Skip to main content

Samso áram termelése közösségi összefogással

Akadnak már Európában olyan közösségek, melyek megértve azt, hogyan kell leválni a függőséget és a „modernkori szolgaságot” jelképező globális rendszerekről, az önellátás útjára lépnek. Hol van az egyik ilyen közösség?

Dániában, egy olyan országban, ahol a közösség mint fogalom, még jelent valamit. Ez volt a kulcsa uis annak az elhatározásnak, minek kapcsán Samso, ez a kicsiny kis dán sziget gondolt egyet, és megteremtette saját elektromos önellátását.

hirdetés

Dánia a 80-as években döntött az atomenergia felhasználásának elutasításáról, így szabad út nyílt meg a zöld energiák elterjedése előtt. Samso, bekapcsolódva a folyamatba, a 90-es évektől kezdődően elkezdett leválni a szárazföld áramellátásáról, - hiszen addig onnan kapta az energiát -, 2007-re pedig teljességgel önellátóvá, egyben az energetikai függetlenség zöld szimbólumává is vált.

Mindezt elősegítette a közösségben való gondolkodás, így a szigeten található szélpark eleve közösségi tulajdonba került, csak így volt elképzelhető uis a szélpark felépítése, a projekt finanszírozása, és az áram megtermelése. Külön-külön tulajdonban ez a szigetlakók szerint elképzelhetetlen lett volna, hisz ha csak egy-két vagy néhány ember birtokolta volna a zöld energiát, az a többinek szemet szúrt volna. Ha azonban mindenki részesedhetett a „javakból”, azaz az energiaellátás kommunálissá vált, nem akadt vitára okot adó körülmény.

A sziget mindezen felül több áramot is termel, mint amennyit elfogyaszt, így a kommuna plusz bevételhez is juthat, ennek ellenére nem cél a további bővítés. A fűtés Samson egyelőre csak 75 %-ban származik megújuló (biomassza és nap) energiából, míg az áramellátás, ahogy már fentebb is írtuk, 100 %-ban. 2030-ra azonban ebben is önellátóvá szeretne válni a sziget, mindez azonban összefügg Dánia azon terveivel, miszerint ekkorra jelentősen mérsékli, visszaszorítja a fosszilis energiák felhasználását. Azét a fosszilis energiáét, mely különben a szigetet is évtizedeken keresztül életben tartotta.

A minta természetesen adott ehhez, hisz Samso már bizonyította azt, mekkora lehetőség is van a közösségi összefogásban. Remélhetőleg, Magyarországról is ellátogatnak majd szakemberek a szigetre, hogy megismerhessék és megtanulhassák, hogyan is valósítható meg az energetikai függetlenség.

Sajnos az általunk ismert források nem írtak arról, hogy mennyibe került a befektetés, és ez az összeg mikor térül meg, valamint mit emészt fel évente az üzemeltetés. Nem tudtuk meg azt sem, szám szerint hány háztartást lát el árammal a szélpark, mindezek ellenére úgy gondoljuk, hogy megéri zöld energiára váltani, hiszen akkor magunknak termeljük az áramot, mégpedig olcsóbban, azaz nem mástól vesszük, márpedig drágábban.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Kép

TOP 5