaúd-Arábia 15 milliárd dolláros beruházást tervez az 1957-ben, Gavartól száz kilométerre felfedezett, de mindeddig jórészt tartalékban tartott Kurais kiaknázására. Ez a mező is nehezen hozzáférhető, különleges technológiát igényel, akárcsak a brazil partok mentén húzódó terület. Szakértők a 82 ezermillió hordóra becsült Gavart vizes szivacshoz hasonlítják, míg Kuraist egy kiszáradóban lévő spongyához. Ám így is, a szaúdi többlet napi 1,2 millió barrelt adhat hozzá a világkínálathoz belátható időn belül…

…Elemzők úgy vélik, hogy a napi 1,2 millió hordót a felszínre lehet hozni, de kérdés, mennyi ideig és milyen áron. A rendkívül törékeny egyensúlyi helyzetben lévő globális piacon minden csepp olaj számít. Az egyre drágább kitermelés hosszabb távon is magas árat feltételez. Brazília belépése az olajpiacra nem bőséget és alacsony árat ígér, hanem a világpolitikai erőviszonyok és elkötelezettségek változását – átalakuló nagyhatalmi külpolitikai stratégiákkal, átrendeződő szövetségi rendszerekkel.”[44]

Mint látható, a kitermelés emelkedő költsége sem lehet szempont akkor, ha bármely ország kőolaj nagyhatalom lehet. Így lesz ez Kanada esetében például még akkor is, ha ezzel klímakatasztrófát okoz. A nem konvencionális olaj, például az olajhomok, az olajpala energia- és vízigényes kitermelése akár 15 százalékkal is megnövelheti bolygónk légkörének széndioxid-tartalmát, vízbázisokat, erdőket, élőhelyeket téve tönkre. A környezeti ártalommal mit sem törődve azonban Kanada máris olajnagyhatalomnak tekinti magát.[45]^,[46]

A kőolajra épülő gazdaságok

Az új lelőhelyek brazíliai vagy kanadai kiaknázása jól mutatja, hogy az arab országok kőolajtermelése, és az abból származó profit látszólag milyen bizonytalan tényező lehet a világgazdaságban. Ettől függetlenül a kőolajra épülő gazdaságok szilárd talajon állnak, hisz az ismert kőolaj készletek 2/3-a (leginkább) a Perzsa-öbölben fekszik. Ez pedig monopolhelyzetet teremt, amit jól mutat az 1973-as olajválság is.

„Az 1973-as (és 1979-es) olajárrobbanások nem azért következtek be, mert nem volt elég olaj, egyszerűen azon alapultak, hogy az olajforrások és olajtartalékok zöme egy helyen, a Perzsa-öböl körzetében találhatók és ez bizonytalanná tehette a világ olajellátását.” Az idősebbek még jól emlékezhetnek az 1973 őszén kitört arab-izraeli háborúra és az Izrael támogatójának nyilvánított nyugati országok ellen hirdetett arab olajembargóra. Az olajhiány a benzin- és gázolajárak emelkedését vonta magával. Emiatt megkezdődött az üzemanyag felvásárlása, ami tovább növelte a hiányt, ezzel az árak még magasabbra szöktek, a pánik tovább fokozódott, és így tovább. Az öngerjesztő folyamat ahhoz vezetett, hogy 1973 őszén a nyersolaj ára a hordónkénti 9 dollárról 36 dollárra emelkedett (1996-os áron számolva). Ez az ár évekig tartható volt, sőt, 1979-ben, a két nagy olajtermelő, Irak és Irán háborúja során újabb olajárrobbanás sújtotta a világgazdaságot, a nyersolaj ára hosszabb időre hordónként 50 dollár fölé kúszott.

A napjainkban kibontakozó olajválság, bár külsőségeiben hasonló, de alapvetően más jellegű, mint az 1973 őszén és 1979-ben kirobbant olajválságok. Mindez annak a jele, hogy a világ olajbányászata lehetőségei határához közeledik.”[47] Ez pedig az olaj világpiaci árának folyamatos emelkedését jelenti. Mi is ezzel a probléma? Az, hogy „az emberek nem értik, miről van szó. Ha tudnák, mi a valódi helyzet, akkor nem tiltakozásra, úttorlaszok építésére, hanem a hosszú távú megoldások keresésére fordítanák az energiáikat. Ugyanis az olajárak addig fognak emelkedni, amíg az olaj iránti kereslet le nem esik a kínálat szintjére.”

Az olajháborúk

Már az első és a második világháború is erőforrásokért robbant ki, de ezek közül is az egyik legfontosabb az olaj megszerzése volt. Baku olajkészleteinek birtoklása alapvetően befolyásolta a német-orosz harcok kimenetelét. Az 1973-as válság mögött lévő Egyiptomi és Izraeli háború, a palesztin helyzet, illetve az Iraki és az Iráni fegyveres konfliktus hátterében is az olaj állt, de az első leplezetlen háború Kuvait iraki megszállása után következett. Az amerikai hadsereg féltve az USA érdekeltségeit, azonnal beavatkozott a harcokba. Az Öböl-háborút Szaddám Husszein rezsimjének megdöntése követte, mely azonban nemcsak ezt a célt szolgálta. Valójában megnyitotta az utat az amerikai olajvállalatok számára az eddig alig feltérképezett lelőhelyek felkutatására, emellett pedig példát is statuált a Perzsa-öböl országai számára, hogy a világ legerősebb hadseregével rendelkező országnak nem kell feltétlenül függenie az olaj-országokat vezető politikai rezsimektől. De nemcsak az arab országok között folyik állandó háborúskodás a fekete arany miatt.

A szudáni konfliktus is ezen erőforrás miatt tört ki, minek következtében az ország két részre szakadt.[48] Az új lelőhelyek iránti igény specifikus politikára készteti a világhatalomra törő Kínát is, mely ország „be nem avatkozva a helyi konfliktusokba”, azaz az emberi jogokat lábbal tiporva és szemet hunyva a háborús bűntettek miatt biztosítja országa számára az exportot.[49]^,[50],[51]

Kína ugyanakkor álszenteskedéssel vádolja az emberi jogokat tiszteletben tartó Egyesült Államokat és Európát, hisz ezen „demokratikus” államok sem különböznek a kínaiaktól, mivel sokszor ők is kötnek katonai és gazdasági szövetségeket olyan országokkal, akik szintén lábbal tapossák az emberi jogokat (Pakisztán, Törökország, Egyiptom vagy Szaúd-Arábia).”[52]

Arról nem is beszélve, hogy egyes európai vagy amerikai olajtársaságok is szemet hunynak az olajból származó haszon egyenlőtlen helybéli elosztása felett, ha érdekeik úgy kívánják. Nigériában így nem ritkák az akár fegyveres harcokba is torkolló konfliktusok,[53] hisz a nigériaiak zöme napi alig egy dollárból él.

Valójában az olaj hidegháború mögött az áll, hogy a kb. 2030-ig egyre vészesebben fogyó készletekért, azaz a maradékért már most megkezdődött a harc, hisz Ázsia egyes térségei, leginkább Kína és India, avagy Afrika még csak most kezdi el igazából a fekete aranya fogyasztását, és arra amerikai típusú társadalmat kívánnak létrehozni. A feltörekvő országok állampolgárai érthető módon a nyugati minta alapján mind autót akarnak. Ha azt vesszük figyelembe, hogy Kína minden harmadik lakójának van már jogosítványa, magunk is megérthetjük, mekkora problémával állunk szemben. És megérthetjük azt is, mit jelent ez a bolygó felmelegedése szempontjából, az olaj okozta állandó környezetszennyezésről már nem is beszélve.

Kuvait visszafoglalása és Irak megleckéztetése azonban csak egy-egy csata megnyerését jelenti az Egyesült Államoknak. Az amerikai külpolitika, ami az arab országok demokratizálását tűzte ki célul, mára teljes kudarcot vallott. Kudarcot vallani látszik az az elképzelés is, miszerint az USA továbbra is olajat kap cserébe azért, hogy akár fegyverrel is, de megőrzi Szaúd-Arábia függetlenségét vagy belső rendjét, ha szükséges.[54] Szaúd-Arábiában azonban inkább csak a vezető réteg az, amely meggazdagodott az olajból, míg a társadalom alsóbb rétegei egyre romlóbb életkörülmények között élnek. Nem véletlen tehát, hogy a fundamentalisták közül nagyon sokan szaúdiak, vagyis ha a terrorista mozgalmak megerősödnek a Közel-Keleten, az USA nem számíthat másra, mint egyre több és állandósuló, költségesnél költségesebb háborúra, hisz nyilvánvaló, hogy a szegénység a szaúdi embereket is korrupt államrendszerük megdöntésére sarkallhatja, ahogy ez történt 2011-ben Líbiában is.

