Skip to main content

Az idők jelei egyre nyilvánvalóbban láthatók körülöttünk. A készülő egységes világkormány, vagy globális kormányzás, ahogy a hatalmi elit szereti hívni, gyors ütemben épül. A hírekben hallott események jó része ennek nyílt színrelépését hivatott előkészíteni, hogy az egész világ üdvözölhesse az új hőst, a világ megmentőjét: az Antikrisztust és zseniális új pénzrendszerét. – Joseph Candel

Forrás: Inforwars.com

A

néhány nappal ezelőtt, amiben több pénzügyi elemző is arra hívta fel a figyelmet, hogy az USA a központi bankok és vezetőik irányítása alatt áll, akiknek végső célja egy világkormány felállítása. A műsor azért szokatlan, mert úgy tűnik, hogy már a fővonalas média sem próbálja leplezni mi is történik valójában.

A műsorvezető a következő kérdést intézte a vendégekhez:

„Mindannyian a központi bankároknak dolgozunk? Ez már a globális kormányzás vagy egységes világ a központi bankárok vezetésével? A központi bankok akarata szerint élünk és halunk?”

„A kérdésre válaszolva: mindannyian a központi bankok rabszolgái vagyunk,” felelte az egyik vendég.

„A központi bankok vezetőinek és a szabályok, törvények megalkotóinak a lekötelezettjei vagyunk, nem a gazdasági alapszabályok irányítanak bennünket,” tette hozzá egy másik meghívott.

Ez csak egy aprócska, bár ritka példája annak, amit a banki elit a szemünk láttára tesz a világkormány felépítése érdekében és az emberek kárára.

Miután a főáramú média évtizedekig „összeesküvés elméletként” kezelte a témát, mára lehullt a lepel és az emberek kénytelenek szembenézni a valósággal.

A hatalom a világkormányt erőlteti ránk „megoldásként”. Azt próbálják az emberekbe sulykolni, hogy az egyetlen járható út és működőképes megoldás, ha a hatalmat néhány elit vezető kezében összpontosítják, egy új világvaluta bevezetésével kiegészítve.

A gazdasági válság kibontakozásakor Gideon Rachman, a Financial Times újságírója (aki azóta, munkája elismeréseként, az idei Bilderberg találkozóra is meghívást kapott), szerkesztői cikkében kijelentette, „minden készen áll” egy diktatórikus világkormány felállítására, amit a technokrata elit kényszerít az emberiségre.

Rachman 2008-as felhívása óta a világkormány színrelépésének előkészületei komoly előrehaladást mutatnak. Franciaország, Írország, Németország, Belgium, Olaszország, Görögország, és persze az IMF és az Európai Központi Bank is a Goldman Sachs bankárainak irányítása alá kerültek.

A technokraták szégyenkezés nélkül adják a világ tudtára terveiket.

2009-es megválasztását követően az EU új elnöke,

, hogy a pénzügyi válság és a globális felmelegedés elleni küzdelem célja, hogy előkészítsék „bolygónk globális irányítását.” „2009 a globális kormányzás első éve,” mondta.

Még ugyanebben az évben a pápa is csatlakozott Van Rompuy-hoz, amikor egy „globális politikai hatóság” felállítását szorgalmazta a globális gazdaság irányítására.

Robert Zoelick, a Világbank elnöke, szintén nyíltan hirdette a G20-ak csúcstalálkozóján, hogy a terv a nemzeti szuverenitás felszámolása és a globális kormány bevezetése.

A globális kormányzást sürgető szervezetek és személyek retorikájának fontos része a globális valuta bevezetésének népszerűsítése is.

2000-ben mondott beszédében, Sirkka Hämäläinen, az EKB ügyvezetői tanácsának egyik tagja azt mondta: „Végezetül szeretnék kitérni Paul Volcker próféciájára. Lehet, hogy igaza volt, és egy napon tényleg egységes világpénzünk lesz. Talán az európai integrációt, más területi integrációkhoz hasonlóan, egy teljes mértékben integrált világhoz vezető megoldásnak tekinthetjük.”

Jean-Claude Trichet, az EKB korábbi elnöke, a Külkapcsolatok Tanácsa előtt mondott beszédében egyértelművé tette, hogy a Globális Gazdasági Gyűlés (GEM), amelyik a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) bázeli központjában jön össze, „a globális kormányzás legfőbb csoportosulásává válna a központi bankok között.”

Trichet hozzátette, hogy a BIS ülések célja, hogy biztosítsák, „a rendszer következetes haladását az igazi globális kormányzás felé.”

A globális kormányzás pontos mikéntjére is kitért:

„A globális kormányzásra sok definíció létezik. A gazdasági és pénzügyi világban úgy gondolom a globális kormányzás nemcsak a nemzetek feletti és nemzetközi intézményeket foglalja magában, hanem a globális szinten progresszívan létrejött informális csoportokat is. Ezek az informális csoportok (G7, G10, G20, stb.) kulcsfontosságú szerepet töltenek be a globális koordinációban, ott ahol a döntéseket még mindig nemzeti szinten hozzák, legyen az átgondolt szabványok, szabályok, törvények meghatározása vagy makrogazdasági irányelvek koordinálása.”

