A városi kert – fenntartható élelmiszertermelés a válság ellenére a városban

Érdekes előadás volt hallható a múlt hét csütörtökön a Francia Intézetben tartott zöldhónap alkalmával Rosta Gábortól, a várositanya.hu szerkesztőjétől. De mi is az a városi kert, városi tanya?

Az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában már régen rájöttek arra, hogy a város szabad földterületein, pl. lebontott ház helyén, vagy szabadon álló, funkció nélküli közterületen városi kertészet építhető. Bár egy ekkora földterület első látásra igen aprónak tűnhet, egy-egy család mégis elegendő zöldséget, fűszernövényt tud rajta termelni, ez vitathatatlan. Csak elhatározás és összefogás kell hozzá. 

 

Rosta Gábor célja az, hogy meghonosítsa ezt a kultúrát Magyarországon. Nem kétséges, hogy egy-két éven belül komoly sikereket könyvelhet el. No, nem csak azért, mert igen kitartó, hanem azért is, mert a válság mindenben segíti.

Erre már volt történelmi példa. Amikor Kubából végleg kivonultak a szovjet katonák, megszűnt az olaj utánpótlás is, így a nagyüzemi mezőgazdaság üzemanyag híján gyakorlatilag teljesen leállt. Mit lehetett tenni? Ahol lehetett a városban, növényeket kellett termeszteni. Nemcsak azért, mert ez igen kényelmesnek tűnhetett, - hisz csak le kellett menni a játszótér helyére emelt kertbe -, hanem azért is, mert olaj arra sem volt, hogy mindennap kamionok szállítsák a mezőgazdasági terményeket a faluból a városba. A félig-meddig vegetáriánussá vált kubai városlakók így öntudatlanul is abszolút zöldtudatossá váltak, hisz nem engedték tele a légteret kipufogógázzal, azaz nem járultak hozzá az üvegházhatáshoz. Városi kertekkel, akvapóniával mint technológiával, kísérleteznek egyes ázsiai tudósok is, mert ott meg földterület nincs elég. Ilyen városállam pl. Szingapúr. (szerk. megjegyzése. A kubai és a szingapúri helyzetről a segédleten belül írunk a város és részben az élelmiszerválság c. részben.)

Az élelmiszerválság tehát nagyúr, így nem kétséges, hogy Magyarországon a megtakarításokat szem előtt tartva sok család lesz a városokban, akik élve a lehetőségekkel, városi kertésszé válnak. Ha csak belegondolunk abba, hogy ezentúl sohasem kell paradicsomot venni, már lehet, hogy sokaknak megéri az „új hobby”. Főleg ha elcserélhetem a felesleget pl. babra, vagy krumplira. Akkor már egész jól jártam, hisz ezekért a termékekért nem kell tízezreket kifizetnem évente.

Számításaink szerint, ha valaki akár már csak 50 négyszögölt birtokolhat, az alapvető zöldségeit meg tudja saját maga és családja számára termelni. Ez pedig már nem tízezres megtakarítás. Tessék, kérem csak utánaszámolni!

Rosta Gábor gondolkodásmódja, úgy látszik, merőben eltér másokétól, amikor így ír könyve előszavában: „A kínai nyelvben a válság szó, két szókép összevont írásjeléből áll: a veszély és a lehetőség szavak összevonásából. A válság megélése ebben a kettősségben rejlik: melyik elemét tudjuk megragadni az átalakulásnak. A jelen helyzetet átélhetjük veszélyként, katasztrófaként, de tekinthetünk rá úgy is, mint lehetőségre, a megújulás, az átalakulás időszakára. A válságok egyik tulajdonsága az, hogy viszonylag rövid idő alatt nagyon sok minden átalakul, megszokott körülmények alapjaiban változnak meg.” Mi ezt úgy fogalmazzuk meg a fenntartható fejlődés fogalmának elemzésekor, hogy látjuk az erdőt is, nemcsak a benne lévő fát.

