INTERJÚ - Vidéki paradigmaváltás

A pusztán az agrárium dominanciáját hirdető politikával szemben a kormány komplex vidékfejlesztési programot hirdetett. Ebben kulcsfontosságú tényező a mezőgazdaság, ám a vidék nem egyenlő az agráriummal: V. Németh Zsolt államtitkár szerint az előbbi amellett, hogy a mezőgazdasági termékek termelésének tere, egyben biológiai élettér és társadalmi-kulturális tér is. Az agrártárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint a három terület harmonikus fejlesztése hozhat eredményt.

A mezőgazdaság feladata, hogy ellássa az országot egészséges, jó minőségű élelmiszerekkel. A termelés azonban nem öncél, a környezet, vizeink és termőföldünk állapotának megőrzése, a közösségek és benne az emberek életminőségének javítása is ugyanolyan fontos feladat. Az új filozófiát szolgálják az elmúlt másfél év szabályozásai és az új támogatási politika, amely az iparszerű, nagyüzemi tömegtermékeket előállító vállalkozások mellett most a kis- és családi gazdaságokat is igyekszik forrással ellátni. Ebből a körből várja az agrártárca az egészséges élelmiszereket és a kitűzött foglalkoztatási célok megvalósulását, hiszen egy kisgazdaság foglalkoztatási potenciálja a négyszerese a nagyüzemekének - szögezi le V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

■ Hogyan változtak mindennek érdekében a jogszabályok?

- Elkezdtük felszámolni a helyi termékek előállítása, feldolgozása és értékesítése útjában álló akadályokat. A kistermelői rendelet lényege, hogy a gazdák negyven kilométeres körzetben szabadon értékesíthetik az állati alaptermékeket és a feldolgozott élelmiszert, továbbá a helyi élelmiszereket közbeszerzési eljárás nélkül beszállíthatják a közétkeztetést végző intézményekbe. Az intézkedéssel egy lépést tettünk az egészséges táplálkozás felé, és a környezetvédelemért is, hiszen sok száz kilométer helyett a szomszédból érkeznek az alapvető élelmiszerek a helyi iskolákba, óvodákba. Kiszélesítettük a vendégasztal lehetőségét is. A jövőben, aki azért választja a falusi turizmust, hogy hagyományosan elkészített helyi ételeket fogyasszon, lesz rá módja. A gazdák tarthatnak disznótort, vagy főzhetnek a saját szilvájukból pálinkát anélkül, hogy emellé több hónapos engedélyeztetési eljárás és jelentős befizetési kötelezettség társulna. Ez nem jelenti azt, hogy az egészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírásokon lazítanánk, csak a józan ész diktálta módon lehetővé tesszük a helyi ellátás kiépülését. A következő lépés az alkalmi jellegű gazdapiacok szervezése előtt álló jogszabályi akadályok lebontása. Az önálló képviselői indítványt a parlament már elfogadta. Az elmúlt hónapok élelmiszerbotrányai rávilágítottak arra, hogy a legbiztosabb kontroll az, ha helyben termelt élelmiszert fogyasztunk. Egyre többen bíznak a helyi árukban.

■ Hiába a bizalom, ha az adott termék jelentősen drágább, mint a nagyüzemi körülmények között előállított áru. Versenyképes tud lenni a gazdapiacon kapható termék a nagy áruházak polcain lévő élelmiszerrel?

- Úgy látjuk, hogy alapvetően igen. Elsődlegesen nem az ár a probléma, hanem az, hogy a gazdák képtelenek akkora mennyiségben termelni, amely a hatékony piacra lépéshez szükséges. A termelőknek a szervezetlenség a legnagyobb hátrányuk.

■ Az értékesítési szövetkezetek kialakulását nem gátolták eddig sem, az alulról szerveződés mégsem indult be Magyarországon. A nyugat-európai szellemiségtől eltérően, nálunk csak versenytársat látnak egymásban az ágazat szereplői. Számít változásra ezen a téren?