A politikai hatalom számos más tagja is nyíltan hirdeti a globális kormányzás szükségességét, nemcsak a pénzügyi válságra adott válaszként, hanem az ember által állítólag előidézett globális felmelegedés megoldásaként is.

2009-ben Bank Ki-moon ENSZ főtitkár elismerte, hogy az egyre lankadó globális felmelegedés ürügyén kivetett karbonadót egy globális testület szedné:

„Egy globális kormányzati szervet állítunk fel ennek bevezetésére és kezelésére.”

Meg tudjuk csinálni” címmel megjelent New York Times szerkesztői cikkében Ban Ki-moon leírja, hogy a széndioxid kibocsátás csökkentését célzó törekvések „elengedhetetlen eszköze egy globális kormányzati szerkezet felállítása.”

David De Mayer Rothchild, ismert globalista és környezetvédő is a globális kormányzásra vonatkozó tervekről beszélt egy Bloomberg interjú során.

„Már túl vagyunk a beszéden. A történelemből tudjuk, hogy a globális kormányzás féle tervek kivitelezése ezekre a kérdésekre nagyon nehéz a valóságban.”

Az ENSZ 2010-es tervezete félreérthetetlenül megmutatta, hogy a globális felmelegedés hisztériát és a „túlnépesedést” a középosztály felszámolására, a vagyon globális újraelosztására és a növekvő népvándorlás leplezett támogatására használják.

A 2011-es Durbani Klímacsúcson az eddigi legőrültebb és legdrákóibb klímaváltozási egyezmény született, amely értelmében a nyugatnak „a karbonadó” fizetésén keresztül kötelessége tiszteletben tartani „Földanya jogait”. A karbonadó nem egyéb, mint a világkormány finanszírozását szolgáló pénzalap.

Manapság a globális kormányzásra irányuló törekvések egyre nyíltabbak. Az alábbi idézetek viszont megmutatják, hogy a terv és az erőfeszítés több évtizedre nyúlik vissza.

„Ma Amerika szörnyülködne, ha ENSZ csapatok vonulnának be Los Angelesbe, hogy helyreállítsák a rendet. Holnap hálásak lesznek érte. Amikor eléjük tárjuk a helyzetet, önként mondanak majd le személyes jogaikról, saját jólétükért és biztonságukért cserébe, amit a világkormány biztosít majd számukra.” – Henry Kissinger

„Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Times-nak, a Time Magazinnak, kitűnő kiadványaiknak és igazgatóiknak, akik részt vettek üléseinken és közel negyven éven át betartották ígéretüket, hogy a hallottakat bizalmasan kezelik. Lehetetlen lett volna megvalósítani világméretű tervünket, ha azokban az években a nyilvánossággal is meg kell küzdenünk. Ma azonban a világ sokkal kifinomultabb és készen áll arra, hogy a világkormány felé meneteljen. Az intellektuális elit és a központi banki vezetők nemzetek felett álló szuverenitása mindenképpen jobb, mint az elmúlt századok során gyakorolt nemzeti önirányítás.” – David Rockefeller

„A következő évszázadban a nemzetek, ahogyan ma ismerjük őket, megszűnnek létezni. Valamennyi állam egyetlen, globális hatalmat fog elismerni. A nemzeti szuverenitás mégsem volt olyan jó elképzelés.” – Strobe Talbot, Bill Clinton kormányának külügyminiszter helyettese a Time magazinnak nyilatkozva, 1992

„Egy új globális egyezségre van szükségünk – a világ országai és kontinensei közötti megállapodásra.” – Gordon Brown

„A globális kormányzás előkészületeit látjuk. Azonban egyet kell értsünk, és el kell fogadnunk a kötelező érvényű elkötelezettséget.” – George Papandreou, Görögország korábbi miniszterelnöke

„Sokunk számára úgy tűnik, hogy egy világméretű konfliktus elkerüléséhez először is meg kell erősítenünk az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy elindulhassunk a világkormány felé vezető úton, saját törvényhozó, végrehajtó, bírói és a béke megőrzéséhez szükséges rendfenntartó szerveink mintájára. Ennek elérése érdekében természetesen nekünk, Amerikaiaknak bizonyos szinten fel kell adnunk szuverenitásunkat. Ezt a keserű pirulát le kell nyelnünk. Ehhez bátorság, és az új rendben való hit kell. Pat Robertson néhány éve írt könyvében azt mondta, hogy világkormányra van szükségünk, de csak amikor a Messiás eljön. Ő szó szerint úgy értette, hogy minden ezt megelőző világuralmi törekvés az ördög munkája. Hát akkor csatlakozzatok hozzám. Örülök, hogy itt ülhetek a Sátán jobbján.” – Walter Cronkite

Poszt szerzője:Thea2012/07/21

Forrás: http://idokjelei.hu/2012/07/a-bankarok-szerint-az-egyesult-allamokat-es-europat-is-legyoztek-mar/

TOP 5