Milyen szabályok szerint szerveződik, szerveződhet egy ilyen kert? Az első objektum épp most áll kialakítás alatt az egyik budapesti kerületben, többen még tervezik a megvalósítást, hisz a fővárosban 400 ha kihasználatlan földterület áll rendelkezésre, míg vannak sajnos olyan kerületek, ahol a betondzsungel miatt ez eleve lehetetlen. Különösebb szabályok nincsenek, adott egy földterület, és némi regisztráció után „azé, aki megműveli”. Tulajdonba azonban nem kerül, mint bárki gondolhatná, de erre nincs is szükség. A kertész csak használja a parcellát, vet és arat, így másra alig van szükség, mint magra. Ahogy Rosta fogalmaz egy videójában (

) Ha a komposzt mindenhol újrahasznosítható lenne, sok problémától mentené meg az emberiséget. A hulladék egy része uis nemcsak a szilárd szemétbe, hanem a WC lefolyókba is kerül, ahol rengeteg oxigént használ el a természet ahhoz, hogy elrohassza ezeket a szennyeket. Mindez jelentősen leterheli nemcsak a szeméthegyeknek szánt területeket, hanem a vizeinket is. Világviszonylatban is óriási probléma.

A kertek önszervezően szabályozzák saját működésüket. Sok kis helyi közösség alakul ki, ahol az emberek nemcsak együtt termesztenek növényeket, hanem össze is jönnek, elbeszélgetnek, segítik egymást. Sok egyedül élő embernek ez sokat jelent. Ugyanez a közösségi szemlélet működik Angliában, Németországban, Olaszországban, Oroszországban, és még sorolhatnám. Egyre inkább azt gondolom, hogy nem is a kert itt a lényeg, sokkal inkább a közösségépítés, és a közös, ugyanakkor a tunyaság legyőzése. A kert nem bulik színhelye azonban, mint bárki gondolhatná, alkohol fogyasztása tilos. Arra ott a kocsma.

Nem kétséges, hogy városban zöldséget termelni, több szempontból is előnyös. Leginkább azonban az a fő ok, hogy az ekként való termelés rendkívül olcsó. A nagyüzemi termesztés uis sok kiadással jár, az mind megjelenik a termény árában, de sújtja azt még az adó, a közvetítői jutalék, a nem elhanyagolandó szállítási és raktározási költség is, no meg a viszontkereskedő haszna.

Mivel weboldalunk középiskolásoknak írt oktatási segédletet a fenntarthatóságról, nyilvánvaló, hogy ezt a kultúrát „iskolai kertként” érdemes bemutatni gyermekeinknek akár már a kisiskolákban is, és oktatni nekik, hogyan is kell kertészkedni, mellesleg pedig fenntartható módon élni. Ha megtanítjuk nekik látni az erdőt, azaz megtanítjuk őket fenntartható módon gondolkodni, egy igazi útravalóval ajándékoztuk meg őket. Egész életükre, uis a legjobb befektetés a tudás.

Ha mindehhez hozzávesszük azt is, hogy a nyugat-európai gyermekek jelentős hányada úgy nő fel, hogy azt sem tudja, hogy néz ki a burgonya, - hisz mindig csak a gyorsbüfében eszi egyen hosszúságúra és méretűre szabott formában, megérthetjük, mekkora problémával is állunk szemben.

Amerikában a városi kertészet leginkább Will Allen nevéhez fűződik. Városi kertész, mégpedig, ahogy Rosta írja, a „nagyváros kellős közepén. Nemrégiben a Times magazin Amerika 100 legbefolyásosabb emberei közé választotta, talán nem véletlenül.”

Néha igen ötletes megoldásokkal is lehet találkozni, ki hogy termel zöldségeket. Mint a képen látható, a környezet akár mesébe illő módon is kialakítható. Ha kedvünkre kicsodálkoztuk magunkat, vessünk egy (jobb) pillantást a kunyhó tetejére. Alapanyag hulladék, hisz petpalackból épült.

Felmerül a kérdés mindezen információk kapcsán, hogy ha vannak több száz hektárnyi termőföldjeink szinte minden nagyvárosunk mellett, akkor miért nem ott termelünk hasonló elvek alapján? Van már erre is példa. Zöldségközösségekre elkeresztelve indultak hasonló kezdeményezések. Itt már szinte minden megtermelhető, sőt, a működési és társulási elvek, a gazdasági hasznosság mellett a biokertek fortélyairól is megtudhatunk egyet, s mást. http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/10/24/08/Zoldsegkozosseg_keresi_kovetoit.aspx
Nem kétséges, hogy egy-egy egyedül élő idős ember szívesen rendelkezésre bocsátaná szabad földterületét, hisz idős korára figyelemmel már amúgy sem tudja azt megművelni. Az ott formálódó emberi közösség cserébe nyilván az ő szükségleteit is ki tudná elégíteni, így mindenki jól járhatna. Kérdés, hogy segítenek-e ebben az illetékes önkormányzatok?

béer