Természetesen az USA közel-keleti szerepvállalása alapjaiban lenne megváltoztatható, ha az amerikai állampolgár lemondana eddigi kényelmes életviteléről, így például arról, hogy naponta olajjal töltse fel a kocsiját. Munkába menet azonban 100-150 km-t kell autóznia minden nap oda-vissza, így aligha reménykedhetünk benne, hogy hamar átvált pl. hibrid vagy elektromos autókra. De ne csak az állampolgárt vádoljuk! Ő ugyanis könnyedén válthatna zöld járműre, ha ehhez az összes feltétel adott lenne (pl. megfelelő vételár, hétköznapi technológia). Az olajipari vállalatok, mint amilyen a Hibernia Exxon is, viszont ebben nem érdekelt. Számára csak az olaj további kitermelése a fontos, hisz extraprofitja szem előtt tartása az egyetlen célja. Emiatt éri őket az a vád, hogy alig költenek valamit az alternatív technológiák kutatására, még ha egy-egy texasi olajmágnás, például T. Boone Pickens másképp is gondolja.[55] Így pedig aligha lesznek pár éven belül elterjeszthetők az elektromos járművek…

Mondhatjuk, hogy a pénz uralja a világot, hisz a tőzsdéken és a bankokban dől el minden, de ez valójában nem így van. Az egyelőre még működőképes olajlobbi az, ami irányít még 30-40 évig. Ha azonban elfogy egyszer az olaj, az uralmuknak is vége lesz.

A nagy energiablöff

Az OzoneNetworkon futó műsor, a Nagy Energiablöff jól mutatja, mennyire nehéz is lebontani az olajra épülő gazdasági szerkezetet, és így megtörni az olajlobbi hatalmát. Ez Kalifornia időközben leköszönő kormányzójának, Arnold Schwarzeneggernek sem sikerült. AB 32 keresztelt gazdaságpolitikai projektje szerint 2020-ig 30%-kal kívánta volna csökkentetni a – világ nyolcadik legnagyobb gazdaságának – a CO₂ kibocsátását, majd ezt 2050-ig további 80%-kal ahhoz, hogy elérhető legyen az ideálisnak tekinthető, XX. század elejének megfelelő szint. A projekt csak igen nagy nehézségek árán lett volna megvalósítható, hisz például a 60%-ban szénre épülő áramtermelést néhány év alatt zöldenergia forrásokra (pl. napelemekre vagy szélerőművekre) átállítani szinte lehetetlennek tűnt, arról nem is beszélve, hogy óvatos becslések szerint is legalább 50 milliárd dollárba került volna csak a lakóházak energia-hatékony felújítása. Emellett az átállás sok munkahelyet szüntetett volna meg, hisz a zöldváltáshoz való jogi szabályozás a működő tőkét menekülésre késztette volna. Ez pedig szükségszerűen szegénységet hozott volna a jóléthez szokott kaliforniai állampolgár számára. A projekt így eleve kudarcra volt ítélve, egy eredménnyel azonban mégis járt. Nyilvánvalóvá vált, hogy drasztikus eszközökkel nem lehet változásokat elérni, ugyanakkor mégis irányt mutatott azzal, hogy a világ kormányainak nem elég csak a jövőben foglalkoznia a klímaválság problematikájával.[56]

Az EU ehhez képest – csökkentendő a kibocsátással együtt járó környezet szennyezését –, lépésről-lépésre halad. Így kerül kialakításra például az autókkal kapcsolatos jogi szabályozás,[57]^,[58]de kötelező jelleggel így fognak épülni az energiahatékony passzívházak is a jövőbeni Közösségben.[59]

A földgáz és a szén

A földgáz szerepe a világgazdaságban ugyan szerényebbnek tűnik, mint a széné vagy a kőolajé, de a fekete arany fogyásával egyre jobban előtérbe kerül. Cseppfolyósítás után ugyanis könnyen exportálható, így olyan erőforrás, mely a világon bárhol felhasználható.

Elég csak beleolvasni a lábjegyzetben hivatkozott két cikkbe, és látható, hogy a ”gáztermék” is ugyanarra a kaptafára készül, mint az olaj. Csak itt a gazdasági partnerként megjelenő nagyhatalom nem (feltétlenül) az USA, hanem (természetszerűleg) Kína.[60]^,[61]

Nem véletlen, hogy utóbbi ország a széntermelésben is az élen jár amellett, hogy egyre nagyobb mennyiségben vásárol két édestestvért: olajat és földgázt. Egyelőre a kitermelés egyensúlyban van a felhasználással, de ez, Kína nagyhatalmi státusának erősödésével, megváltozni látszik az elkövetkezendő 15 éven belül. Mindez azt is jelenti, hogy a világ a 450 milliomodrész CO₂-koncentrációt nem lesz képes tartani, vagyis a bolygó továbbra is melegedni fog.[62]

Ez pedig azt jelenti, hogy úgy fogunk megfőni, mint a tanmesében a hidegvizes lábosba tett és lassan forralt béka. Észrevétlenül.

Vagy mégsem?

Hétköznapi műanyag eszközeink

Az olajforradalom magával hozta az addig fémből, üvegből, kerámiából vagy fából készült eszközeink lecserélését (olcsó?) műanyagra. Ezzel jelentősen megnőtt hulladékképzésünk, szeméthegyeink jelentős része ugyanis nem áll másból, csak nehezen, évszázadok alatt is alig lebomló műanyagokból. Hogy ez mekkora probléma, azt jól mutatja az Európai Bizottság azon terve, miszerint be fogja tiltani a műanyag zacskók forgalmazását az EU-ban. Mivel a probléma igen jelentős, illetve, mert rámutat az EU szabályozással kapcsolatos terveire, intézkedésire, a teljes cikket irányadónak tartjuk közölni a HUMUSZ oldaláról.

„Az Európai Bizottság a műanyag zacskók betiltását fontolgatja”

„Az Európai Bizottság konzultációt indít az érintettek bevonásával a nejlonzacskó-használat csökkentésével kapcsolatosan. A Bizottság minden lehetőséget meg fog vizsgálni, még az egész Európára kiterjedő tiltást is, mondta Janez Potočnik környezetvédelmi biztos.

A tagállamok különböző módszerekkel próbálnak küzdeni a nejlonzacskó növekvő használata és az általuk okozott szennyezés ellen. Írország és Dánia "zacskó adót" alkalmaz, míg Belgiumban és Franciaországban a kereskedőknek kell illetéket fizetni, amiből finanszírozzák a zacskók visszagyűjtésének és újrahasznosításának költségeit.

Az online kérdőívben a résztvevőket arról kérdezik, hogy ezek a nemzeti szinten bevezetett gazdasági szabályozó eszközök hatásosak-e, és szerintük szükség van-e uniós szintű alkalmazásukra. Olyan eszközöket is vizsgálnak, mint a tiltás, és a hulladék-megelőzési célszámok kitűzése. A már létező tagállami szabályozások nem különböztetik meg egyértelműen a biológiailag lebomló és a komposztálható zacskókat. Azok a bevásárlószatyrok, amik biológiailag lebomlóként vannak feltüntetve, általában csak ipari komposztáló berendezésben bonthatóak, természetes körülmények között nem, ezért ezeket is külön szükséges gyűjteni és kezelni.

A biológiailag lebomlónak minősített zacskók így félrevezethetik a fogyasztókat - mondta a Bizottság. A csomagolóanyag-hulladékokról szóló irányelv felülvizsgálatát követően csak azokat a zacskókat lehet majd biológiailag lebomlónak minősíteni, amik természetes körülmények között is lebomlanak. A nejlon zacskók kérdése folyamatosan napirenden van, mióta Olaszország az év elején elfogadta a biológiailag nem lebomló zacskók tilalmáról szóló jogszabályt. A műanyagipar panaszt nyújtott be a szabályzás ellen, mondván, a biológiailag lebomló zacskók egyáltalán nem jobbak, mert ugyanúgy szükséges külön gyűjteni és kezelni őket, mint a normál zacskókat.

A gyártók azt állítják, hogy a tilalom sérti a csomagolóanyag-hulladékokról szóló irányelvet, ami kimondja, hogy a tagállamok nem tilthatják be azokat a csomagolóanyagokat, amik megfelelnek a jogszabályokban előírt, az újrahasznosításra és újrahasználatra vonatkozó követelményeknek. A 2010-ben Franciaországban bevezetni tervezett tiltás azért maradt el, mert a Bizottság a tiltást a jogszabállyal ellentétesnek nyilvánította.

Ausztria a környezetvédelmi miniszterek márciusban rendezett találkozóján kérte a Bizottságtól a helyzet tisztázását. Az EU környezetvédelmi felelőse bejelentette, hogy az EU az év végéig egy hatástanulmányt készít, és az eredmények alapján akciótervet javasol. Ez majd a tiltások jogi helyzetét is tisztázza. A konzultáció várhatóan 2011. augusztus 9-ig tart.

További információ az Európai Bizottság sajtóközleményében [63] és a konzultáció oldalán,[64] angol nyelven olvasható.”

Mit tehet a megfelelő jogi szabályozás bekövetkeztéig az egyszerű fogyasztó? Saját – a környezetben szabadon lebomló – szatyorral vásárol mindenhol. Azaz egyszerűen nem fogyaszt nap min nap nylon szatyrot, zacskót, és ezzel milliónyi műanyag eszköztől menti meg a környezetünket, a „sok kicsi sokra megy” elve ugyanis ebben az üzletágban halmozottan érvényesül.

A példát azért is emeltük ki, mert egyszerűen szemlélteti, hogy a tudatos vásárlás szempontjait szem előtt tartva visszatérhetünk a műanyagok előtti korszakra, amikor még minden eszközünk csak fémből, kerámiából, fából vagy üvegből készülhetett, és így nem is szennyeztük felesleges eszközökkel a környezetünket.

