Skip to main content

 

A mai fiatalok szüleiknél 10 évvel korábban kezdik el az öngondoskodást – derül ki a az NRC Marketingkutató és Tanácsadó kutatásából, amelyet a cég a Groupama Biztosító megbízásából készített.

A 18-59 éves lakosság körében, ezer ember megkérdezésével készült országos, reprezentatív felmérés szerint a legfiatalabb felnőttek csak a 30. életévük környékén tervezik a házasságkötést és első gyermekük megszületését, míg az előző generációnál ez jóval korábban, 20-as éveik elején történt meg.

hirdetés

Beindult az öngondoskodás

Fordított a helyzet a pénzügyi takarékoskodással: a 18-29 évesek8-10 évvel korábban kezdenek el pénzügyi tartalékot képezni,illetve nyugdíjcéllal takarékoskodni, mint szüleik tették.

Halasi Melinda, a Groupama Biztosító főosztályvezetője elmondta: az idősebb korosztálynak még nem volt feltétlenül szüksége előrelátó takarékoskodásra, ma viszont minden 8. ember már relatíve fiatalon tudatosan készül az időskorra.

A kutatásban résztvevők azt is elmondták, hogy

nyugdíjba már 58 évesen el szeretnének menni.

A szakemberek szerint a nyugdíjas évekre csupán a lakosság negyede tesz félre.

Már az MNB is aggódik

Egy nyáron megjelent MNB tanulmány szerint 2030-as évek közepéig a nyugdíjrendszer bevételei fedezik a kiadásokat – a jelenlegi szabályok és járulékszint mellett tehát a nyugdíjkiadások finanszírozása ezen időpontig a nyugdíjrendszeren belülről biztosítva van.

Hosszabb időtávon azonban a nyugdíjrendszer egyenlege – elsősorban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt –, a meghozott intézkedések ellenére is,

egyre nagyobb hiánytmutat majd.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5