Nyolcszáz millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Haribo Hungária Édességgyártó és Forgalmazó Kft., amely kétszeresére bővíti közel ötezer négyzetméteres nemesvámosi gyártócsarnokát - írta a Világgazdaság pénteken.
A munkálatok már megkezdődtek és a tervek szerint a jövő év első felében fejeződnek be. Arról azonban a lap nem kapott tájékoztatást, hogy az elmúlt évben 48 szellemi és 152 fizikai dolgozónak munkát adó cég hány munkahelyet teremt a komplex technológiafejlesztésre és a foglalkoztatás támogatására kapott állami támogatással végrehajtott beruházás révén. A cég csak annyit közölt: tervezik az alkalmazottak számának növelését.
A Haribo Hungária üzeme 2002-ben 48 fővel, egy gyártósorral és két csomagológéppel indult, az év végére 1.550 tonna gumicukrot gyártott, majd a folyamatos fejlesztés révén 2005-ben már 9 ezer, a következő évben több mint 10 ezer tonnára bővült a termelés - írta a lap, hozzátéve: a vállalat a tavalyi gyártásról nem közölt adatokat, és arról sem, hogy mekkora lesz a kapacitás a gyárbővítés révén. A cég termelésének mintegy 30 százalékát adja el a magyar piacon, exportja tavaly az előző évi 4,674 milliárd forintról 5,357 milliárd forintra nőtt - írta a Világgazdaság.
A HARIBO gumicukrok története Magyarországon
2000. augusztusában kezdődött meg Magyarországon az új termelőüzem építése. A nemesvámosi HARIBO gyár mintegy 23 ezer négyzetméteres földterület közepén, zöld övezetben épült. Innen kezdődött el a Kelet-Európai piacok kiépítése.
2002. június 26-án átta meg először a napvilágot az első magyar HARIBO gumicukor (Happy Cola) a nemesvámosi gyár gépsorán. A HARIBO Hungária Kft. 2002 júniusában felavatott termelőüzeme 48 fővel, egy gyártósorral és két csomagológéppel indult és év végére 1550 tonna gumicukrot gyártott. Kezdetben HARIBO Goldbären, Happy Cola, Tropi Frutti, Cumi, Happy Cherries, Wummis és mellette a Flórián termékek gyártása folyt. A termékskála folyamatosan bővült, már nem csak tiszta gumicukrokat, hanem habosított terméket is gyárt a HARIBO Hungária Kft.
2004-ben a termékskála a cukrozott termékekkel bővült. Az év során működésbe helyeztek még egy gyártósort és két csomagoló gépet. Az év végére a termelés volumene 7700 tonnára nőtt és már 144 dolgozót foglalkoztatott a cég. A nagyfokú termelési mennyiség növekedéséhez hozzájárult az is, hogy Magyarország EU csatlakozása után a HARIBO gumicukrok árai csökkentek és 2004 áprilisában a HARIBO csoport magyarországi gyára is elnyerte az Internationale Food Standard-IFS-minőségbiztosítási tanúsítvány legmagasabb fokozatát és a Superbrands kitüntetés arany minősítését. Az export termékek mennyisége és szortimentje többszörösére növekedett és folyamatos termékfejlesztés történt az amerikai és az európai piacokra. A tiszta-, habosított és cukrozott gumicukrok gyártása mellett a csak habosított gumicukor, az Édes Egérkék (Süsse Mäuse) termék gyártása is megkezdődött. A magyarországi gyár ismét elnyerte a legmagasabb fokozatú minőségbiztosítási tanúsítványt továbbá az év végére az itt gyártott gumicukrok mennyisége elérte a 8850 tonnát.
2006 januárjában a nemesvámosi HARIBO gyár megszűntette a Flórián szőlőcukrok gyártását. Majd február közepén az eddig két műszakos gumicukorgyártást kibővítette 3 műszakra. Ekkor a dolgozók száma már elérte a 160 főt. Visszatekintve a kezdetekhez nem egész négy év alatt majd meghatszorozta termelési volumenét, valamint dolgozóinak száma is megháromszorozódott.
2007-ben a Haribo Hungária Kft. gyára egy új automatizált csomagolóegységet vásárolt, mely lehetővé teszi a nagyobb kiszerelésű termékek csomagolását. A termelési volumen már elérte 2007-ben a 11 000 tonnát.
2008–2009-ben termékátcsoportosítás történt a HARIBO konszernen belül, így új piacok nyíltak meg előttük. Az amerikai piacot felváltotta a japán és a skandináv országok piaca. Ebben az évben a HARIBO Hungária Kft. elérte az Internationale Food Standard-IFS 5- minőségbiztosítási tanúsítvány legmagasabb fokozatát. A vállalat ezekben az években is sikeresen növelte a termelés mennyiségét.
2010-ben is növelni tudták a termelési volumenüket. A csomagoló részlegen beüzemelésre került két mini csomagológép, és automatizálták a palettázást. Automatapalettázó robotok kerültek beépítésre. A Haribo Hungária Kft. Ismét elérte az Internationale Food Standard-IFS 5-minőségbiztosítási tanúsítvány legmagasabb fokozatát. 2010 januárbanban a mézes kalácsgyártás eladásra került és így a nálunk lévő mézeskalács díszítőrészleg Lengyelországba került át.
Forrás: http://richpoi.com/cikkek/uzlet_gazdasag/duplajara-boviti-magyar-gyarat-a-haribo.html