Az elmúlt években a kókuszolaj ritkán kapta meg azt az elismerést amit valóban megérdemelne. Nem csupán mint “jó” telített zsírként kellene szerepelnie, a kókusz olaj egy kivételes gyógyító szer is, rengeteg hasznos egészségügyi alkalmazási területtel.
Néhány példa e “jó” telített zsír alkalmazási területeire:
Zsírégetés: Ironikus, nem igaz? Ez a telített zsír felgyorsíthatja a hasi régió karcsúsodását. Mostanra már két szilárd, embereken végzett vizsgálat mutatta ki, hogy mindössze két evőkanál kókuszolaj fogyasztása naponta (kb 30 ml), a férfiaknál és a nőknél is egyaránt, képes a hasra lerakódott zsírpárnák 1-3 hónapon belüli csökkentésére.
Az agyműködés növelése: A mára már híres tanulmány 2006-ban jelent meg a “Neurobiology of Aging” nevű tudományos lapban. A tanulmány kimutatta, hogy a közepes láncú trigliceridek (bőségesen található belőlük a kókuszolajban) szervezetbe való bevitele 20 Alzheimer-kóros vagy enyhe kognitív zavarban szenvedő alanynál a ketontestek számának növekedéséhez vezetett. 90 perccel a kezelés után kognitív javulás volt mérhető a kevésbé súlyos kognitív zavarokkal szenvedőknél.
Fejtetű kiírtása: Ánizs permettel kombinálva a kókuszolaj jobb inszekticid mint a permetrin (0,43%).
Sebgyógyítás: A kókuszolajat időtlen idők óta használják a sebgyógyulás meggyorsítására. A három azonosított mechanizmus a gyógyító hatások mögött: 1. felgyorsítja az újra hámosodási folyamatokat 2.növeli az antioxidáns enzim aktivitást 3.serkenti a kollagén térhálósító mechanizmust a megjavított szöveten belül. A kókuszolaj szinergikusan működik a hagyományos kezelésekkel az égési sebgyógyulás elősegítésében is
Fájdalomcsillapitó és lázcsökkentő hatás: a kókuszolaj bizonyítottan gyulladásgátló, fájdalomcsillapító és láz-csökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik.
Fekély elleni hatása: Érdekes, hogy a kókusztejről kimutatták (amely magában foglalja a kókuszolaj komponenseket), hogy hatásosabb mint a hagyományos szukralfát alapú fekélyellenes gyógyszerek.
Gombaölő: 2004-ben 52 Candida faj izolátumot tettek ki kókuszolaj hatásának. A gomba legismertebb formája, a Candida albicans volt a legérzékenyebb a kezelésre. A kutatók meg is jegyezték: “Kókuszolajat lenne ajánlott használni a gombás fertőzések kezelésére, tekintettel a növekvő számú gyógyszer-rezisztens Candida fajokra.”
Tesztoszteron hormon termelését serkentő hatás: Patkányok heréjében csökkenti az oxidatív stresszt, ami jelentősen több tesztoszteron hormon termeléshez vezet.
Csökkenti a prosztataduzzanatot: Patkányokban csökkenti a tesztoszteron-indukált jóindulatú prosztata növekedést.
A vér lipidek arányának javítása: A kókuszolaj következetesen javítja az LDL: HDL arányt a vérben. Ezen hatását figyelembe véve, a kókusz olajat nem lehet ” olyan telített zsírnak nevezni, amely eltömíti az artériákat”.
Növeli a zsírban oldódó tápanyagok felszívódását: A kókuszolajról nemrégiben kiderült az is, hogy fokozza a paradicsomból származó karotinoidok felszívódását.
A csontok egészsége: A kókuszolaj bizonyítottan csökkenti a csonton belüli oxidatív stresszt, ami megakadályozhatja a már osteoporotikus, csontritkulásos csont szerkezeti sérülését. (Megjegyzés: a csontritkulás egy mítosz, ahogyan jelenleg a tudományos kutatások mutatják.)
Fényvédő: a kókuszolaj 30%-kal kevesebb UV sugarat enged át a bőr felületére. Ez annyiban jó, hogy az UVA sugarak károsítják a bőrt, míg az UVB sugarak rendkívül hasznosnak bizonyulnak (közepes expozíció esetén).
Természetesen, ha kókuszolajról beszélünk, a kókuszpálma csak egyetlen produktumára koncentrálunk. Minden összetevő, beleértve a kókusz héj rostot, a kókusz fehérjét és a kókusz vizet is, kísérletileg bizonyítottan további terápiás alkalmazási területekkel bírnak.
A leghatékonyabb kókuszolaj nyers olaj formájában kapható gyógynövényboltokban, fehér, kenhető, krémszerű állagú. Hűtőben tartva megkeményedik, szobahőmérsékleten ujjon, tenyéren elolvad. Nagyszerű testápoló és ránctalanító is egyben.
Források: http://naturahirek.hu/a-kokuszolaj-13-gyogyhatasa/
ih.gov/pubmed/20645831
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17651080
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12063927
http://www.bodyandsoul.com.au/food+diet/nutrition/10+facts+about+coconut+oil,