Ha szó esik az amerikai pitéről, akkor az Amerikai pite filmre gondolunk, amikor négy barát elhatározza, hogy nem hagyják parlagon heverni szüzességüket és tesznek az ügy érdekében. Most azonban a pite ehető változatáról van szó, amely nem kisebb kalandon ment keresztül a filmben.
Elkészítési idő: nettó fél óra, bruttó 2 óra
Alapanyagok:
- 25 dkg vaj
- 40 dkg liszt
- fél teáskanál só
- 7 evőkanál hideg víz
- 1,5 kg alma
- fél citrom leve
- cukor, fahéj ízlés szerint
- 2 evőkanál vaj
A vajat elmorzsolom a sós liszttel, majd fokozatosan annyi hideg vizet adok hozzá, hogy összeálljon a tészta. Becsomagolom, fél órára hűtőbe teszem. Az almát meghámozom, és nem túl vékonyan felszeletelem, elkeverem a citromlével, kevés cukorral, fahéjjal. A tésztát egyharmad-kétharmad arányban kettéosztom, a kisebbet visszateszem a hűtőbe, a nagyobbat kinyújtom úgy, hogy néhány centivel nagyobb kört kapjak, mint amekkora a tálam vagy formám. Kibélelem vele a formát, beleszórom az almát, rámorzsolom a vajat. Visszateszem a hűtőbe, majd a kisebb tésztadarabot is kör alakúra nyújtom. Beborítom vele az almát, majd az alsó lap kilógó széleit behajtogatom. Késsel megszurkálom, 190 fokos sütőbe tolom, és kb. egy óra alatt megsütöm. Langyosan, esetleg vaníliafagylalttal tálalom.
A recept forrása: http://www.origo.hu/tafelspicc/recept/20130329-amerikai-almas-pite.html
A bevezető forrása: http://www.femcafe.hu/cikkek/recept/american-pie-az-eredeti-amerikai-pite