Skip to main content

Ha már semmilyen praktika sem segít, a hőmérséklet az egekben és nem bírjuk tovább a meleget, nem marad más mint a klímavásárlás. Ne rohanjuk be azonban az első szembe eső boltba venni egyet, előtte egy kis utánajárás később sok fejfájástól kímélhet meg minket.

A nyári szezonban mindenhonnan csak a klímahirdetéseket kapjuk, és már egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy meg is vegyenek egyet. Egy klíma esetében azonban a megvétel és a beszerelés csak az egyik költség, utána a villanyszámlát folyamatosan fogjuk fizetni! A másik dolog, amit még az elején érdemes megemlíteni: bízzuk szakemberre. Ne féljünk tőlük tanácsot kérni, és mindenképp velük szereltessük be.

Mit írhatnak egy klímára és mi mit is jelent?

Inverteres igen/nem

Az, hogy egy klíma inverteres azt jelenti, hogy tudja a teljesítményét szabályozni. Miért jó ez nekünk? Van egy szobánk, ahol a belső hőmérséklet mindig változik, és az éppen szobába jutó hőterhelés is. Nekünk van egy 3 kW-is klímánk, de most csak 1 kW teljesítményére lenne szükségünk. Az inverteres klíma minden gond nélkül, az aktuális terheléshez igazítja a működését, és annyit hűt, amennyire szükség van.

Egy nem inverteres ezzel szemben mit csinál? 3 kW helyett csak 1 kW-ra van szükségünk, a teljesítményét nem tudja szabályozni, ezért annyit tesz, hogy háromszor gyorsabban hűti le a szoba levegőjét és kikapcsol. A folytonos ki-be kapcsolgatás lerövidíti a berendezések élettartamát, a folyamatos üzem a leginkább kímélő! A másik hátrány, amely jelentkezik, hogy a berendezések a bekapcsoláskor veszik fel a legtöbb áramot, és a folytonos ki-be kapcsolás szükségtelenül megnöveli a villanyszámlát.

Split klíma, ablak klíma, mobil klíma

A split (magyarul osztott) klíma két részből áll, egy beltéri és egy kültéri egységből. Csúnyán fogalmazva a beltéri egység a „hidegleadó” (elpárologtató) és a légkezelő rész, a külső pedig a „melegleadó” (kondenzátor) és a kompresszor. Ez a felosztás a legelőnyösebb, ugyanis a meleg és zajos részeket a lakáson kívül helyezzük el, a nagyjából zajtalan és hideget adó részt pedig belül.

A mobil klíma, ahogy a neve is mutatja könnyen változtatja a helyét, leggyakrabban görgőkre szerelik és minden probléma nélkül áthúzhatjuk egyik helyiségből a másikba, éppen ahol szükségünk lenne a jelenlétére. A keletkező meleget viszont a lakásból el kell távolítani, ezt pedig legtöbbször egy vastagabb csövön vezethetjük ki. Ennek az a hátránya, hogy egyrészt minden egység, köztük a zajos kompresszor is ott van a szobában, másrészt a belső levegővel kell a hűtenünk a kondenzátort, és ez nekünk veszteségként fog jelentkezni.

Az ablakklíma egy nagyon egyszerű megoldás, hasonlóan egyszerű, mint a mobilklíma csak azzal ellentétben helyhez kötött. Beszereléséhez asztalos vagy ablakos szakemberre lesz szükségünk. A gép előnyei között az szerepel, hogy viszonylag olcsó, van hűtő/fűtő változat és szellőztetésre és alkalmas, ezzel szemben kevéssé dekoratív és eléggé zajos.

Plazmaszűrő, Ion Szűrő, Antibakteriális szűrő, Full HD szűrő és miegymás
Egy modern klímaberendezést már a legkülönbözőbb szűrökkel látnak el, és nem is fogják vissza magukat a gyártók, ha egy jól csengő marketing nevet kell ezeknek adni.

Nem kell a nevektől megijedni, nagyjából hasonló elven működik az összes, és ezek már szükségesek is egy modern klímaberendezésben. A durva porleválasztást általában egy előszűrő végzi, amit mi is kényelmesen ki tudunk takarítani, egyszerűen lemoshatjuk. Ez megakadályozza, hogy a berendezés finomabb alkatrészei hamar eltömődjenek, és túl gyakran kelljen cserélni. (Már ha van ilyen a mi kiszemeltünkben, kérdezzünk vásárlás előtt rá: mosható előszűrő?)