- A kisebb termelők szerveződésének elősegítésével is szeretnénk helyzetbe hozni a gazdákat. Tény, hogy ezt célzó pályázatok eddig is voltak, de a szemléletváltás elmaradt. A jogszabályi könnyítések azonban, úgy tűnik, hatottak: Pécs környékén már összefogtak a helyi termelők, hogy a teljes közétkeztetést lefedjék. Az Alföldön azért szövetkeztek az önkormányzatok, hogy a tanyasi termékek eljussanak a fogyasztókhoz. Jó jel az is, hogy a Nemzeti Vidékstratégia részeként több mint 800 milliárd forintos kerettel meghirdetett Tanyafejlesztési Programra érkezett pályázatok több mint a felében a termék piacra jutásához kértek támogatást.

■ Magyarországon már a tanyasi ember is az áruházban vásárol. Milyen állapotban van a magyar vidék?

- Európa-szerte egyre kevesebb ember termeli meg az ország élelmiszer-szükségletét, a termelés koncentrálódik. Nyugat-Európa immunrendszere azonban nem romlott el e tekintetben, mert a vidékfejlesztési programokkal a termelés diverzifikálása révén - az agráriumhoz kötődő és oda kapcsolható tevékenységekkel - mégis fenn tudják tartani a sajátos vidéki környezetet. Magyarországon ez a fejlődés nem ment végbe, így most kell újjászervezni az agráriumot. Gátolni fogjuk a mezőgazdaságban a termelés koncentrálódását. Bizonyos birtokméret felett Nyugat-Európában nem támogatják a termelőket. Arra törekszenek az egyes államok, hogy a sajátos helyi jelleget megőrizzék. Nem az a cél, hogy termeljünk, hanem az, hogy a termelés révén fennmaradjon a vidék. Ennek a koncepciónak a része az is, hogy jelenleg 635 településen folyik a régi művelődési házak megújítása vagy a funkció kialakítása. A program elnevezése, az integrált közösségi szolgáltató tér mutatja a funkcióbővülést. Az intézmény államigazgatási szerepet is kap, kulturális programoknak is helyet biztosít, és akár kisvállalkozásoknak is otthont ad.

■ Sokan azonban azt mondják, hogy az elaprózott hazai birtokméret nem alkalmas a hatékony mezőgazdasági termelésre. A családi gazdáságok nem tudnak megélni, így a falvak munkalehetőség híján elnéptelenednek.

- Magyarországon az átlagos üzemméret nagyobb, mint Ausztriában. Az elaprózott birtokméret viszont társadalmi szempontból csak akkor probléma, ha a termelő tömegterméket akar előállítani. Ha viszont a több ezer hektáros birtokokon kizárólag nagyüzemi szántóföldi növénytermesztés folyik, a tevékenység társadalmi hasznossága kisebb lesz, mint a méretre kisebb osztrák birtoké, ahol komplex termelést folytatnak. Az agrártermelés a vidék fenntartásának fontos eszköze akkor, ha a megtermelt gabona egy része a gazda állatainak takarmányozását szolgálja, ezeket az állatokat később feldolgozzák, és a falusi turizmus keretein belül az asztalra teszik. A magyar gazdaságok viszont kevés szállal kötődnek a környezetükhöz.

■ Az adminisztratív akadályok lebontásán túl milyen eszközökkel ösztönzik a paradigmaváltást?

- A vidékfejlesztési pályázatok kiírásakor a legkisebb üzemméretű gazdaságok és az állattartás kerültek a fókuszba. Nem az a probléma, hogy vannak nagyüzemek, hanem az, ha nincsenek kicsik. Legyen egy faluban három olyan gazda, aki képes a teljes vertikumban agrárterméket előállítani. Az iparszerű növénytermesztésre állattartást és -feldolgozást kell építeni, és nem szabad ellehetetleníteni, hogy a kistermelő levágja és értékesítse az állatait. Magyarországon a korábbi támogatások csak a növénytermelést inspirálták. Olyannyira, hogy ma az ember átautózhat az országon anélkül, hogy legelésző marhákat vagy birkacsordát látna. Ausztriában, de különösen a sűrűn lakott Belgiumban a vidéket már a jellegzetes „illatáról" megismerni. Az állami földek pályázatai is ezt a koncepciót támogatják: állattartók számára adunk földeket.