A régi csomagolási technikák (ahogy ez a japán video is mutatja), ma is könnyűszerrel alkalmazhatóak, ráadásul sokak számára rendkívül mulatságos.[65] Amennyiben nem tudjuk ellesni a japán hajtogatók ötletességét, beérhetjük azzal is, ha vásárolunk egy ténylegesen is lebomló biológiai szatyrot (vagy táskát is) és azt használjuk.

Akár külön iparág is épülhet hétköznapi eszközeink műanyag részeinek kiváltására. Elég csak – a fenntartható fejlődés fogalmi meghatározásáról szóló részben közölt – Peesapati Narayana indiai mérnökre, vállalkozóra gondolni, aki műanyag helyett ehető kanalat készített. Az időközben saját maga és környezete számára munkahelyet és anyagi jólétet teremtő vállalkozó a japán piacra is betörni készül ehető evőpálcikáival.

Bambuszból nemcsak notebook építhető, mint ahogy szintén írtunk róla a fenntartható fejlődés fogalmi részében, hanem telefon is.

Fából vagy papírból más eszköz is készíthető, például pendrive. Ismert olyan vállalkozás, amely akár testre is szabja a terméket reklámcélból, vagy egyszerűen ékszert készít belőle.

Se szeri, se száma azoknak az ötleteknek, melyek révén könnyen lebomló anyag kerülhet a környezetbe. Főleg ha környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartva pénz is megtakarítható a tömeggyártás révén.

„Már a Magyar Szabadalmi Hivatal is bejegyezte azt az új találmányt, amellyel Horváth Róbert feltaláló szeretne betörni a temetkezési piacra. Az újrafeldolgozott papír felhasználásával készülő bársonykoporsó az EU környezetvédelmi előírásainak is megfelel és sem minőségében, sem külsejében nem tér el hagyományos társától.” – írja az Index.

Első olvasatra talán meghökkentőnek vagy fekete humornak tarthatjuk az ötletet, de ha figyelembe vesszük, hogy a koporsó ára csak egyötöde a fából készültnek, beláthatjuk, hogy a válság miatt kelendő a portéka hazánkban is. Ahogy ők fogalmaznak, manapság „már meghalni is drága”, olvasható a parameter.sk oldalán. Ezt konstatálva egy ötletes gyártó így írt az új üzletágról 2007-ben: „Tavaly mintegy 4500-5000 papírkoporsót adtunk el cseh ügyfeleknek. Az eddigi megrendelések, jelzések alapján azzal számolunk, hogy az idén megduplázódik a kereslet irántuk" – állítja Josef Menousek, a nevét viselő prágai műhely tulajdonosa.” A gyártó a hazai megrendelések mellett külföldre is szállít. Ahogy nyilatkozta: „A jó papírkoporsóért ott annyit kapok, mint Csehországban egy jó tölgyfakoporsóért. Ismereteim szerint a nyugatiak nem az olcsóságukért veszik koporsóimat, hanem környezetvédelmi okokból"[66]

 

Az atomenergia

Már a jelen nemzedéke is atomerőműveket örökölt szüleitől, nagyszüleitől, így azzal kell együtt élnünk, hogy ezen energiaforrások fenntartása, esetleg fejlesztése továbbra is stratégiai tényező lesz, vagy lehet az energia előállításában a Földön.

A kialakult alaphelyzet régóta szakmai és politikai viták kereszttüzében állt és áll a mai napig is, hisz számos kritikus ellenzi az ilyen létesítmények fenntartását, újak építését. Az ellenzők tábora jelentősen megnőtt a csernobili katasztrófa és a Three Mile Island-i, valamint a nemrég bekövetkezett Fukusimai baleset után, ugyanakkor az erőművek további működtetése mellett érvelők azt hangoztatják, hogy eredményesebb így energiát előállítani, mint bármely más energiahordozó által.

A támogatók véleménye ezzel ellentétben arra az álláspontra helyezkedik, hogy az atomerőmű szinte egyáltalán nem termel káros-anyagot, szemben a hagyományos széntüzelésű erőművekkel, így az új technológiák elterjedéséig érdemes az atommaghasadásból származó energiát hasznosítani.

A fukusimai katasztrófa után mindenhol a világon felerősödtek azon vélemények, miszerint az atomenergia termelés nem lehet biztonságos, így Németország 2022-ig bezárni tervezi összes erőművét.[67] Hasonlóan járt el Svájc is.[68]

Az EU és az egyes nemzetek jelenlegi kormányzati stratégiája

Az EU-ban a kelet európai országok csatlakozási feltétele volt, hogy egyes országoknak az elavult erőműveiket be kell zárniuk, így pl. Bulgáriában, Szlovákiában és Litvániában, mára azonban jelentősen átértékelődött a tagállamok ezzel kapcsolatos magatartása.

Atomerőművek Európában (2007) Forrás: origo.hu

Mivel a világ energiaéhsége folyamatosan nő, számolni kell azzal a ténnyel, hogy újabb erőművek fognak épülni szerte a világban, így az EU-ban is annak ellenére, hogy a német kormány pl. bezárja az atomerőműveit. Ez a megváltozott felfogás jellemző Közép-Kelet-Európa országaira is, hisz közvetlen szomszédságunkban, ha az ehhez szükséges tőkét pl. a román kormány befektetők által elő tudja teremteni, a válság ellenére fejleszteni fogja a jelentős múlttal rendelkező cernavodai erőművét. A 2009-es orosz-ukrán földgázvita miatt a szlovák kormány is a mellett érvelt, hogy régi erőműveiket újra beindítják, még ha időlegesen is. Emellett új blokkok megépítését is tervezik (Mochovce 3-4.), mint ahogy Bulgária is a Belene 1-2 projekt, Csehország pedig a temelíni erőmű 2 új blokkjának fejlesztése mellett érvelt.

Hazánkban is ugyanez a cél motiválja a kormányt a paksi erőmű fenntartása és bővítése tárgyában,[69] míg a balti országok Lengyelországgal együttműködve helyeznék üzembe egy Visaginas névre keresztelt új erőművüket Litvániában.[70]

Más európai országok, pl. szomszédunk, Ausztria nem épített sohasem erőművet, és nincs is (Placeholder1) szándékában. Ugyanez mondható el Dániáról, de például Németországban vagy Angliában már igen sokkal találkozhatunk, míg Franciaországban az összáram-termelés 85%-át adják a nukleáris erőművek.

Franciaország mellett a világon vezető szerepet tölt be az atomenergia hasznosításában még az USA és Japán is, 57%-át adják a világ nukleáris energiájának.

Az 1980-es évek óta lassult az erőművek építése a világon, de a 21. század első harmadáig még biztosan emelkedik a számuk, egyes elemzések szerint legalább 30%-kal.

A pro- és kontra érvek ellenére feltehetőleg az atomenergia még sokáig jelen lesz életünkben. Ennek hátterében leginkább az áll, hogy igen alacsonyak az erőművek működtetési költségei, bár felépítésük igen költséges, és néha igen hosszú folyamat.

A költséghatékonyság pedig komoly érv lehet a politikusok kezében, hisz ezen energiaforrás továbbra is igen olcsó lehet, míg a fosszilis tüzelőanyagok ára évről évre csak emelkedik.

 

A táblázatban jól látható az atomenergia támogatóinak és ellenzőinek megoszlása a világon.[71]

Forrás: MTI

Az ITER

Nem véletlen, hogy francia helyszín megválasztásával indult el az a nemzetközi együttműködés egy új típusú erőmű építése céljából, melyben Franciaország, Japán és az Amerika viszi a vezető szerepet. A kísérlet az ITER nevet kapta, hisz jelentése szerint az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor) egy Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor. A projekt tulajdonképpen a Napban végbemenő folyamatokat másolja, hisz az egyik tudós, Gary Johnson szerint „Isten is így működteti az Univerzumot”, ezért a projektben résztvevők szerint egy mini napot érdemes építeni, és nem a napfény energiáját kell (elsődlegesen) hasznosítani. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a projekt 17 milliárd dollárból gazdálkodik, megérthetjük, hogy a kísérletet és a hozzá fűzött sikert nagyon komolyan gondolják az alkotók.

Jelenleg a tudósok az égő plazma fizikáját tanulmányozzák. Az atommaghasadással szemben az erőműben az atommagok ugyanis összeolvadnak, és így termelnek fúziós energiát.

2050-ig az EU nagy áttörést vár a projekttől, mivel egyszer és mindenkorra megoldódhatna ezzel az új technológiával Európa zilált energiaellátása. Ez az időtartam önmagában is akadályt jelent azonban, hisz 2050-ig az előrejelzések szerint a Föld már komoly problémákkal kell, hogy szembenézzen. Ennek ellenére, ha sikerül a projekt, nagy előrelépést jelentene, mivel az erőmű nem termelne sugárzó hulladékot, költséghatékonysága és tengervíz felhasználása miatt korlátlan lenne hozzá az „üzemanyag”.[72]

Az atomhulladék

Az atomenergia hasznosításának ellenzői a fentebb hivatkozott balesetek mellett a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok kezelése miatt protestálnak. Szerintük is végleges megoldást nyújtó atomhulladék temető nem létezik, így a kezelésből eredő problémával a jövő és az azután következő nemzedékeknek is foglalkozniuk kell.

