Csupor Dezső, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának egyetemi adjunktusa többek között a mostanában igen divatos grépfrútcseppekről is beszélt tegnapi előadásában. Az elmúlt években az étrend-kiegészítők száma igencsak megnőtt. Noha e készítményeket elvileg nem szabadna gyógyhatással reklámozni, a hirdetésekben gyakran megteszik.
Problémát jelent az is, hogy a hatósági kontroll hiánya visszaélésekre ad lehetőséget. Csuporék rendszeresen vizsgálják e kiegészítőket, leleplező eredményeiknek azonban egyelőre nem nagyon tudnak érvényt szerezni. Többek között ezekről az erőfeszítésekről is beszélt a gyógyszerész a Szkeptikus Klub október 16-ai rendezvényén.
Szóba jöttek a mostanában igen divatos, grépfrútmagból készült cseppek is, melyeket általában az immunrendszer működésének fokozására, valamint baktériumok ellen ajánlanak. Csupor szerint – ahogyan arról korábban blogjában is írt – mértékadó szakkönyvekben még említés szintjén sem foglalkoznak a mag állítólagos gyógyító erejével. Baktériumellenes hatásával kapcsolatban egyetlen embereken végzett vizsgálat ismert: egy Nigériában végzett esettanulmányban húgyúti fertőzésekre alkalmaztak grépfrútmagot – egy tucatnál is kevesebb vizsgálati alanyon végzett kísérletben.
Csupor beszélt arról is, hogy nemcsak a mag hatása nem bizonyított, de esetenként még mag sincs a készítményekben. A szegedi Farmakognóziai Intézet hatból négy termékben egyáltalán nem talált magot, volt viszont az egyik természetesnek csúfolt termékben tartósítószer.
A teljes előadást meghallgathatjátok itt.
(Szerkesztő megjegyzése: a fenti eszmefuttatás nem az út a jövőbe véleményét tükrözi, ettől függetlenül közöljük. Nekünk, azaz néhány embernek az volt a személyes tapasztalata, hogy az íztelen bio magcsepp, bár igen drága, mégis hatásos a náthával (de nem az influenzával) szemben, illetve akkor is érdemes szedni megelőzésképp, ha az ember munkája, vagy fizikai erőkifejtése kapcsán csak fáradt. Tapasztalataink szerint a bio változat is csak akkor volt hatásos, ha facsart grépfúrtba, tehát nem narancslébe, stb-be kevertük az adagonként 15 cseppet. Különben sok tapasztalatra nem tudtunk szert tenni, mert alig vagyunk/voltunk betegek az elmúlt 15 évben, hisz korszerűen és egészségesen táplálkozunk. Azt sem tudjuk sajnos, hogy egyes gyógyszereknek, ezen belül antibiotikumoknak mennyi az ára a bio magcsepphez képest, mert előbbieket se használtunk soha... A fenti cikket tehát azért közöltük, mert szem előtt tartjuk a Cogito, ergo sum elvét, azaz mindenben kételkedünk, csak abban nem kételkedünk, hogy kételkedünk. Mindenki eldöntheti mindezek kapcsán, hogy magcseppet használ vagy gyógyszert.)
Forrás: http://www.urbanlegends.hu/2012/10/mire-jok-a-grepfrutcseppek/