Skip to main content


A szerdai kormányülés tárgyalásra alkalmasnak ítélte a büntető törvénykönyv módosításának tervezetét, amelyben önálló törvényi tényállásként szerepelnek a zsebszerződések. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint Ausztriában nem ismerik el, hogy a Dunántúlon mintegy egymillió hektárnyi föld van bérleti szerződésekkel osztrák gazdáknál.

A büntető törvénykönyvben tervezett büntetési tétel és a szereplők pontos meghatározása (az eladó, a vevő, a szerződést készítő ügyvéd, az ellenjegyző közjegyző), valamint felelősségre vonása megfelelő visszatartó erő lesz arra, hogy ne kössenek ilyen szerződéseket - szögezte le Budai Gyula, aki a jogellenesen megszerzett termőföldek ügyében felállított parlamenti bizottság elnöke is.

Az új törvény hatályba lépéséig büntetlenséget, amnesztiát hirdetnek azoknak, akik ezeknek a szerződéseknek a hátterét felfedik - ismertette az államtitkár, aki a kormányzati szándék bejelentése után Michael Zimmermann budapesti osztrák nagykövettel tárgyalt, akivel közös magyar-osztrák munkacsoport felállításáról döntöttek, amely "ezekkel a szerződésekkel kapcsolatban jogosítványokkal rendelkezik majd".

Az osztrák félnek is fontos, hogy ezeket a szerződéseket feltárjuk, s hogy tisztázódjon, mekkora valójában az a terület, amely bérleti szerződéssel osztrák kézben van - tette hozzá Budai Gyula. Az osztrákok vitatják, hogy a Dunántúlon mintegy egymillió hektár föld van bérleti szerződésekkel osztrák gazdáknál, szerintük ez csupán 160 ezer hektár lehet. A munkacsoport ezeket a problémákat jól fogja kezelni - fejezte ki reményét az államtitkár.

Budai Gyula elmondta azt is, hogy 34 ezer hektáron lebonyolították a földhaszonbérleti pályázatokat, folyamatosan kötik a szerződéseket. További 30 ezer hektárt a földalapkezelő megbízási szerződés alapján hasznosít; ezekre október 15-ig folyamatosan írják ki a pályázatokat.

Az elv ugyanaz: a bérlő 20 kilométeren belül lakjon, 1200 hektárnál nagyobb terület ne legyen a birtokában és állattartással is foglalkozzon - szögezte le az államtitkár.

A megye vonatkozásában rengeteg olyan információ hangzott el, ami nem fedi a valóságot - indokolta az államtitkár, hogy miért hívtak össze fórumot a Pápa környéki gazdáknak.

Ilyen például, hogy a megyében nem azok nyertek, akik arra jogosultak lettek volna. Az én statisztikám szerint a megyében azok a kis- és közepes családi gazdaságok nyertek, akik a pályázati feltételeknek megfeleltek. Ahol vannak nyertesek, ott vannak vesztesek is - jelentette ki Budai Gyula.

"Azt vélelmezem, hogy Gőgös Zoltán a parlamentben minden héten ugyannak a vesztesnek az érdekében ugyanazt a maga által felállított verziót mondja el, miközben a szóban forgó kft.-nek 2009-ben lett volna lehetősége arra, hogy 20 évre kössön egy bérleti szerződést" - mondta az államtitkár.

Szerinte ez az eset valójában arról szólt: akkor az ezer hektárt megnyerte a kft., de nem volt hajlandó a 20 éves bérleti díj tíz százalékát kifizetni, illetve a földalapkezelő által kért igazolásokat nem akarta tejesíteni, így az nem kötötte haszonbérleti, hanem hasznosítási szerződést kötött vele. Most viszont az nyerte el ezt az ezer hektáros, feldarabolt területet, aki jobb pályázatot nyújtott be. Erről jelentősen félretájékoztatták a közvéleményt, ezt is tisztázni szeretném itt Pápán - tette hozzá.


Forrás: MTI

TOP 5