A 2008-ban bekövetkezett világválság és az állandó energiaéhség azonban képes megváltoztatni az emberek véleményét, így Finnország, bármilyen kis ország is, a közvéleményben többségbe kerülők álláspontja szerint elkezdheti építeni hatodik erőművét 2009-ben.[73]

 

Az alternatív energiák

Ha az olajkitermelésben élenjáró vállalatok, mint ahogy az előző alfejezetben volt erről szó, jóval több pénzt fordítanának a zöldenergiák kutatására, akár lassabb ütemben is az ideálishoz képest, de véglegesen meg lehetne szüntetni a szénhidrogének felhasználását és ezzel a Föld további felmelegedését. Vagyis a nemkívánatos folyamat visszafordítható lenne. Paradoxon azonban, hogy ma is a Nap kőolajjá, szénné és fölgázzá vált energiáját termeljük és hasznosítjuk, noha egyszerűbb lett volna már századokkal ezelőtt is a napsugár energiáját előnyben részesíteni és arra építeni egész civilizációnkat. Sajnos nem ez történt. (Kérdés persze, hogy az ipari forradalom időszakában ez lehetséges lett volna-e!)

Mindehhez járul az is, hogy egyre több energiát akarunk fogyasztani, ami már ma is csak nehezen fedezhető. A világban tehát egyre jobban fokozódik a villamosenergia termelése, 2030-ig akár meg is duplázódhat. A növekedés iránti igény kétségtelenül a fejlődő országokban keletkezik, így ez könnyen felboríthatja az egyébként is csak látszólagos és viszonylagos egyensúlyt, azaz azt, hogy ma még világszerte tudunk annyi áramot termelni, amennyit el akarunk fogyasztani.

Mivel az áramtermelés még a fosszilis energiákon nyugszik, nyilvánvaló, hogy fejleszteni kell a zöld energiatermelést, ha ezt az egyensúlyt fenn akarjuk tartani úgy, hogy közben csökkenthessük a karbon kibocsátást, és ezzel visszafordíthassuk a Föld felmelegedését.

A napenergia

A Földet 1 óra alatt éri annyi napsugárzás, ami az egész bolygót képes lenne egy évig elegendő energiával ellátni. Ez az axióma önmagában érzékelteti az előző paradoxonból következő újat, hogy akkor miért nem ezt az egyébként bőven rendelkezésre álló erőforrást hasznosítjuk? Nagyon egyszerű a válasz. Az emberi butaság miatt dollár billiárdokban meggazdagodott olajoligarchia nem érdekelt a kiaknázásban. Még akkor sem érdekelt ebben, ha nemcsak veszélyezteti, hanem akár el is pusztíthatja ezzel az emberiséget.

Az ember annak ellenére nem hasznosítja kellően a napenergiát, hogy az széleskörűen felhasználható. Napelemmel például zöld áramot termelhetünk, míg napkollektorral vizet melegíthetünk, de kísérletezhetünk ezen energia légi- vagy vízi közlekedésben való felhasználásában is.

A kísérletezgetések kora?

Manapság a kísérletezgetések korát éljük, melyek révén egyes alkotók a fenntarthatóságra kívánják a világ figyelmét felhívni.

„A száz százalékban napenergiával működő hajó ötlete hat évvel ezelőtt egy svájci vállalkozó fejében született meg. Raphael Domjannak az volt a célja, hogy bebizonyítsa a nagyvilágnak, hogy a már rendelkezésre álló, fenntartható technológiákkal, megújuló energiaforrásokkal képes az ember megoldani a környezetszennyezés problémáját, lehetséges egy tisztább bolygóért küzdeni.”

A napelemes katamaránt egy svájci csapat, a PlanetSolar készítette a németországi Kiel kikötővárosának egyik hajógyárában. Az építés összesen 14 hónapig tartott, a költségek elérték a 12,5 millió eurót (3,5 milliárd forintot). A hajó mintegy 31 méter hosszú, szélessége 15 méter. Azért ilyen hatalmas, hogy kellően nagy felületen érhesse a fény. A napelemek 13 tonnát nyomnak, ez a hajó 60 tonnás összsúlyának kis híján negyede.

Az 530 m²-es fedélzeten 825 napmodul van, rajta 38 ezer fotovoltaikus cellával. Ezek egy része mozdítható, így a viharok előtt biztonságba lehet majd helyezni a panelek közül néhányat. A felhősebb napokra is készültek a fejlesztők, így a naposabb napokon az energia egy részét lítium elemekben tárolják, így akár 15 napra való energiát is el tudnak raktározni. A hajó a Türanor nevet kapta, Tolkien Gyűrűk ura című regénye alapján; tündenyelven azt jelenti: A nap ereje.

Az út fő célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható technológiákra.

"Optimisták vagyunk és szeretnénk az optimizmusunkat másoknak is tovább adni" - közölte Raphael Domjan az induláskor. „Mindenki tudja, aki ezen a bolygón él, hogy változtatnunk kell, de sokan úgy hiszik, erre nem képesek. Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy az életmódunk fenntartható lehet, ha kihasználjuk a rendelkezésre álló technológiát." Mint mondta, nem forradalmasítani kívánják a hajózást, hiszen ezt a technológiát nem lehet bármilyen tengeri járműre alkalmazni, így például a legnagyobb szennyezők, a teherhajók üzemeltetésére sem. Különleges hajójukkal mégis arra szeretnék motiválni a mérnököket és a tudósokat, hogy terveik készítésekor vegyék figyelembe a megújuló energiaforrásokat.”[74]

2010-ben „Svájcban teszteltek egy szintén Föld körüli útra készülő, napelemes repülőgépet is. A Solar Impulse a talajszinttől számítva 150-300 méteres magasságban, óránkénti 50 kilométeres sebességgel tette meg a Zürichig tartó utat. A napelemes repülő 45 percig tartózkodott a nemzetközi repülőtér kifutóján, mielőtt visszaindult volna a 270 kilométeres távolságra lévő payernei katonai bázisra. A gép megálmodója, Bertrand Piccard tesztrepülésével azt kívánta bemutatni, hogy a kizárólag napenergiát használó különleges légi jármű a nemzetközi légikikötők forgalmához igazodva, a menetrendszerinti járatok zavarása nélkül is képes közlekedni. A férfi azt tervezi, hogy a Solar Impulse-szal 2013-ban, de legkésőbb 2014-ben megkerüli a világot.”[75]

A napelem

„A napelem egy fotovillamos eszköz, melynek segítségével át lehet alakítani a napfényt árammá. Ez a folyamat a félvezető alapanyagban zajlik le. A fény miután elnyelődik, mozgásképes töltött részecskéket hoz létre, ezeket pedig a környezet rendezett mozgásra készteti. A megtermelt áram azonnal felhasználható, de akár tárolni is tudjuk.”[76]

Hüber Zoltán, 2010-ben Szegeden végzett biológus érdeklődési köre a megújuló biológiai energia és a környezetvédelmi mikrobiológia mellett az alternatív energiaforrások tanulmányozására is kiterjed. Mint az alapítvány energetikai kutatással foglalkozó önkéntese, összegzésképp így ír a napelemek generációiról:

„Elsőként Bell fedezte fel 1954-ben a szilícium napfényátalakító tulajdonságát. Az első generációs napelemek így szilíciumból készültek, ma is ez a legelterjedtebb anyag. A második generációs napelemek a vékonyrétegű napelemek. Amorf szilíciumból vagy valamilyen más anyagból (pl. kadmium-tellurid) készülnek. Mivel csak néhány mikrométer vastagságúak és hajlékonyak, bármilyen felületen alkalmazhatóak. A harmadik generációs napelemek változó anyag-összetételűek (pl. különböző festékek, műanyagok).”[77]

Se szeri, se száma azon alkalmazásoknak, mellyel a napelem felhasználható.

Akár a kerti lámpa is üzemeltethető vele, de alkalmas más eszközök, például parkírozó óra energiával való ellátására is.

A napelem mellett lehetőség nyílik a kollektorok használatára is.

„A Malnutrition Matters és a Solar Flex Inc. által kifejlesztett napkollektoros gyümölcs- és zöldségaszaló költséghatékony eszköz gyümölcsök és zöldségek tartósítására, hogy azokat ne csak az érési szezonban, hanem egész évben – tartósítószerek használata nélkül – fogyaszthassuk. Üzemeltetése nem kerül pénzbe, hiszen a működtetéséhez szükséges energiát a Nap biztosítja. Nemcsak gyümölcsök, hanem más termékek (pl. halak és gyógynövények) szárítására is használható.

