Skip to main content

 

Magyarország nem marad ki a világ fejlettebb részein végigsöprő műhúsmániából, sőt, most már a Burger Kingig sem kell elmenni, ha valaki vegán burgert szeretne enni, mert már az Aldi és a Lidl is előállt a saját vegán húsutánzataival

Először az Aldi Wonder Burger nevű, szójafehérje alapú terméke jelent meg a piacon, hétfőn pedig a Lidl jelentette be, hogy Next Level Meat nevű termékeivel, hamburgerrel és „darált hússal” száll be a versenybe.

hirdetés

Ez utóbbi az áruházlánc közleménye szerint zöldborsó-, búza- és szójafehérjéből készül, 100 százalékban vegán.

Sőt, a közlemény szerint a Lidl termékei 100 százalékban karbonsemlegesek is, vagy legalábbis nagyon igyekeznek a gyártás során minimalizálni a környezetterhelést, így a klasszikus marhahúsos húspogácsa előállítása során kibocsátott szén-dioxidnak mindössze 9 százaléka jut egy húsmentes hamburgerre. 

A cég ezen kívül a karbonsemlegesség érdekében a ClimatePartner szervezettel együttműködve klímavédelmi projekteket támogat.

Ezeket a termékeket még nem kóstoltuk, a Burger Kingben kapható Rebel Whopert viszont igen, hogy milyen volt, és mit érdemes erről az egész műhúsjelenségről tudni, azt itt olvashatja el

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: 74nullanulla

TOP 5