Skip to main content

Szeged - Utcai gyümölcsárusok szállták meg Szegedet. Az egész évben nyitva tartó, ellenőrizhető boltokban még a kosármosás is kötelező, az alkalmi zöldségesek lazábban értelmezik a szabályokat.

Jó üzlet lehet az utcai zöldségárusítás, hiszen már az eperszezon elején kitelepültek a sátras kereskedők. A szabadtéri standokon félbevágott gyümölcsök pihennek a pultnál, az eleinte import, mára már hazai dinnye mellett olasz barack és fürtös paradicsom is kapható. Az egész évben nyitva tartó boltosok hevesen tiltakoznak a konkurencia ellen: állítják, „az utcai árusoknak mindent szabad", nem tartják be a szabályokat.

– Bérleti díj, 15-féle adó: akkor is fizetünk, ha egy barackot sem adunk el. Az utcai árusok szezonban érkeznek, elfoglalják a legforgalmasabb helyeket, hitelesített mérleg, pénztárgép nélkül dolgoznak – panaszkodott több kereskedő nevében József, aki kérte, teljes nevét ne írjuk le: fél, hogy céltáblává válik. A szegedi férfi szerint az utcai eladók vödörben mossák kezüket, késüket, ami nem felel meg a közegészségügyi előírásoknak. Feltételezi, a kitelepültek nem őstermelők, hanem kereskedők, és akkor szó sincs tisztességes versenyről.

Próbára tettük az utcai zöldségeseket: több napon át, délelőtt és délután, a város számos pontján vásároltunk. – Egész és vágott dinnyét is árulsz? – kérdeztük a huszonéves eladólányt az egyik panel tövében, aki készségesen felvilágosított: akár negyedet is kaphatok. A stand mellett kannában tartotta a vizet, ezzel mosta az asztalt, amin a dinnyét elvágta. Mivel a görögdinnye kilója 200 forint körüli, egy félbevágott 5,5 kilós gyümölcsért több mint 1000 forintot fizettünk. A pénz a kasszába került, viszont a kinyitott nyugtatömb üresen maradt.

Egy lakóparkban a sárga- és görögdinnye 260 forintos kilónkénti áron szerepelt a tacepaón, a piros húsú gyümölcsöt az eladólány végül 220 forintért számolta. – Nincs filcem, azért nincs az ár átírva – mondta. Kérésünkre félbevágta a dinnyét, majd amikor elmentünk, egy vízpermetezővel mosta el a kést. Nyugtát kaptunk.

– Kosarakat szerettem volna az üzletbe, amit csak akkor lehet, ha kosármosót is építek. Ez az előírás – panaszkodott egy kereskedő, aki szerint a szabadtéri árusok mögött minden évben újonnan alakult cégek állnak. – Megbüntetik őket, de minek? Nincs ezeknek a vállalkozóknak semmijük, nincs mit behajtani rajtuk – vélekedett. Hozzátette: kettős mércét alkalmaznak a közterület-használati engedélyek kiadásánál is, ugyanis míg ő a boltja elé csak nyitvatartási időben parkolhatja a ládában a dinnyét, a „placcosok" 24 órában foglalhatnak. – Jövőre közgyűlés elé visszük a kérdést, mert tönkretesznek bennünket.

– A kereskedelmi rendelet lehetővé teszi, hogy zöldség-gyümölcs árusok bejelentés után azonnal kinyissanak; előzetes szakhatósági engedélyek nélkül is. A szabályok viszont azonosak az utcai és az üzletben lévő zöldségesekre is – mondta Ácsné Gunda Judit. Az Általános Igazgatási Iroda vezetője elárulta: 2009 őszén változott a szabályozás, bizonyos tevékenységeknél az előzetes engedélyezés eltörlése uniós követelmény, a vállalkozások segítése miatt. Megtudtuk: szeptember végéig 32 árusnak adtak közterület-használati engedélyt, a placcot a használati díj megfizetése után foglalhatták el.

– Lékelés, darabolás csak abban az esetben végezhető, ha ivóvizet biztosítanak a vágóeszközök, a dinnye felületének tisztántartására – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Kiemelték: a megfelelő csomagolás is előírás. Megtudtuk, a NÉBIH a polgármesteri hivatalnak is javasolta, hogy dinnyézéshez csak olyan helyre adjon engedélyt, ahol „ivóvíz minőségű folyóvíz áll rendelkezésre".

Drágább az utcán, mint a boltban

– Azt hittem, termelő, és hogy olcsóbb, mint a boltban – mondta egy férfi az egyik szabadtéri árusnál, miután dinnyéjét a szatyorba tette. Tévedett: a közeli zöldségesnél 190 forint, míg az árusnál 220 forint volt a görögdinnye kilója. Hasonló a helyzet a sárgadinnyével is: a legtöbb helyen 300–330 forintért, az utcai standoknál viszont 400 forintért mérik a gyümölcs kilóját.

Forrás: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/csatak_varhatok_a_dinnyefronton/2288054/?utm

TOP 5