Skip to main content

 

A fiatalok hosszabb ideig tanulnak, a házasságot és a gyermekvállalást is csak halogatják, és a biológiai fejlődés sem zárul le 18 évesen, ezért javasolták azt szakértők a  The Lancet Child & Adolescent Health című tudományos folyóiratban, hogy 24 éves korra kéne tenni a  felnőttkor kezdetét - írja a BBC.

Tudományos szemmel a kamaszkor kezdetét a hipotalamusz nevű agyterület fokozott működése jelzi, ennek hatására kezdenek működni a nemi mirigyek, és fokozódik a növekedést serkentő hormonok termelése. Ez régen 14 éves kor körül volt jellemző, ma viszont - az egészségügy fejlődése és a jobb táplálkozás miatt - a fejlett világban nagyjából 10 éves kor környékére került át.

Ennek a következménye, hogy az iparosodott országokban a lányok első menstruációja átlagosan négy évvel korábban jön meg, mint 150 évvel ezelőtt - írja az MTI. A nők felénél 12-13 éves korban jelentkezik először a havi vérzés.

A szakemberek biológiai érveket is felsorakoztattak:

  • az emberi agy érése 20 éves kor után is folytatódik
  • előfordul, hogy a bölcsességfog 25 éves kor után nő ki

Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a fiatalok később házasodnak és később vállalnak gyereket. Angliában és Walesben az először házasodó férfiak átlagéletkora 32,5 év, a nőké 30,6 év volt 2013-ban, és ez nyolc év növekedést jelent 1973-hoz képest.

„Noha a felnőttséggel járó jogok nagy része 18 éves kortól illetik meg az embert, a felnőtt szerepek és a felnőttséggel járó kötelezettségek beépülése általában később alakul ki” - mondta Susan Sawyer, a melbourne-i Királyi Gyermekkórház serdülőkori egészséggel foglalkozó központjának igazgatója, a tanulmány vezető szerzője.

A szakember szerint a partnerválasztás, a szülővé válás és a gazdasági függetlenség eltolódása azt jelenti, hogy a kamaszkorra jellemző "fél-függőségi állapot" időtartama meghosszabbodott. Ehhez a társadalmi változáshoz pedig a különböző irányelvek szintjén is alkalmazkodni kell, 

például a fiatalokat támogató szolgáltatások felső korhatárának kitolásával.

Sawyer szerint a különböző életszakaszokra vonatkozó meghatározások ugyan szabadon értelmezhetőek, mégis, a serdülőkor jelenlegi definíciója túlságosan szigorú. Mint fogalmazott: „manapság a 10-24 éves kor közötti időszak jobban lefedi a serdülőkort”.

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5