Skip to main content

 

A tavaly szeptemberében indított kezdeményezés lényege, hogy az ország rendkívül sivatagos területén olyan üvegházat hozzanak létre, amely napenergiával működik, és a Vörös tengerből származó sósvizet használja fel a növények termesztéséhez, hűtéséhez és melegítéséhez egyaránt.

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerint

2050-re az élelmiszertermelést további 50 százalékkal  kell megnövelni, hogy elláthassuk a bolygó növekvő népességét. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a bolygó határain belül korlátozott termőföld áll rendelkezésre

– foglalta össze Sylvie Wabbes-Candotti, a FAO sürgősségi és rehabilitációs tisztviselője.

Jelenleg az élelmiszertermelés a globális édesvíz-fogyasztás mintegy 70 százalékát használja, miközben az üvegházhatást okozó gázok 25 százalékát bocsátja ki.

Jordánia a világ egyik vízben szegény országa: évente kevesebb, mint 150 köbméter víz jut egy lakosra– az Egyesült Államokban például 9 ezer köbméter. Ugyanakkor az országban magas a napsütéses órák száma, az év 365 napjából 330-on süt a nap. Ráadásul Jordániának van egy rövid partszakasza a Vörös tengernél, és onnan elegendő vizet nyernek a Sahara Forest Projectnek. 

A projekt koncepciója igen egyszerű: a napenergia segítségével sótlanítják a vizet, a desztilláció során ráadásul még hűti is a levegőt, és a sótlan vízzel táplálják az üvegházban termő növényeket. Ráadásul amennyiben a módszer sikeresen alkalmazható, Jordánia képes lesz nemcsak az ország lakosainak megtermelni a szükséges mennyiségű élelmiszert, hanem akár még a kivitelre is jut – jelenleg a közel-kelei állam élelmiszer-szükségletének 98 százaléka importból származik.

Ugyan a projekt tavaly szeptemberben indult, a kezdeményezés számára már korábban elkülönítettek 200 hektárnyi földterületet annak a reményben, hogy a következő években majd folyamatosan duplázódni fog a felhasznált terület. 

Ahhoz azonban, hogy a 15 kilométerre lévő Vörös tengertől az üvegházakig eljusson a tengervíz, komoly beruházásra van szükség: az egyik lehetőség olyan csőrendszer kiépítése, amely ki is szivattyúzná a vizet a tengerből, azonban ez több mint 10 milliárd dollárba kerülne.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A Sahara Forest Project keretében termesztett uborka, FORRÁS: AFP/KHALIL MAZRAAWI

TOP 5