■ Általában Magyarország kitörési pontjaként emlegetik az agráriumot, de vajon tényleg az lehet-e a mezőgazdaság?

- A családi költségvetés legnagyobb kiadási tétele általában az energiaköltség. Az elmúlt évtizedekben sorra ünnepeltük, hogy a legkisebb falvakban is kiépült a gázhálózat, holott itt bőségesen van megújuló energiaforrás, például fa. Az alternatív energia előállításában komoly szerepe lehet a vidéknek, amit akár a közmunkaprogrammal is összekapcsolhatunk. Másik fontos pont az öngondoskodás elképesztően alacsony szintjének - a saját gyümölcstermesztésnek, kisállattartásnak - a növelése. Ha az önellátás megszűnése a modern korra jellemző tendencia lenne, akkor Ausztriában már sokkal előbb eltűntek volna a veteményesek, a gyümölcsfák vagy a tyúkok a vidéki udvarokból. Meggyőződésem az is, hogy a tíz évre várt egymillió új munkahely nagy részét az agrárium fogja nyújtani. Több százezer új munkahelyet jelenthet az alternatív energia előállítása, az élőmunka-igényes állattartás vonzóbbá tétele és a kertészet. A vidék nem egyenlő az agráriummal. A falvakban meg kell őrizni a helyi jelleget, az ott élőknek elő kell állítaniuk mindent, amivel kielégítik a saját szükségletüket, de a falusiak életkilátásai legalább annyira függnek attól is, hogy a 25 kilométerre lévő városban mi történik. Egy 21. századi falu intézményrendszerét kell kialakítani ahhoz, hogy a hazai gazdaságban az agrárium valóban betöltse a szerepét. A jelenlegi primitív termékeket előállító mezőgazdaságot sokszínűvé és sokszereplőssé szeretnénk varázsolni. Erről szól a vidékfejlesztési stratégiánk. Ma repcén, búzán, kukoricán és napraforgón kívül nem látni más növényt a hazai földeken, és a gyümölcsösök sokszínűsége is megszűnt, szemben Ausztriával, ahol számtalan fajt termesztenek, állatot tartanak, és feldolgozott élelmiszert is előállítanak egy-egy tanyán. De ott nincs annak akadálya, hogy a lelőtt vadat feltálalják a helyi vendéglőben. Ebbe az irányba kell Magyarországnak is elmozdulnia. Az elmúlt harminc évben eltűntek az őshonos fajok. Hiányzik a tüskéskörte, mézeskörte, hébérkörte, vérkörte, cigányalma, csörgőalma, köszönhetően a fajok szaporítását nehezítő bürokratikus akadályoknak. Pedig a tájfajták adják meg egy vidék jellegét, és ezek a fajok tűrik a helyi éghajlatot. Reménykedünk abban, hogy az adott területre jellemző ősi típusok akkor is átvészelik a klímaváltozást, amikor a nemesített típusok nem tudnak ellenállni a szélsőséges időjárásnak. Ezek apró, de fontos részletek. Számba kell vennünk az értékeinket, amelyek nemcsak a helyi identitás miatt fontosak, hanem gazdasági hasznuk is van, ha hagyjuk.

■ Mikorra érhetnek célba az új rendelkezések?

- A termelők értik az üzenetet, tapasztalunk elmozdulást. Abban bízunk, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikája is támogatni fogja a nemzeti sajátosságainknak megfelelő agrárium kialakítását, amely az állattartáson alapul, és diverzifikált.

 Szerző: Sebők Orsolya