A horizontálisan elhelyezett kollektor felszín a Nap felé fordítható, követve annak járását. A praktikus eszközzel egyszerre akár 20 kg nyers termény is szárítható.”⁵⁸

Napenergiával működő eszközök alkalmazásának előnyei és hátrányai:

• előnyök:
  • teljes mértékben megújuló
  • zajmentes
  • használata nem jár károsanyag-kibocsátással
  • kevés karbantartást igényelnek, nincs mozgó alkatrész, ami elromolhat
  • üzemeltetése egyszerű, és már nem jár nagyobb kiadásokkal

• hátrányok:
  • magas vásárlási ár
  • legalább 8-10 év megtérülési idő
  • kedvezőtlen időjárás esetén, illetve éjjel nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségben[78]

Jelenleg a napelemek korszerűsítésén, fejlesztésén dolgoznak a tudósok világszerte, hisz a magas vásárlási ár és a legalább 8-10 év megtérülési idő sok ember számára jelent akadályt a zöld technológia alkalmazásában.[79]

Ebben segíthet a növények fotoszintézisének tanulmányozása. „Elsőként a MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatóinak sikerült fotoszintetikus napelemet előállítaniuk 2004-ben. Az első organikus napelem a spenót kloroplasztiszából kivont PS I fehérje komplexet használta reakciócentrumként. A tesztek alatt a beérkező fényenergia 12%-át hasznosította (a jelenlegi legjobb szilikon elemek hatásfoka 24%), de remélik, hogy több réteg alkalmazása esetén elérhetik a 20%-os hatásfokot is.”[80]

A félvezető polimerek felfedezéséért 2000-ben Kémiai Nobel díjat kapott Alan Heeger, a Santa Barbarai Állami Egyetem tudósa is azon fáradozik, hogy jobb hatásfokú napelemeket állítson elő. Ráadásul olcsón. Ezért a szilikon helyett – a fotoszintézis másolására alkalmas – organikus polimer (műanyag) napelemekkel kísérletezik. Az emberi hajszálnál vékonyabb polimer ugyan futószalagon könnyedén gyártható, és így tömegtermelésre alkalmas lehet, mégis felvet két problémát az előállítása. A forradalmian új napelem csak kb. négy évig működik, másrészt relatíve alacsony a hatásfoka. Ennek ellenére a kutatások igen biztatóak, hisz kisebb eszközök, pl. mobiltelefonok már most is könnyedén tölthetők vele. Igazi alkalmazásuk azonban még várat magára.

Míg a tudósok kísérleteznek, hazánkban marad a hagyományos, szilícium alapú napelemek felhasználása. Ezek, ha igényünkhöz képest nem is tudják esetleg teljes mértékben energiával ellátni a lakóhelyünket, arra mégis képesek, hogy a hálózatba áramot tápláljanak, így egy egyszerű mérővel akár ki is tudjuk számolni, mennyi lehet havonta a megtakarításunk. Érdekes kérdés lesz a hálózatba táplálás problémaköre Németországban, ha figyelembe vesszük azt az elképzelést, miszerint 2020-ig az áramtermelés 47%-át a németek zöld energiából akarják előállítani. Mennyi lesz akkor ott az áram ára? Magyarország sajnos igen le van maradva az EU éllovasához képest, mely problémát tovább fokoz az is, hogy a kormány tényleges támogatást a napenergia széleskörű elterjesztésére alig ad.[81]

Pedig pozitív példa akadt már eddig is. Az óbudai Faluház projektje remek példa arra, hogy akár nagyobb lakóháztömbök is képesek átállni a zöldenergiára, ha az ott élő közösség összefog.[82]

A házi erőmű

Egyes szakemberek szerint a ház tetejére épített „házi erőmű” – néhány szimpla napelemhez képest – már megtermelheti azt az árammennyiséget, amire egy átlagfogyasztónak szüksége lehet. Ideális esetben így nem a felhasználó fizet az áramért, hanem pont fordítva, az áramszolgáltató a felhasználónak, hisz az „átlagos éves lakossági fogyasztás 2500 kWh körüli, melyet 15-20 négyzetméter felületű napelemtábla már fedezni tud.” (Ha fel lehet persze egy ekkora felületet vinni a tetőre.)

„Az ELMŰ-ÉMÁSZ statisztikái alapján 250 fölötti a területükön a háztartási kiserőművek száma, becslésük alapján, országos szinten 500-600 darab közé tehető az ilyen jellegű napenergia-hasznosítás, de folyamatosan nő az igények száma. A beépített összteljesítmény már bőven 1 MW felett jár.”[83] Ha a tömeges alkalmazás mellett csökken a napelemek ára Magyarországon, illetve megfelelő pályázati rendszer, vagy banki finanszírozás is kialakításra kerül az elkövetkezendő néhány évben, a házi erőművek száma akár ugrásszerűen is megnövekedhet hazánkban.

A napkollektor

Sokan összetévesztik a napelemet a napkollektorral. Míg a (napenergiával feltölthető) elemmel értelemszerűen áramot lehet táplálni a működtetni kívánt eszközbe vagy rendszerbe, a napkollektorral csak fűteni tudunk. Utóbbi tehát leginkább fűtésre vagy vízmelegítésre használható, esetleg hűtésre. Mint látható, Santorini szigetén remekül alkalmazható ez az általános technológia.

A naperőmű torony

A város fejezetben már bemutatásra került az az arizonai naperőmű, aminek a közepén egy 800 méteresnél is magasabb torony áll majd – ez lesz a világ egyik legmagasabb épülete, kétszer magasabbra tör az Empire State Buildingnél. Ugyan Pakshoz képest kevesebb áramot termel majd, de így is 150 ezer családot képes ellátni árammal az abszolút zöld technológia.

„Az alapelv egyszerű: abból indulnak ki, hogy a meleg levegő felfelé száll. Az erőmű alján egy több száz méteres átmérőjű területen üvegházhatást hoznak létre, így az eleve 40 ^oC-os levegő 80-90 ^oC-ra melegszik. A forró levegőnek egyetlen útja marad kiszabadulni: a tornyon keresztül, amit teleraknak turbinákkal, ezeket hajtja majd meg a levegő.

Ennek a technológiának óriási előnye, hogy nincs szükség sem közvetlen napsütésre, sem óriási melegre, csak az a fontos, hogy az üvegházban melegebb legyen, mint a környezetében, ami a talaj felforrósodása miatt még éjszaka is biztosított, így folyamatos az áramtermelés. Persze a sivatagban napközben várhatóan állandó lesz a napsütés, a területválasztás azonban nemcsak ezért ideális, hanem a telekárak szempontjából is: a naperőműnek pont olyan környezet kell, amit a nagy forróság miatt eddig semmire sem lehetett használni, így a felvásárlás nem ró elviselhetetlen terhet a befektetőkre. A várhatóan 2015-től üzemelő erőmű megépítése 750 millió dollárba kerül és tornya csak 30 méterrel lesz alacsonyabb a legmagasabb épületénél, a dubaji Burj Khalifánál. A dél-kaliforniai áramszolgáltató vállalat mindenesetre bízik a projektben, hiszen harminc éves szerződést írt alá az EnviroMissionnel.

Óriási naperőműveket a világ számtalan pontján akarnak építeni. A kínaiak például, akik Amerika és Németország után a leglelkesebbek az alternatív energiaforrások hasznosításában, tíz év alatt négy fázisban egy 2 gigawatt teljesítményű erőművet terveznek felhúzni. Ez már több áramot termel, mint a paksi atomerőmű, és körülbelül hárommillió háztartást lát el árammal. Az első fázisban egy 30, majd egy 100, utána egy 870, végül egy 1000 megawattos erőmű fog felépülni, ez már várhatóan csak 2019 végén. A projekt konkrét költségét nem hozták nyilvánosságra, az építést végző amerikai First Solar szerint azonban jóval kevesebből kihozzák majd, mintha az Egyesült Államokban dolgoznának, ahol 5-6 milliárd dollárra rúgna egy ilyen erőmű felépítése.

Gigantikus vállalkozást tervez az Európai Unió. Az öreg „kontinens kiszervezné áramellátását a politikailag kevésbé stabil észak-afrikai országokba, ahol 400 milliárd euróból egy óriási naperőművet akarnak építeni. Az összeg elsőre megdöbbentőnek tűnik, pedig valójában nem az: a világ GDP-jének a harmadát előállító EU-ban száz euróból csak hármat kéne egy év alatt az erőműre fordítani ahhoz, hogy az felépülhessen, és olcsó energiával lássa el a kontinenst. Ráadásul nem is egy év, inkább 10-15 év alatt készülne el, az éves GDP alig 0,2-0,3 százalékát felemésztve, így a projekt még kevésbé terhelné meg az ötszázmilliós piacot.

2011 azonban megmutatta, milyen veszélyekkel járhat a politikai instabilitás, illetve az EU-nak, mint ahogy Amerikának is, számolnia kell a terrorizmus veszélyével. Ennek ellenére a tervezés tovább folyik, hisz a számok a szakértők szerint magukért beszélnek: „egy átlagos európai vagy amerikai háztartás energiaigénye egy kilowatt körül van, így a száz gigawattos erőmű körülbelül százmillió polgár fogyasztását fedezné: ez a kontinens lakosságának ötöde.”[84]

Európában kb. három éve indult el az a folyamat, mely által egyre inkább bevonják a zöld energiaforrásokat az áramtermelésbe. Nyilvánvaló az is, hogy ez egyre erősödik, melynek jelentős tényezője Németország zöld gazdaságpolitikája. Az így megtermelt és az afrikai naperőmű telepek által megtermelt energia a kontinens 35 százalékát fedezné, ami a magas építési költségek mellett is körülbelül 750 millió tonna szén-dioxidtól szabadítaná meg a világot, Európának meg körülbelül 70 milliárd eurós éves üzemanyag-megtakarítást jelentenének.

Ez hatalmas előrelépést jelentene nemcsak az európai, hanem a világméretű karbon kibocsátás elleni harcban is, arról nem is beszélve, hogy alapjaiban változtatná meg a városi közlekedést az immár olcsóvá váló elektromos járművek széleskörű elterjesztésével.

