Skip to main content

 

Megoldódhat az ivóvíz-ellátás problémája a Föld azon részein is, ahol a víz nagy kincsnek számít, írja az origo.hu.

Amerikai kutatók olyan gépet fejlesztettek ki, mely akár a sivatag levegőjéből is vizet képes "fakasztani".

hirdetés

Mindehhez nem kell más, mint a nap energiája, no meg legalább 20 % páratartalom a levegőben, - ez a szám a sivatagokban legalább 25 % -, így naponta akár több liter vízet is elő lehet állítani.

„A víz kivonása az alacsony páratartalmú levegőből régóta megoldatlan kihívást jelentett. Ezen a területen hoz jelentős áttörést a berendezés – nyilatkozta Omar Yaghi, a Berkeley Egyetem vegyészprofesszora és a Science-cikk két fő szerzőjének egyike. – A korábbi technológiákkal erre csak külső energia befektetése mellett volt lehetőség. Az otthoni légpárátlanítók valójában rettentő drága vizet állítanak elő.”

A szerkezet egy kilogramm fémorganikus mátrix felhasználásával működik, melynek következtében 12 óra alatt majd 3, pontosabban 2.8 liter vizet állít elő 20-30 százalékos páratartalom mellett.

A fejlesztés jelenleg kísérleti stádiumban van, az elkövetkezendő időszakban a kutatók jobb hatásfokkal üzemelő gépet szeretének kifejleszteni. Ahogy Omar Yaghi fogalmazott:

"Most egyelőre csak meg akartuk mutatni, hogy ha valaki eltéved a sivatagban, ezzel a berendezéssel túl tud élni.Egy ember minimális vízszükséglete nagyjából egy kólásdoboznyi naponta. A rendszerünkkel kevesebb mint egy óra alatt összegyűjthető ez a mennyiség."

Ha Omar Yaghi sikerrel jár az újabb kutatásai során, találmánya nemcsak azokban a térségekben jelenthet megoldástt, ahol nincs, vagy kevés a víz, hanem ott is, ahol erősen szennyezett. Arról, hogy hány ember iszik ürülékkel szennyezett vizet a Földön, kapcsolódó cikkeink között lehet bővebben olvasni. 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás, A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5