Ezután következnek a finomabb szűrő és tisztító berendezések. Az egészen finom porokat és polleneket valamilyen sűrűbb szűrővel tudják eltávolítani, ezek cserélhető alkatrészek, és legtöbbször valamilyen műszálból készülnek, ilyenek a HEPA szűrők. A baktériumokat és vírusokat lehet semlegesíteni UV fénnyel, elektrosztatikus berendezéssel, aktív szénnel.

Mire figyeljünk itt: Általában más-más szűrő távolítja el a polleneket és vírusokat. (Az elektrosztatikus szűrő mind a kettőt képes) A legjobb, ha van előszűrő, finomszűrő és valamilyen szag/vírusmentesítés is.

Párásítás, szárítás

A legtöbb berendezés nem képes minden levegőkezelési feladatot ellátni, de ha nagyon maximalisták vagyunk, akkor választhatunk olyan gépet, amely a levegő páratartalmát is képes tetszőlegesen szabályozni. Az ember hőérzete nagyban függ a levegő nedvességtartalmától ezért, ha olyan berendezést választunk, ami ezt állandóan optimális szinten tudja tartani, még magasabb lesz a komfortérzetünk. (Egy ilyen csúcskategóriás készülék a Daikin Ururu Sarara) Nem mellékes, hogy ebben az esetben elkerülhető a száj és szem kiszáradása!

Szellőztetés

Ezt már szinte el sem várjuk egy klímaberendezéstől, de ha semmiben nem akarunk csalódni akkor erre is figyelni kell. Az embernek friss levegőre mindig szüksége van, de pontosan akkor, ha már klímaberendezést működtetünk nem érdemes ajtón-ablakon napközben szellőztetni. Ha a klíma meg tudja oldani a szellőztetést, ami lehet akár óranként csak 10 m3 máris sokkal jobban fogjuk érezni magunkat.

Márka, garancia

Egy jobb minőségű és rendes szervizzel rendelkező gépet nagyobb biztonsággal vehetünk meg, a teljesség igénye nélkül: Samsung, LG, Daikin, Toshiba, Hitachi, stb.

Mégis mekkora kell?

Nagyon sok mindentől függ, hogy egy szoba hőterhelése pontosan mekkora. Milyen a tájolása, mennyi üvegfelület van rajta, milyen falak és födém veszi körbe, milyen gépeket üzemeltetünk benne vagy akár az is, hogy mennyi növény van benne.

Sok helyen olvastam már azt az ökölszabályt, hogy 10 m2 -re számoljunk 1 kW-ot. Ez persze egy közelítő becslésnek jó lehet, de legtöbbször kevesebbel is beérhetjük, mindenképp kérdezzük meg a szakembert! Nem baj, ha a klímánk kicsit túl van méretezve, főleg akkor nem ha inverteres, hiszen az tetszőlegesen le tudja szabályozni a teljesítményét annyira, amennyire éppen szükség van. (A nagyobb mérete miatt viszont jöhet bármilyen meleg)

Akkor mire figyeljünk?

  • Split klíma az ajánlott, de attól függően válasszunk mire van helyünk, igényünk és lehetőségünk.
  • Inverteres-e a klíma vagy sem, ha igen akkor kevesebbet fog fogyasztani.
  • Minden szükséges szűrővel el van látva?
  • Párásításra, szárításra, szellőztetésre képes, ha van rá igényünk?
  • Milyenek a garanciális tapasztalatok, rugalmasak, gyakori a meghibásodás, alkatrész utánpótlást könnyű megoldani?
  • Megfelelő a teljesítménye? Ha nem vagyunk biztosak legyen kicsit nagyobb!
  • És végül, a beltéri egység színe megy-e a tapétához

Forrás: http://energia.ma/epulet/klimatizalas/20120620-mire-erdemes-figyelni-klimavasarlas-elott-milyet-mekkorat/

Kép forrása: http://www.klimabeszereles.hu/

TOP 5