Kérdés persze, hogy megépül-e, és ha igen, akkor mikorra a tervezett gigaerőmű. A kérdés tehát további kérdéseket vethet fel, egy azonban biztos. Az afrikai országokkal való együttműködés kialakításában jelentős szerepet játszhat az az elképzelés, miszerint az egyre szárazabb és sivatagossá váló földrészen az áramtermelés egy részét a víz kiaknázására kell fordítani.

A napenergia mindennapi hasznosítása

A napenergia házunkat, lakásunkat, annak háztartási és egyéb eszközeit láthatja el árammal. Érdemes azonban úgy tervezni azok berendezését, hogy minél kevesebb áramot fogyasszunk. Ilyen lehet az, hogy energiatakarékos mosógépet szerezünk be vagy hogy hanyagoljuk olyan eszközök vásárlását, melyek teljesen feleslegesek (pl. elektromos konzervnyitó, kenyérvágó vagy szeletelő). Tehát megfelelő Tippeket alkalmazzunk életünkben, illetve alakítsuk át szokásainkat, viselkedésünket és kövessünk megfelelő mintákat. Amellett, hogy a környezetünket sem terheljük feleslegesen, még jelentős összeget is megspórolhatunk, melyet aztán másra fordíthatunk (pl. nyaralásra) (További Tippek áramdíj kalkulátorral, energiatakarékossági teszttel együtt az ELMŰ http://www.energiapersely.hu/ oldalán olvashatók.)

10 éven belül, csökkentve a CO₂ kibocsátást, sok áramot fogunk felhasználni autóink felöltéséhez is. Mivel a KPMG 2011-es évkönyvében egy minden részletre kiterjedő tanulmány jelent meg az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoporttól az e-autók elterjedésével kapcsolatban, e helyen teljes terjedelemben közöljük azt.

A geotermikus energia

A működési elv

Pár ezer méterrel a föld belsejében olyan több ezer Celsius fokos hőmérséklet uralkodik, mely a kőzetlemezek közé leszivárgó talajvizet felmelegítve hőenergiát biztosíthat az ember számára, ha lefúrva a mélybe, a felszínre hozza azt. Azért csak biztosíthat, mert igen nehéz pontosan meghatározni, hol is fekszik az a réteg, ahova le kell fúrni, a fúrás pedig igen költséges beruházás. Ezért igencsak ismerni kell az ország „víztérképét”, ami által pontosan behatárolhatók azok a területek, ahol érdemes fúrni.

Bár a geotermikus energia elviekben kifogyhatatlan és relatíve olcsón hasznosítható energiaforrás, érdemes más energiaforrásokkal együtt alkalmazni. További előnye, hogy károsanyag-kibocsátása gyakorlatilag elhanyagolható, így abszolút zöldenergia.

Működtetése egyszerű, mint ahogy a mellékelt ábrán is látható. Az energiatermelésre való felhasználása után a kihűlt víz visszasajtolásra kerül a földbe, így a körforgás újraindul.

1 tározó

2 szivattyúház

3 hőcsere tartály

4 turbina terem

5 hőkinyerő kút

6 visszasajtoló kút

7 meleg vizes vezeték fűtésre

8 porózus kőréteg

9 forrás

10 szolid kőréteg

Helyzetkép a világon és Magyarországon

Eddig Izland, az USA és a Fülöp-szigetek jártak élen ezen megújuló energiafajta kiaknázásában, újabban Kelet-Afrikában gyarapodnak az ilyen jellegű beruházások. A magyar gazdaságpolitika is előtérbe helyezné a Kárpát-medence mélyén rejlő geotermikus potenciál kiaknázását, ugyanis „hévízkészletünk legkevesebb 500 milliárd köbméterre tehető, amiből mintegy 50

milliárd köbméter ki is termelhető. A geotermikus energia fűtési célú beruházása, jó adottságok esetében 5 év alatt is megtérülhet.” [85]

Hazánk „adottságait tekintve geotermikus nagyhatalom, a potenciális energiamennyiség az USA és Kína mellé emeli az országot a statisztikákban. Jelenleg a geotermikus energiafogyasztás a teljes energiafelhasználás 0,28 százalékát teszi ki. Geotermikus energiából Magyarországon nincs villamosenergia-termelés, miközben a legnagyobb kitermelők évente 2-2000 megawatt energiát termelnek ki készleteikből.”[86]

A geotermikus energia felhasználása

A geotermikus energia kiválóan felhasználható fűtésre. E célból – modern csővezetékkel rendelkező – újonnan megépített lakó vagy kommunális épületek[87] láthatók el leginkább földhővel, így például kisebb-nagyobb településeken társasházak,[88] önkormányzatok vagy kórházak, de ez az energia kiválóan hasznosítható a mezőgazdaságban is.[89]

A mellékelt képen egy geotermikus energiával fűtött üvegházban termelt (Mickey egér) formájú paradicsom látható.

A geotermikus energia balneológiai célokra is felhasználható.[90] Mivel Magyarország igen gazdag gyógyvizekben, kiválóan alkalmas akár Budapesten, akár vidéken gyógyfürdők kialakítására és működtetésére. Erre pedig egy komplett iparág, a gyógyturizmus építhető, mely bevételt hoz és munkahelyeket teremt hazánk vállalkozói számára.

Régi múltra tekint vissza a Széchenyi Gyógyfürdő, közismert nevén a Szecska, mely Budapest első gyógyfürdője. 1913-as nyitása óta többször átépítették, szolgáltatásait kibővítették. Az 1930-as években még egy artézi kutat is kellett fúrni, hogy a növekvő vízigényeket ki tudják elégíteni, valamint az intézmény fűtését földhővel oldják meg. Azóta is folyamatosan működik az intézmény, az 1990-es években kezdődött el a teljes renoválása, hogy visszanyerhesse eredeti szépségét.

Az 1960-as éveke elején kőolaj után kutatva találtak Egerszalókon termálvizet. Ez még önmagában nem tart különösebb érdeklődésre számot, de az már igen, hogy a víz, feltörése óta egy fehér mészkőkúpot kezdett el kialakítani, mely folyamat még ma is tart. Mivel a termálvíz igen jótékony hatással volt betegségek gyógyítására, hamar híre ment a hely különlegességének, így az infrastruktúra nélküli fürdőhelyet nemcsak hazai, hanem külföldi turisták is igénybe vették, bevételhez juttatva ezzel a helyi szállásadókat.

Ma már komplett szolgáltatást nyújtó gyógy- és wellnessfürdő is található a településen.

Geoterm és földrengések?

„Svájcban, Németországban és az USA-ban pánikot keltettek az elmúlt 2-3 évben azok a földrengések, melyek geotermikus erőművek környékén történtek. A magyar kormány mégis jelentős szerepet szán ennek a megújuló energiafajtának.”[91]

Svájc egy néhány évvel ezelőtt bekövetkezett földrengés sorozat miatt Bázelban bezáratta egyik erőművét és azonnal leállíttatta Deep Heat Mining Basel projektjét, mert a felkért szakértők egyértelműen kimutatták az összefüggést az erőmű működése és a rengések között. Bár az erőmű azóta sem kezdett el újból üzemelni, földmozgások még most is észlelhetők, közöttük 3-as erősségűek is, mint amelyek a legelső alkalmakkor épületek megrongálódását okozták.

Kaliforniában, az ALTAROCK Energy fúrásai kapcsán hasonló problémák merültek fel, ott azonban nem állították le a vállalat fúrásait, hisz az amerikai kormány jelentős összegekkel támogatja a zöldenergia elterjedését. A vállalat azzal érvel, hogy fúrásaik biztonságosabbak, mint a svájciaké, ezért nincs ok az aggodalomra. „Ezt támasztja alá a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) EGS-technológiáról szóló, 2006-ban készült átfogó tanulmánya is, amely szerint az előidézett földrengések száma és ereje megfelelő technológiával kordában tartható.

Mindez persze nem nyugtatja meg teljesen a helyi lakosságot, amelynek egy része aggodalommal figyeli a fúrások megindulását. Steven E. Koonin, az energiaügyi minisztérium tudományos munkatársa a lapnak nyilatkozva leszögezte, hogy folyamatosan követik az eseményeket, és bármilyen probléma felmerül, megteszik a szükséges lépéseket.”[92]

Ez az álláspont azonban azóta is vitatott.[93]

A szélenergia

Helyzetkép a világon és Magyarországon

„A világon mindenhol terjed a szélenergia hasznosítása, leginkább azonban Európában. Az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) jelentése szerint 2050-re akár az Unió áramszükségletének a felét is lehetne szélenergia forrásból fedezni.”[94]

Ebben a folyamatban 2020 mérföldkő a szélenergiával kapcsolatos szabályozásban. Addig ugyanis kb. 14-18%-ra kell növelni az Unió energiaszükségletén belüli arányt, mely viszonyszámok között az alsó korlát a reális. 2020 után 2030 lenne az újabb ”megálló”, míg jelentősen emelni kellene az arányszámon, majd 2050-ben lenne elérhető az ideális tekintett 50%.

Tehát „az EWEA számításai szerint 2020-ra az Európai Unió szélerőművei annyi elektromos áramot fognak előállítani, ami összességében Franciaország, Németország, Lengyelország, Spanyolország és az Egyesült Királyság valamennyi háztartásának ellátására lenne elegendő. Az EU-ban Írország lesz az éllovas 52 százalékos részesedéssel 2020-ban, ami a jelenlegi kapacitás 4,2-szerese, míg a második Dánia, ahol 1,6 szoros növekedéssel 38 százalékos részesedéshez juthat a szélenergia a Szövetség szerint.

