Skip to main content

„A korallzátonyok már nem érik meg a következő századot!”
Az ENSZ egy neves kutatója szerint a korallzátonyok lesznek azok az ökoszisztémák, amik emberi gondatlanság miatt tűnnek el a Föld színéről.

 

A Sydney Egyetem professzora, Prof. Peter Sale immáron 20 éve kutatja a Nagy Korallzátonyt és jelenleg az ENSZ Egyetem Vízügyi, Környezetvédelmi és Egészségügyi Intézetének egy kutatócsoportját vezeti.  Az elmúlt hetekben megjelent „Our Dying Planet” című könyvében azt állítja, hogy a korallzátonyok lesznek az első olyan életközösségek, amik emberi tevékenységnek köszönhetően fognak teljes mértékben eltűnni a Földről. A könyv a lehetséges okoknak többek között a klímaváltozást, az óceánok savasodását illetve a part menti régiók fejlődésével járó nagymértékű környezetszennyezést sorolja fel.  „Olyan szinten megváltoztatjuk a környezetünket, hogy a korallokat felépítő parányi élőlények annyira veszélyeztetetté válnak, hogy legtöbbjük kihal, míg a többi a kihalás szélére sodródik.[…] Ez lesz az első alkalom, hogy ténylegesen kiírtunk egy egész ökoszisztémát.”

Annak ellenére, hogy az ökoszisztémák az óceánok mindössze 0,1%-át foglalják el, mégis az összes tengeri állat és növényfaj egynegyede él ezeken a területeken, ráadásul az egy hektárra eső diverzitást tekintve, még az esőerdőknél is fajgazdagabbnak számítanak. Éppen ezért nem meglepő, hogy több olyan vegyületet sikerült kinyerni zátonylakó élőlényekből, amelyek a gyógyászatban, többek között a rákkutatásban és a leukémia gyógyításában is kiemelt fontossággal bírnak. Nem is beszélve arról, hogy a partmentén élő nagyjából 275 millió ember nyersanyagait és táplálékát közvetlenül a korallzátonyokból nyeri.

A pusztulás legfontosabb kiváltó tényezője a nagyfokú CO2 kibocsájtás, ami kétféleképpen hat az élőlényekre: egyrészt a klímaváltozás következményeképpen növeli a felszíni vizek hőmérsékletét hatalmas stressznek kitéve a korallokat. Stressz hatásra a korallpolipok kilökik a velük szimbiózisban élő algákat és elpusztulnak. Másrészről az óceánok által elnyelt nagymennyiségű CO2 savasodáshoz vezet, ami megnehezíti az állat ásványi anyag felvételét és ezen keresztül a vázépítést.

Mindazonáltal elképzelhető, hogy a korallok túlélik a pusztítást! „Amikor megfelelőek a környezeti feltételek, a korallpolipok elképesztő szerkezetű vázakat építenek, azonban ha változik a klíma, a refúgiumok védelmébe visszahúzódva vészelik át a kedvezőtlen időszakot.” magyarázza Mark Spalding, a Cambridge Egyetem oktatója és az amerikai Nature Conservancy munkatársa. „A kutatók a jelenlegi biodiverzitás csökkenést Holocénbeli tömeges kihalással állítják párhuzamba, azaz jelenlegi fajpusztulás mértéke minden szempontból megegyezik a múltbéli tömeges kihalásnak” – állítja Sale Professzor.

Az első tömeges korallfehéredést 1983-ban regisztrálták és azóta a korallzátonyok mintegy 20%-a pusztult el. Az egyik legnagyobb ilyen esemény 1998-ban történt, ami a föld összes zátonyának a 16%-át érintette. A könyv szerzője szerint a 2005-ös és 2010-es korallfehéredések egyszerűen azért nem voltak ilyen nagy horderejűek, mert nem volt már minek kipusztulnia. Ha sikerül a CO2 koncentrációt 450 ppm alatt tartani, akkor talán sikerül megmenteni valamit ezekből az életközösségekből. A természetvédelmi programok, mint pl. a halászat vagy a szennyezés csökkentése nagyban segítik a zátonyok regenerációját. Professzor Alex Rogers, az Oxford Egyetem természetvédelmi biológusa szerint azonban mindezekkel csak időt nyerünk: ha ilyen ütemben folytatódik a klímaváltozás, ezek az ökoszisztémák végül mindenképpen el fognak tűnni. „Ha egy egész ökoszisztéma kipusztulásáról beszélünk egy emberöltőnyi idő alatt, akkor a részletekben lehet, hogy nem mindenki ért egyet. Az üzenet azonban mindannyiunk számára világos: az emberek manapság nincsenek tisztában a helyzet súlyosságával.”

Forrás:  THE INDEPENDENT

Szirák Ádám, biológus hallgató az ELTE-n. Fő érdeklődési területe az ökoszisztémák hálózatszemléletű vizsgálata illetve természetvédelmi problémák hálózatos ökológiai megközelítése, ezen belül a tengerek, óceánok élővilága, és a tengerbiológia.

TOP 5