Skip to main content

 

A technológiai guru alapvetően nem híve a törvényi szabályozásoknak, de szerinte erre a mesterséges intelligencia esetében minél előbb szükség van.

A Tesla-vezér Elon Musk nem először aggódik a mesterséges intelligencia által jelentett veszélyek miatt.

hirdetés

Habár a téma mostanában válik egyre izgalmasabbá, az úriember már 2014-ben olyan üzenetekkel sokkolta a világot, melyek szerint a mesterséges intelligencia az egyik legnagyobb veszély, ami az emberiségre leselkedik, és valószínűleg veszélyesebb még az atombombánál is.

Most hétvégén Musk egy előadást tartott az Egyesült Államok különböző kormányzói között, amiben újra ezeket a gondolatait visszhangozta:

Jelenleg hozzáférésem van a legmodernebb mesterséges intelligenciájához, és úgy gondolom, hogy az embereknek igencsak aggódniuk kellene.

És habár tényleg nem ez az első eset, hogy Musk figyelmeztet, a mostani előadása annyiban mégis különleges volt, hogy kifejezetten sürgeti a kormányzati szabályozás bevezetését, annak ellenére, hogy ő maga alapvetően a minél kevesebb szabályozást preferálja más területeken.

Itt azonban elébe kell menni a dolgoknak.

A mesterséges intelligencia azok ritka esetek egyike, ahol proaktívan kell hozzáállni a szabályozáshoz, nem pedig reaktívan. Ugyanis mire a mesterséges intelligenciára reagálunk szabályokkal, már túl késő lesz. Ez ugyanis olyan alapvető fenyegetést jelent az emberi civilizáció létezésére, amihez nem foghatók autóbalesetek, repülőgép-szerencsétlenségek, hibás gyógyszerek vagy rossz élelmiszer.

Musk szerint a probléma gyökere, hogy a nagyvállalatoknak egyre inkább szükségük lesz a fejlett mesterséges intelligenciára, különben lemaradnak majd a piaci versenyben. A fejlesztés pedig olyan ütemben zajlik, hogy a cégek nem állnak meg egy pillanatra sem elgondolkozni azon, hogy vajon ez biztonságos-e.

Így ha nem születik meg erre egységes törvényi szabályozás, akkor egész egyszerűen a részvényesek tovább fogják presszionálni a vállalatvezőket a mesterséges intelligencia fejlesztésére és minél szélesebb körű használatára.

Musk kiemelte, nem csak arról van szó, hogy a robotok hamarosan minden munkát át tudnak majd venni az embertől, ami önmagában komoly társadalmi problémákat vet majd el.

Szerinte ennél sokkal veszélyesebb, hogy a mesterséges intelligencia szó szerint be tudja majd dönteni az emberiséget,

és például háborút robbanthatnak ki kamuhírek és sajtóközlemények terjesztésével, e-mail fiókok feltörésével és használatával, és úgy általánosan az információ manipulálásával.

A Tesla vezetője egy konkrét helyzetet is felvázolt, miszerint a mesterséges intelligencia például dezinformációk és hackelés használatával a védelmi beruházások növelését tudná kiváltani, ami aztán elvezethetne egy háborúhoz.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Kép: AFP/Eric Piermont

TOP 5