Nagyjából húsz év múlva a szélerőművekből származó villamos energia 241 millió család energiaszükségletével lesz egyenlő, szemben a jelenlegi 50 millióval.”[95]

A zöld energiára való átállás azonban nemcsak pénzkérdés, a hagyományos energetikai rendszereket is át kell alakítani Európán belül, ahogy a Szövetség fogalmaz, rugalmasabbá kell tenni.

Magyarország 2011-ben elkészült Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve szerint a szélenergia befogadásának a villamos energia rendszer szabályozhatósága jelent korlátot és ez alapján „szélenergiából 750 MW kapacitás kiépítését lehet reálisan megcélozni.” Ez azt jelentené, hogy a megújuló alapú villamos energiából származó áram közel 30 százaléka származna szélenergiából, a teljes bruttó energiatermelésnek pedig körülbelül 3 százaléka.[96]

Kelet-Európán belül Csehországban közel nyolcszoros növekedés várható 2020-ig, a szélerőművek Magyarországhoz hasonlóan az igények 4 százalékát elégítik majd ki, ezzel a részesedéssel a 26-27. helyen osztozik a két ország az EU egészében. Mindez azt jelenti, hogy hazánk sajnos elmarad az élvonaltól és a fejlődéstől. Ezt az is jól mutatja, hogy erre irányuló konkrét kormányzati döntés hiányában itthon már öt éve nem adtak ki új szélerőmű engedélyeket,[97] azaz, „bár törvényi kötelezettség lett volna, mindeddig a 2008-ban kinyilvánított 410 MW-os szélenergia keretre sem írt ki tendert a Magyar Energia Hivatal. A 2020-ig engedni tervezett kapacitáskorlát nem ad teret jelentős bővülésnek – nagysága megegyezik a 2008. évi értékkel (740 MW) –, miközben a Magyar Villamos Művek külföldön kívánna megújuló energiaforrásokba fektetni.”[98]

Remélhetőleg, akár már a közeljövőben is más szelek fújnak majd az itthoni politikai döntéshozatalban, hisz észre kellene már vennünk, hogy – szó szerint – százával készülnek a szélturbinák a németeknél.[99]

A működési elv

Ki ne ismerné a hagyományos szélmalmokat? Az ember már jóval az ipari forradalom előtt is használta ezen építményeket, hisz a széllel meghajtott lapátok adta mechanikus energia abszolút alkalmas volt az ember legalapvetőbb élelmiszer alapanyagának, a gabonának a megőrlésére.

Mivel az elv adott volt, a XX. század embere könnyedén átvette a technológiát a modern szélerőművek energiatermeléséhez. Kedvezett ezen zöldenergia hasznosításához az is, hogy akár vízre (pl. tengerre), akár szárazföldre telepíthetővé vált. Oda, ahol (jobban) fúj a szél. Európában a szélerőművek emelésének már nagy hagyománya van, míg a világ más részein csak most kezdik bevezetni a technológiát.

„A kimondottan energiatermelési céllal épített szélerőművek az 1950-es években jelentek meg Angliában, majd Dániában. Ezek kicsi, 100-200 kW teljesítménnyel üzemeltek, viszont a technológia fejlődésével egyre nagyobb teljesítményű erőműveket lehetett építeni. Napjainkban nem ritka már a 2 500 kW (2,5 MW) teljesítményű erőmű sem. Az optimális magassága egy szélerőműnek 20 és 300 méter között van. Ebben a magasságban fúj a legegyenletesebben a szél, ebből kifolyólag a leggazdaságosabban hasznosítható (a szél mozgását nem zavarja a domborzat, erdők, egyéb tereptárgyak).

A szélerőművek üzemelhetnek szigetüzemben is, amikor nincsenek hálózatra kötve, csupán a helyi igényeket elégítik ki. Ebben az esetben a feleslegesen tárolt energiát akkumulátorokban lehet tárolni, vagy az áramot vízbontásra használni, és a hidrogént üzemanyagként később energiatermelésre felhasználni. A másik mód, amikor elektromos hálózatra vannak kötve és közcélú a felhasználása.

A szél erejét nem csak villamos energiatermelésre, hanem munkavégzésre is fel lehet használni. Ennek legismertebb módozata a vízszivattyú működtetése szélkerék segítségével,[100] vagy levegőztető berendezés üzemeltetése szennyvíztelepeken.

Magyarország első elektromos hálózatba integrált szélerőműve Budapesthez közel egy Kulcs nevű településen 2001-ben épült fel 600 kW-os teljesítménnyel. Azóta örvendetes módon megszaporodtak az országban, és a technikai fejlődésnek köszönhetően manapság már azokon a helyeken is megtalálhatóak, ahol alacsonyabb az átlagos szélsebesség. Az ország szélenergia termelésre leginkább alkalmasabb szeglete egyébként hazánk északnyugati része, a Kisalföld térsége, ahol napjainkban már elég sok szélerőművet lehet látni (pl. Mosonmagyaróvár, Mosonszolnok, Sopronkövesd, Nagylózs).”[101]

Azokban az országokban, ahol óriási az energiafogyasztás, nagy lendületet kapott egész szélfarmok felépítése. Így például az Egyesült Államokban a Stateline Wind Project-nek több mint 400 turbinája termeli az áramot.

Szélturbinák azonban bármely kistelepülés mellé is emelhetők. Ez a tendencia figyelhető meg hazánkban is, Mosonszolnokon. A 600 fős, német kisebbség által is lakott község energiaellátásába 12 torony segít be. A kilenc milliárd forintra rúgó beruházás költsége a tervek szerint 13 év alatt térül meg. Annak ellenére, hogy a kilenc milliárd forint első olvasatra soknak tűnhet, érdemes elgondolkodni azon a tényen, hogy egy átlagos szélturbina éves szinten körülbelül százmillió forint bevételt képes produkálni. A megtermelt áramért a Magyar Villamos Művek köteles fizetni, így nyilvánvaló, hogy a befektetés, ott, ahol jól és egész évben fúj a szél, akár extraprofitot is hozhat hosszú távon.

Mindemellett a szélenergia, ha lehetséges, kombinálandó a napelemek adta energiával is. Törökszentmiklóson elsőként a Bercsényi Miklós Katolikus Gimnáziumban valósult meg a napelemes-szélgenerátoros rendszer. A beruházás közel 15 millió Ft, melyhez 9 millió Ft európai uniós támogatást nyert az önkormányzat. A fennmaradó önrészt az Egri Érsekség, mint az iskola fenntartója átvállalta. A költségek 20 év alatt térülnek meg, de a rendszer bármikor tovább bővíthető. Bencsik János államtitkár pozitívan értékelte a megújuló energia előtérbe helyezését, mert nagyon fontos az energiával való takarékoskodás és az emberek szemléletformálása e téren. Itt a kettő összekapcsolódik, hiszen a gyerekek a rendszer által termelt energiát nyomon követhetik az iskola aulájában elhelyezett nagyméretű kijelzőn.[102] A kezdeményezés példaértékű, modellül szolgálhat más oktatási intézmény számára is.

A szélenergia ellenzői

A szélenergia ellenzői két aspektusból közelítik meg a kérdést. Sokan esztétikai problematikát látnak az óriási tornyokban, melyek szerintük elcsúfítják a környezetet. Mások madarakat veszélyeztető megoldást látnak a zöld technológia terjedésében, mely a már egyébként is mindenhol fogyóban lévő állatfajok felesleges pusztítását látják a technológia alkalmazásában. Ha figyelembe vesszük azon érveiket, hogy napenergiával, akár házi naperőművekkel is lehet elég zöld energiát termelni, el lehet gondolkodni azon, mely alternatív energiával kell kiváltani a szénhidrogéneket úgy, hogy egy régi probléma megoldásával ne okozzunk egy újat. Harmadrészt arra is felhívják az ellenzők a figyelmet, hogy szemben pl. Dániával, Magyarország mérsékelten szeles terület, így olyan méretekben eleve nem lehet gondolkodni, mint akár már tőlünk nyugatabbra, Ausztriában. Ezért szerintük inkább más alternatív energiákat kell ab ovo előnyben részesíteni.

A vízenergia

A vízenergia felhasználása napjainkigAz ember az ókortól hasznosítja a víz energiáját. A folyamvölgyi kultúrák (pl. Egyiptom) már biztosan használták vízemelésre a vízikereket, később pedig a gabona őrlésére a vízimalmot a görög-római kultúra éppúgy, mint keleten Kína. A középkortól kezdve a világon mindenhol elterjedtek a malmok, számos változatuk ismert.

„Angliában a XI. században már 5000 vízimalom működött.”[103]

A XIX. és a XX. század fordulója

„A 19.-20. század fordulóján a vízturbinák elméletének és gyártásának fejlődése lehetővé tette, hogy sok vízimalomban a felújítások során a régi vízkereket a sokkal jobb hatásfokú és így ugyanazon adottságok (vízhozam, esés) mellett nagyobb teljesítményű vízturbinára cseréljék. Különösen népszerű volt erre a célra az egyszerűen és olcsón gyártható Bánki-turbina^.[104]

Ennek ellenére az olcsó és mindenütt elérhető elektromos áram a vízimalmok jelentőségét erősen visszavetette a XX. században. Ma sok vízimalmot technikatörténeti jelentősége miatt felújítanak és a közönség számára is látogathatóvá tesznek.”[105]

Vízerőmű vázlata

A-víztározó,

B-gépház,

C-vízturbina,

D-generátor,

E-vízbevezetés,

F-frissvíz csatorna,

G-villamos távvezeték,

H - folyó

A vízerőművek

1896-ban megépült az első modern vízerőmű a Niagarán, természetesen az univerzális köztes energiahordozót, az elektromos áramot termelve. A vízerőművek építése nagyon költséges, hiszen sok millió köbméternyi földet kell megmozgatni. Valóságos földrajzi átrendezést kell végezni a tájon: gátakat, csatornákat kell építeni, sokszor egész falvakat kell áttelepíteni, mert területük a felduzzasztott vízszint alá kerül. Így történt ez például Veliko Golubinje városkájával is a Vaskapuban, és ismeretes, hogy az asszuáni vízerőmű építésekor az elárasztásra ítélt területről csak hatalmas nemzetközi összefogással sikerült megmenteni a régészeti kincseket. A vízerőművek építése legtöbbször csak akkor gazdaságos, ha egyszerre több előny is származhat belőlük: öntözőmű, árvízvédelem, megbízható hajóút, üdülőkörzet létesül. Nem meglepő tehát, hogy a vízenergia kihasználása elsősorban a gazdaságilag fejlett országokra jellemző.[106]

Az asszuáni gát

Az asszuáni gát példáján látszik legjobban, hogy a vízierőművek üzembe helyezése milyen problémákkal jár, és hogy pusztul az erőmű környezetében a természet. Mióta világ a világ, a Nílus Völgye, és az ottani mezőgazdaság mindig az évente kiáradó folyó hordalékára épült, mely a gát megépítésével gyakorlatilag megszűnt. Az egybefüggő nagy vízfelületről a meleg miatt jóval könnyebben elpárolog a víz, mint eddig, így öntözésre egyre kevesebb víz áll rendelkezésre, ennek ellenére újabb és újabb földterületeket vonnak mezőgazdasági művelés alá. Az állandó öntözés szükségszerű velejárója a szikesedés, illetve az is, hogy az egyre jobban kizsigerelt föld csak egyre rosszabb terméshozammal, és rosszabb minőségű terméssel szolgál, mint korábban. Ezen az se segít, ha folyamatosan műtrágyázzák a földet, hisz a természetes humuszt nem képes pótolni. Ráadásul a műtrágya a növényvédőszerrel együtt bekerülve az ökoszisztémába, csak pusztítja a már amúgy is víz alá került élővilágot a deltatorkolatban. A halászható halfajok száma körülbelül az egyharmadára zsugorodott az elmúlt 50 évben. A megemelkedett vízszint és a lelassult folyóáram miatt emelkedik a víz hőmérséklete is, mely egyes fajok elszaporodásához vezethet. Ilyen például a mérgező vegyületeket termelő kékalga.

A felborult vízháztartás kedvezőbb élettér kialakulását eredményezheti egyes rovarok, például a maláriát terjesztő szúnyog számára is.

A bekövetkező környezeti károk ellenére a világon mindenhol épültek erőművek az elmúlt 50 évben. Hagyományosan listavezetők a skandináv országok, de élvonalbeli áramtermelőnek számít Svájc és Olaszország is. Ezen fejlett országok mellett óriási az energiaéhség (természetesen) az Egyesül Államokban (Hoover-gát) és Kínában is, így ott is hatalmas erőművek épültek az elmúlt évtizedekben (pl. Három-szurdok gát, Longtan gát, Laxiwa gát). A versenyben nem akar lemaradni Oroszország, Brazília, Németország, sőt, Kongó sem.

Az erőművek megépítése sok esetben együtt jár társadalmi hatásként a lakosság kitelepítésével is. „A villamosenergia-termelés bővítése érdekében a sarkvidéki Norvégia lappjait is megbolygatták egy folyó szabályozásával. Egy lapp, akit azzal vádoltak, hogy törvénybe ütköző módon tiltakozott a folyónál, a bíróságon kijelentette, hogy a folyó érintett szakasza „az ő lényének része volt.”[107] Mindez azt jelenti, hogy ha az embernek el kell hagynia szülőföldjét, minden elveszhet benne, kiszürkülhet, homálytalan semmivé válhat, ahogy ezt az idézet is szemléletesen érzékelteti. Ennyire fontos lehet tehát az ember és a környezet kapcsolata. (Főleg olyan természeti környezetben, mint amilyen Lappföld, ahol nap mint nap rabul ejti az embert a természet szépsége.)

Hazai erőművek

Magyarországon a Kárpát-medence sík területén jelentéktelen a folyók esése, így nagyobb vízierőművek nem építhetők. Ugyan majd egy tucat erőmű található az országban, csak a tiszalöki és a kiskörei emelhető ki közülük, melyek már a II. világháború után épültek.

Specifikus erőművek

Árapály erőmű

Specifikus erőműnek számítanak a – tározók nélkül épült – létesítmények. Ilyenek például az árapály erőművek, vagy az áramlatokat kihasználó erőművek is. Előbbi egyszerű elven működik, a dagálykor befolyó vizet, ha elérte a tetőpontját, zsilippel lezárják, és úgy engedik vissza, hogy az közben megforgatja az áramtermelésre használandó, gátba épített turbinákat. Alapvető probléma az ilyen létesítményeknél, hogy hatalmas összeget emészt fel a megépítésük, egyébként pedig megváltoztatják a tengervíz áramlásának az irányát, és károsítják a partok élővilágát.

Hogy a problémák (részben) kiküszöbölendők lehessenek, „Észak-Írország partjainál épült meg, és 2008 nyarán már működésbe is lépett a világ legnagyobb árapály turbinája, amely 1,2 megawatt termelésére képes, és ezer háztartás áramellátását teszi lehetővé.

Működési elve hasonló a szélerőművekéhez, s a két rotor lapátjai is olyanok, mint a szélturbinák forgólapátjai. A szél fizikája lényegében megegyezik az árapály mozgás fizikájával. A különbség az, hogy a víz sokkal sűrűbb, mint a szél, ezért az árapály erőműnek masszívabbnak kell lennie.”[108]

A víz alatti turbinák egységenként a 750-1500 kW teljesítmény leadására képesek. Az elképzelések szerint sorokba, vagy ''farmokba'' telepítik majd őket, hasonlóan a szélturbinákhoz. A legtöbb megvizsgált partszakasz megfelelő méretű akár több száz turbina üzemeltetéséhez is.

Független szakértők környezeti hatástanulmánya igazolta a mérnökök állítását, miszerint a technológia nem jelent fenyegetést a halakra és tengeri emlősökre. A rotorok lassan forognak (10-20 fordulat percenként), míg a hajók propellereinek körülbelül 10-szer nagyobb fordulatszámuk van. Ráadásul a hajók még mozognak is ellentétben a tengerfenékhez rögzített turbina egységekkel. Annak a kockázata, hogy a rotorlapátok összeütközzenek tengeri élőlényekkel, rendkívül kicsi, azt is figyelembe véve, hogy azok a tengeri állatok, amelyek ilyen gyors áramlású helyeken élnek, kiválóan úsznak, így minden esélyük megvan arra, hogy elkerüljék az ütközést.

Az MCT által fejlesztett árapály erőműveknek további nagy előnye, hogy modulrendszerűek, így lerövidíthető a beruházás és a megtérülés közötti időszak. A nagy erőművi rendszerek (pl. duzzasztógátak, nukleáris erőművek) esetében ez az idő akár több év is lehet. Az árapály turbinák tervezett élettartama meghaladja a 20 évet. A mérnökök szerint a főtartó szerkezet akár több évtizedet is túlél, ha gondoskodnak a megfelelő védelemről. Ennek érdekében a rendszer főbb elemeit katódos védelemmel látták el, a rotor pedig üveg és szénszál erősítésű kompozit anyagból készült, ami jobban ellenáll a tengervíznek.”[109]

Tengeráramlat-erőmű

Egyelőre csak tervezőasztalon létezik a tengeri áramlatok energiatermelésre való felhasználása. 2008-ban ugyanis felröppentek a hírek, miszerint a Golf-áramlat erejét felhasználó víz alatti erőművek épülhetnek Floridánál az Atlanti-óceánban. A tervek tetszetősek voltak, hisz a „48 kilométer széles áramlat tíz atomerőmű termelésével felérő tiszta, környezetbarát energiával szolgálhat, és Florida állam áramigényének legalább harmadát fedezheti.”[110] Ezek a számok pedig éppen elég érvet jelentenek, ha Amerika energiaéhes világára gondolunk. Vannak viszont ellenérvek is. Kétségtelen tény, hogy egy ilyen erőmű felépítése jóval drágább lenne, mint például egy hagyományos szélerőműé, ugyanakkor a megújuló erőforrás éjjel-nappal termelné az áramot. A tervek így egyelőre tervek maradnak.

[1] l. Olajos Péter: Konzervatív zöldség – Politikáról, gazdaságról jövő időben, L’Harmattan, 2011
[2] l. Nagy ugrás visszafelé, múlt-kor.hu, 2011. augusztus 22. -

[110] l. 102-es lábjegyzet

 

Fejezet letöltése

Energetika